Az én történetem sem mindennapi. 31 évesen lettem terhes a 4 dik gyermekemmel amikor is 16 hetesen rámtört egy heves rosszullét. Kis családommal utaztunk az autóban egy pillanatra megszédültem és szólni akartam a férjemnek, hogy rosszul vagyok. De csak mindenféle süketség jött ki a számon amiket én kívülről hallottam, hogy rosszul mondok de nem tudtam korrigálni. Erre mindenki megijedt ezerrel hajtottunk a kórház felé. Sajnos útközben egyre rosszabbul lettem és csak azt hajtogattam, hogy nem akarok meghalni. Eddigre ugyanis helyrejött a beszédem. Bent a kórházba kattantnak néztek majd csináltak néhány vizsgálatot és végül pánik szindróma megállapításával haza engedtek. De sajnos ezután jött csak a neheze. Orvostól orvosig jártunk még a hárshegyre is beküldött a dilidoki ,hogy vizsgáljanak meg. Ott csináltak egy gyors mr-t amire dojki azt mondta 1 hét után mire elértem telefonon az eredményért ,hogy lát egy pici pontot az agyban ,menjek fel és megbeszéljük. Megint egy hét az időpontig ,hogy feljussak hozzá amit természetesen végig bőgtem és egyre rosszabbul voltam. Heves szívdobogás ,kézizzadás ,szédülés stb. És a legrosszabb a haláltól való félelem. Mire a dokihoz feljutottam addigra viszont közölte ,hogy nincs baj mert az egyik képen van folt a másikon ellenben nincs úgyhogy valószínüleg felvételi hiba. A szülés egyre közeledett és én még mindig rettegtem még az utcára is kimenni egyedűl. De igazából ha acsaládommal mentem akkor is. Mindig mindenhol rosszul volta hol jobban hol kevésbé. Éjjszakánként felriadtm felráztam a férjem és kértem, hogy segítsen mert meg fogok halni. Aztán eljött a szülés ideje amit normális esetben örömmel vár az ember ellenben én ezt is úgy éltem meg, hogy megyek meghalni. A férjem végig ott volt mellettem de sajnos az állapotomon ez sem segített. Mire minden lezajlott örömmel állapítottm meg ,hogy még mindig élek és megszületett a negyedik kisbabám aki hála istennek makk egészséges mindezen megpróbáltatások ellenére. Már akkor eldöntöttem ,hogy Lara lesz a neve Angelina Jolie után aki a Lara Croftot játszotta a tomb raider című filmben és mindent túlélt. Ilyen az én csemetém is gondoltam. De ettől én még mindig nem éreztem jól magam sajnos. Lara 2005 december 19-én született én 2006 januárjában heves köhögési rohamokkal elmentem a tüdőszűrőre gondolván, hogy nekem biztos tüdőrákom van. Sajnos sokat nem tévedtem ugyanis pechemre tényleg találtak egy foltot a tüdőmön és ezzel megkezdődtek az újabb megpróbáltatások. Korányi szanatórium ,szúrások kivizsgálások,ct mindez kórháziszony és pánik mellett. A folt nem változott de pet ct-re is elküldtek ami szerencsémre nem igazolt rosszindulatú daganatot. De mire ez kiderült addigra eltelt 1 kemény év a jó öreg xanax társaságában természetesen szoptatás után, mert terhesség és szopi alatt semmi nem szedhető. Egy pici szépséghibája azért volt a pet-nek ugyanis a combcsontomba volt egy lyuk ami daganatra következtetett így megint egy év kivizsgálás csontklinika és rheumatológia. De ezt is túléltem mindezt a halálfélelem és pánik társaságában. De én erős vagyok és vigigcsinálom mert van 4 gyerekem akiket nem hagyok itt és azért sem halok meg. Végül eljutottam egy dilidokihoz egy szintén pánikos barátnőm ajánlásával aki tök jó gyógyszet adott a neve paroxat meg persze egy kis xanax. Ettől tök jól voltam de ne legyen egyszerű az élet kiderült,hogy ez meg blokkolja a sex utáni vágyat az orgazmusról már nem is beszélve. És persze nem vagyok nagyravágyó de minden úgy látszik nem megy egyszerre. A jó közérzet meg a házasélet nem megy egyszerre úgy látszik. Ez mostmár lassan 5 éve, hogy így megy. Azóta lett még egy bébink. Néha elfáradok, de az 5 gyerek erőt ad. Kicsit szedem a gyógyszert de ha már jobban vagyok akkor abbahagyom, és kezdődik minden elölről. Meddig mehet ez így? Le lehet élni ezzel a betegséggel egy életet? Kórháziszony, temetőiszony és örökös félelem a haláltól. Éjszakai ügyeletek ,kontrollok , félelem ,félelem, félelem. És vigyázni,hogy a gyerekek ebből a legkevesebbet érzékeljék. De nekik hazudni nem lehet érzik ha baj van és nem tudják hogyan segítsenek de ki az aki tudja. De én megint megfogadtam,hogy azért is meggyógyulok normális életet fogok élni mint azelött, boldog leszek és szeretni fogom az életet nem félni tőle. Ezt a történetet azért írtam le ,hogy akik hasonló cipőben járnak tudják, hogy nincsenek egyedűl. Én jónéhány dolgon végigmentem az utobbi időben de meg fogom csinálni, kilábalok belőle. Mert az élet szép és nekem még van dolgom ezen a földön még ha néha inkább véget is vetnék neki. De akkor majd, hogy nézek a családom szemébe mit mondok , milyen példát mutatok nekik, hogy adjátok fel ha nehézségekbe ütköztök? Na azt már nem. Harcolok inkább ellene és hiszem, hogy sikerülni fog. És mindenkinek sikerül csak akarnunk kell!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!