Van kedvem felvenni a telefont, van kedvem pár kedves szót váltani  . Én is ügyelek, hogy lehetőleg ne panaszkodjak, , csak kicsit. Szóval én is tanulok – Tőletek és igyekszem a jó oldaláról nézni mindent – persze nem mindig sikerül, de erőmhöz képest próbálkozom.

Sok kitartást neked is rozmars – tudom nem könnyű!!!!

Úgy érzem, ebben a nagy forgatagban, a Neten, nagy megtiszteltetés, hogy elolvastátok kisze-kusza írásomat és válaszoltatok is nekem.

Erőt ad úgy érzem, hogy van valaki, aki figyel rám.

Mert hát a magányosodás, a visszahúzódás jelei bennem is meg van.

Nem úgy írom már , hogy a beteg vagyok, nem is lehetséges, hiszen van amikor alig látszik valami, és nem érzek semmit.

Egészséges lehet egy ember akkor is ha egy kicsit húzza a lábát, Van egy-két mélypont a nap folyamán, de tudom, hogy jön a javulás, ez a tudás megnyugtat.

Nem vagyok más mint a többi ember, de nyagyon igyekszem a jóra.

Meg kell tanulnom odafigyelni jobban másokra. Tanulnom kell tőletek.

Szép hétvégét. Rozmars

/ez kiccsit viccesen hanzik, mint amikor az egyik rosszcsont gyerek naponta többször elmondta az iskolában: Tanárnéni, jó leszek!

Nem igazán sikerült neki, de meg volt benne a jószándék, törekedett rá. /

Csak most olvastam az írásodat, de rögtön válaszolnom kell rá. Ne írj olyat kérlek, hogy szégyen a gyengeség, az elesettség. Még csak ne is gondolj ilyeneket!

Miért kell szégyellned azt, amiről nem is tehetsz? Az embereket nem lehet megváltoztatni, nekünk, betegeknek kell többnek lennünk, és – sokszor vagyunk is – mint az “egészségesek”. Egyébént mindenki kerülhet hasonló állapotba, nagyon sokszor kerül is, ezt én nagyon jól tudom, hiszen sok évet “lehúztam” kórházban, sokat láttam, tapasztaltam.

Egy kirívó történet a sok ezer közül: egy harminc körüli fiatal ember jön kissé nehezen járva a kórház információs pultja elé. Valamit kérdez, de rögtön hozzáteszi, hogy “hölgyem én nem részeg vagyok, hanem sclerosis multiplexes”. Azt válaszoltam, hogy én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Ön nem részeg, eléggé meg tudom ítélni, hogy ki a beteg, és ki a részeg. De ő ezt csak azért mondta, mert sokszor ittasnak tartották. Alig lépett egyet-kettőt, már valaki megjegyezte, hogy  “na ez is többet ivott, mint kellett volna”. Hát, hadd ne kelljen leírnom, hogy mit válalszoltam neki. A fiatal ember után néztem, és láttam, hogy a betegségét szinte büszkén viselve, botladozva bár, de méltósággal  ment tovább. Én ekkor nagyon szégyelltem magamat a másik ember helyett.

Tudod, nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni!

Vállald fel a problémádat, lépj tovább Te is, mert ugyanolyan, vagy talán jobb ember vagy, mint bárki más!

Valahogy nem szeretem az a szót, hogy “fogyatékos”, hisz szinte pejoratív hangzása lett a mai szóhasználatokban. Ha a szó igazi értelmében tekintenénk – minden ember fogyatékos valamiben -.Nem is kell egyformán értenünk mindenhez, mindnyájunknak vannak adottságai, így ezekkel élve jól érezheti magát az ember az életben.Nem lehetek egyszerre kíváló pék, cipész, szabó, esztegályos, tudós és még sorolhatnám.

Büszke lehetek, hogy felnőttem, iskolákat , munkát végeztem, pénzt kerestem, családot neveltem,otthonom lett,rendbetartottam, alkottam szépeket tudásom szerint -ezek mind szavakkal ki nem mondhatóak -! Hogy közben beteg lettem? Ez is egy feladat, hogy”jól” kezeljem. Kitűzve célokat, hogy szépek legyenek a napjaim./Torna, kert, séta, fotózás, finom étel készítése, barátoknak egy-egy levél írása /hogy nem válaszolnak azonnal? Nem baj! Majd jönnek!Gondoltam Rájuk és ez már egy jó érzés!/

Kigúnyolnak társaságban “fogyatékos” szavakat használva és általánosítva? Jó, ha közbe tudok szólni – van erőm! – Kicsit elgondolkoztatni, ki ilyeneket mond, ő is lehet

mozgásában korlátozott valami miatt, elég egy hólapátolás, elcsúszhatok, eltörhet valamim, vagy bármi baleset előfordulhat.sajnos.

Felelőtlenül boncolgat ilyen kérdéseket, ki vidám és derűs témák helyett ilyenekkel foglalkozik társaságban.

Aki nem szenvedett még fájdalom és mozgáskorlátozottság miatt el sem tudja képzelni ezt az állapotot! Talán, ha megfigyelhetne egy-két órát együtttöltve ,közös tevékenységekkel, más szemmel látná a Világot, jobb és érzelmekben gazdagabb emberé válhatna.

Tudom sokáig munkálkodik az emberben a megbántottság érzése, de túl kell lépni és arra gondolni mi a következő lépés, talán egy jó zenehallgatás, ami kioltja a szomorúságot, újra erőt ad.

Gyengeségünkben az erő!Ha ebből adni tudunk – sokat tettünk magunkért és másokért is!

Két régi jó barátommal szemben elkövettem azt a hibát, nem válaszoltam.

A 15 éves küzdelmemnek vannak látható eredményei, amikre büszke is lehetnék.

3 fiút felneveltünk a férjemmel. Meghazudtolva az általános jellemzését a kórban szenvedőknek, minthogy, nincs bennük alkotásra késztetés: képeket festettem.

Sajnos a mi országunkban, mint éppen tegnap tapasztaltam, nehezen fogadják el sokan a sérült embereket. Ha azt mondjuk mozgássérült, maguk elé képzelnek egy súlyosan értelmi fogyatékost.

Éppen tegnap egy hölgy elemezte asztaltársaságomban: annál igényesebbek az emberek, hogy egy élelmiszerboltban elviseljenek egy fogyatékost.

/Tudom én, hogy egy rendelet miatt a saját kis állását féltette./

Közbe kellett szólnom, mert már annyira utálkozva beszélt a fogyatékosokról, _hogy én is az vagyok. /persze meglepődött, és más témára tért át.

Ezzel Civilke, igérem, hogy lezárom életem panaszkodós szakaszát.

Most sietek Nóra után a természetbe,  hallgatni a zajait és csodálni szépségeit.

Az első dolog: válaszoljon a kommentekre. Higyje el, örömmel fogja eltölteni. Amiket írt – ha küzd ellene – csak pillanatnyi dolgok. A küzdelem alatt az élet apró mindennapi dolgainak az elvégzését értem, persze tudatosan keresve a boldogságot bennük.

“Nem az a szégyen ha elesel, hanem az ha nem tudsz felállni!” – egy embertől.

Azt kérdezed, szégyen-e a gyengeség és az elesettség. Mindjárt az elején szeretnélek megnyugtatni, mindkettő egy állapot, mely mindnyájukat elérhet. Azt kell szégyellni, ha az ember nem veszi föl ellenük a harcot, hanem karjait széttárva megadja magát. Mert akkor veszít, szomorúan sajnálja a tükörben látott képét, ettől még szomorúbb lesz, és így hamar elmerül a depresszió mindenkit elnyelni akaró tengerében. Keresni kell az ellenszereket, mint amilyet a saját munka, az olvasás, na, néha még egy  – bár ritkán látható  jó TV műsor  megnézése. Keress jó barátokat a sorstársaid közül, próbálj meg hittérítőként beszélni a nyavalyádról, és csakhamar észrevétlenül elfelejted, hogy „mit is akartam én szégyellni?” kijelentésed terhét. Hogy könnyítsek, már is kezd meg a vigasztalásomat!  Mond, hogy nem szélbekiáltott szó, amit ezekkel a sorokkal üzentem neked!

Szeretettel Civilke

Ha felismerem gyengeségemet – már erőt is kapok – , mert máris látok kiutakat, napfény, mozgás, torna, szép kert, kirándulás , zene és még sorolhatnám….. számtalan!!!

Tetszett a történet – erőt adott! Kimozdultam , sétáltam, csodáltam a természetet!