hozzászólásod nagyon tartalmas (ezt nem azért írom, mert zavarna, sőt, nincs ilyenről szó) és érdemben szeretnék felelni, ezért most nem teszem meg.

Rég távol voltam a géptől… csak úgy, mint az élettől. Tegnapelőtt még alig éltem. Valahogy ma sem vagyok ‘gondolatmentes’, ennek is az órának a perceiben összeomlott valami, ami lehet, hogy fontos volt. Mindenesetre szaggat és bánt kegyetlenül. Tegnap nem sok tartott vissza, hogy olyat tegyek, melynek következménye visszafordíthatatlan – s nem magammal. Természetesen én nem vagyok olyan, aki tegnap voltam, de 1 hét úgy zuhant rám, mint a pokol. És most, ez órában lehet – még nem tudom, hogy igaz -e, elvesztettem valakit, akiről nem tudom mit jelentett. Képtelen vagyok vele bánni, mindig vádol, okol, megfojt a szeretetével, nem ismeri el ha ő hibázik, csak az létezik, hogy én mondtam ezt, én mondtam azt, én hibáztam, én bántottam, kihasználtam, becsaptam. És igazat írok: most valóban ártatlan vagyok. Nem játszottam vele. Vádjait nem tudom mért akasztotta rám. De járt pszichológushoz és úgy vélem, még szüksége volna rá, de ő ezt nem látja be. Azt mondja, ő nem ‘beteg’. Meguntam, hogy mindig újjal mutogat rám. Vannak hibáim, de jó ember vagyok, és ő képes elhinni, hogy még szívem sincsen. Nem fogom ezt fel. Mindeközben akar engem. Hogy maradhatnék így a barátnője? Lányról van szó. Nem is tudom, hogy jön ez ide. Már csak fenyegetőzik és kiabál a telefonba, így én azt kikapcsolva tartom, s ezért azt mondja, nem értek semmit, nincsen szívem, szinte én vagyok az ördöge. Én nem tudlak téged ráenni, hogy nekem higyj, nincs okod rá, nem is akarokráenni senkit. Nem is tudom mért írtam ide, hisz nem ide való talán és nem is ezt akartam felelni. Csak úgy jött. Éppen ez bánt. Ez a lány. Azt mondja lelkileg zsarolom. De hogy, ha kikapcsolom a telefonom és se hívom se írok? Monjátok el, árulja el valaki, mivel zsarolom? Ő viszont annál inkább zsarol. Foggal körömmel tiltakoztam, hogy kölcsönt adjon de akaratoskodott és mi nagy bajban voltunk. Mondtam neki, nem tudom viszaadni, csak novemberben, mert miatta akkora számlám lett – mert éjszaka felhívott, hogy segítsek rajta, mert Dunakeszin van és a barátnője bántja s ő a mosdóba zárkózott. Mit tehettem, visszahívtam, aggódtam és kérleltem, menjen haza. Ebből nekem 20ezer ftos számlám lett. Ezért megkérdeztem tőle, hogy megfelelne -e az neki, ha novemberben adom vissza, mert októberben a telefonszámlát kell kifizetnem. Ebbe ő beleegyezett minden mellékhatás nélkül. Ám de, miután úgymond összevesztünk, mert folyton piszkált, követeli a visszafizetést októberre, ami leheteten. És azt mondja, ebben egyeztünk meg. De ez nem igaz, más is tudja ezt tanúsítani. És most olyan, mint egy kiéhezett, kiélezett kaktusz. Volt ő minden, borderlántól kezdve akármi. Rosszul esik az, amilyenek lát, az, hogy elhizi, hogy én kihaszálom és nincs szívem, minden rosszul esik, aminek elmondd, mert semmi nem igaz belőle. Tudjátok mit utálok? Azt, hogy rosszul esik, holott most én vagyok, aki nem hibázott. Idegesít, hogy érdekel, hogy hogy hiheti el rólam, hogy én vagyok maga a kegyetlenség. Nem értem. Tudatlanul vagyok ez előtt.

Ne haragudj Holly77, hogy ezeket írtam, de nem vagyok jól, ezért nem akarok felelni most neked. Mert amit írtál, érdekel, amit írtál, mind jelentős, és szeretnék s fook is rá felelni. És jó, hogy leírtad. Én nem is tudom mért írtam le ezt a hülye történetet. Én csak, hírtelen vagy nem hírtelen, de olyan és annyira magányos vagyok. Az ezelőtti s az eheti hetem pokol, olyan dolgokat éltem meg, melyek em az én koromhoz valók.

Elnézést, ha írói álmomhoz képest formátlanul fogalmaztam és írtam. De éjjel van. Kivel beszélgethetnék most? Kivel ehetnék meg egy tál meleg kínai levest? Méyen szoorú vagyok, hogy az emberek hogy fajúlhatnak el. Nem azk, akik a pszichiátrián vannak. Hanem azok, akik kint járkálnak. Olyan jóságosnak tűnt – féltem is ettől, mert éreztem, hogy túl szép, hogy túlértékel, hogy szinte bálvány vagyok, ami sosem szerettem lenni, undorodom az ilyesmitől. És tegnap valaki alapos leckét adott abból, hogy egy életre megtanultam azt, a bálvány ellen fordulnak a legagreszívabban, ha az egyetlen szót is ejt, ami a bálványozónak nincs kedvére.

Igazad van, zavarnak a nyomok a karomon. Úgy érzem, sosem tűnnek el. Értek minden szót, amit leírtál, éppen ezért felelek nem ma. Mert érdemben akarok feleli, semmitsem kihagyva. És éld meg azt a 33 évet, mert tudnod kell, mit felelek, mert te elmondtad nekem és én felelni szeretnék neked.

(mai hozzászólásaimban bizonyosan sok a helyesírási hiba, bárhol is szóltam hozzá – utóbb majd korrigálom, viszaolvasom, ma valahogy, nem írónő vagyok)

Dzsen

..33 éves leszek nemsoká’,ha megérem….

kb..egy hónapja kerültem szakemberhez,ki az első többórás beszélgetés után felállította a diagnózist…borderline személyiségzavar…azt se tudván az mi,vagy mi fán terem….ráhagytam…magamban rengeteg elképzelésem és saját diagnózisom volt a betegségemről…mert hisz egy olyan helyzetben,periódusban kerültem pszihiáterhez…amit senki ember fiának nem kívánok…az életem..teljesen,és szó szerint teljesen tönkre ment,minden létező és elképzelhető értelemben………ezzel szemben én megvoltam győződve mindaról,hogy van egy szenvedélybetegségem,ami társult egy gyenge akarattal…egy túlérzékeny személyiséggel…és ez a legfőbb bajom…ezzel tettem tönkre az életem…..

..az elmúlt hetekben kezdett el komolyabban foglalkoztatni,mert sajnos öngyilkossági kisérletem miatt hónapokig kórházban feküdtem ls műtétek sokaságán estem át…hogy mi is az a borderline….pokol,,,,és annak is a legsötétebb bugyra….akkor pedig talán méginkább,ha van még tudatod mi képes átlátni…képes a normális gondolkodásra…és azt hiszed a lustaságod a fájdalmad,az önmagad siratása mindaz ami visszatart mindattól,hogy közben kilépj,túllépj ezen az egészen…magyaráznád mindenkinek…az egész életed és olyan mintha senki se értene meg igazán…..szívem szerint azt kívánnám a sok embernek ki tudom jó szándékkal próbálnak életben tartani….bujjatok a fejembe ,éljétek át percről percre azt ami bennem zajlik…s talán még akkor sem biztos,hogy értenétek….

szembesülés….az katarzis volt…mikor utánna olvastam millió helyen a betegségnek….ahogyan rá kellett döbbennem,hogy évek óta olyan súlyos beteg vagyok,s senki se látta…hisz én farcoltam magam…ezt amúgy is csak egy ostobaságnak tartom…tudom nem érthetem…de ha valaki megakar halni,merje mélyen belevágni azt a kurva pengét a kezébe…ne karistolja össze a bőrét feleslegesen,főleg,ha egy gyönyörű nő…nincs ereje? ne is tegye akkor…hisz hülyeség azt írni akarja….én sajnos minden tünetét produkáltam a bordeline-nak–ivétel nélkül mindet…az elmúlt tíz tizenöt évemet már így éltem….s a legszörnyűbb,hogy azt hittem…kurva jól élek…sok problémával igaz az életben…amihez viszont elég ügyes..rafkős…bármily jelzővel illethető vagyok…de mindíg mindent megoldok….óriási színész voltam…és akkora nagyot alakítottam,,hogy leginkább…önmagam csaptam be….

az elmúlt három-négy év—a vég—az elmúlt egy év…a határtalan önpusztítás minden lehetőség elvágása az általam talán mindíg is annyira vágyott normális életnek…az elmúlt 4hónap a katarzis…a végső összeomlás…..

…olyan..és nem az első öngyilkossági kisérlet…ami abból áll,hogy nézem ahogy pengével megkarcolt bőr alól folyik a piros vér….hisz ti is tudjátok…nem lehet a farcolásba belehalni…ne tegyétek elcsúfítjátok magatok…nem akarsz élni légy határozott,s nem azt mondom,hogyha elég gyáva vagy,hogy elfuss a problémáid gondjaid érzéseid érzelmeid elől,ha elég bátor vagy vágj egy mélyet…artériásat…,hogy spriccoljon..és ne csordogáljon..és pár perc múlva ugyis elájulsz,ha nem dolgozik benned az életösztön s nem akarod megmenteni magad….szóval ki ijet tesz nem szerintem suicid hajlam.,,,nagyon beteg és szörnyű lehet…de annyira vágyik közben élni…mit én már elképzelni sem tudok….

….én nem tudok már élni ezt érzem,s mikor megtettem amit csináltam…ennek teljes tudatában voltam…..büntetésképp kaptam a sorstól…vagy bárkitől..hogy életben maradtam..és már nem az első alkalommal….”enyhén”nyomorék lettem….s mindenkit,s mindent mit eddig volt….maga az életem elvesztettem …kivéve a családom…..

…..a felismerés az egyik legszörnyűbb dolog…felismerni,hogy miket,s ahogy cselekedtem…azokkal a dolgokkal…egy örök bezártságra vegetációra ítéltem magam szüleimnél…kik…sose érdemeltek volna ilyen szenvedést mit nekik is okozok mindezzel…..

üvölteni,sírni…és beenyúlni a fejembe kitépni olyan gondolatokat,érzelmeket…miket a józan eszemmel tudok,hogy nem azon kellene,hogy járjanak az agytekervényeim….ez volna jó…törölni…érzéseket…emlékeket..fájdalmakat….nem feldolgozni…törölni….

kurva szar érzés…megérteni…vagy legalábbis átérezni mit érezhet az az “őrült” beteg…ki fel alá járkál a zártosztályon…ua azt mondogatja…feri a fejét kézzel…vagy a falba…mert kínozza gyötri egy gondolat,egy kép,egy emlék….és nem tud mit tenni….nem tudja kiűzni a fejéből…..rettegek tőle.hogyy egszer eljutom én is eddig az állapotig mert a rögeszmém megvan…ami ráadásul nevetséges egy normális gondolkodású nem borderlines ember szemében….de nekünk egy érzés egy gondolat   egy ragaszkodás valamihez mi eltört és tudatában vagy vele,hogy nem lehet összeragasztani…hogy megsebeztek…ugy ahogyan te milliószor tetted másokkal…de most veled tették…és ez számodra feldolgozhatatlan,túlléphetetlen…….és kitölti minden rohadt ébren töltött percemet…..

…milyen volt az elmúlt 33 évem?

egy pár hónappal ezelőtt erre talán ugy válaszoltam volna…sikeres voltam mindenben…habzsoltam az életet,szerencsés…jó munkaerő,kíválló és olyan ember kit vagy nagyon szeretnek…vagy csak irigyelnek mások….mindenem megvolt…mit ennyi idősen az emberek több mint fele álmodni sem mer…….stb…olyan dolgokon mentem át mit ti “normális ” emberek,ha száz évig élnétek,se tudnátok,se lehetőségetek se lenne,s talán nem is akarnátok…se meg,se átélni….s ,ha mesélnék…mégis csak irigykedve hallgatna bárki….

…most…azt mondom….egy elbaszott…rohadt jó színész által eljátszott 33 évem volt….,s mivel színdarab volt…semmi sem maradt belőle…csak a keserű vaóság a katarzis után….,hogy a “jelmez” álarc nélkül…egy szerencsétlen beteg roncs…ki visszanéz a tükörből ma már rám….

Sziasztok,

köszönöm, hogy hozzám szóltatok. Kedves Gabi, már 5 orvossal próbáltam, a mostani pszichológusom most fogom otthagyni, mert se jegyzetel, se semmi, de hónapok után is képtelen észbentartani életem szereplőit – nemhogy egyebet. Felkerestem egy másikat, de egyáltalán nem fűzök hozzá reményeket – de csak megteszem, elmegyek hozzá, csak mint kötelességként, vagy csak mint helyes cselekedetként – de nem hiszek benne már.

Kedves Nita, sosem voltam bulizós típus, inkább mozi – az nagyban – színház és stb. Nem akarok begubózni, de jelenleg – egy ideje – más nem megy.

Ideje lesz megírnom a jelent, hogy már hozzám sem lehet érni – következő történetem ezt fogja felölelni, azt hiszem. Megpróbálom megfogni miként értem el eddig..

Dzsen

nem szabad szerintem begubózni,bár szinte én is ezt teszem.

ritkán megyek bulizni mostanság..

de tudod,mindig könnyebb tanácsot adni,mint magamon segíteni;)? korod,?férj/pasi?  pusszi