Ugy érzem csak egy pánikbetegggel vagy egy borderline-ossal tudok együtt lenni mert nem vagyok képes elmondani ezt senkinek!!!!nekem nincsenek extreme-ebb tüneteim de a szégyenérzet ,izzadás vörösödés,magány, üresség…..stb elviselhetetlen és korlátoz de van kialakitott menekülöutvonalam de sajnos ez csak kikerülés!!!Remélem Írtok lányok mert minden vágyam ,Álmom hogy összekovácsoljak egy kis csapatot hogy számíthassunk egymásra mindig és hát remélem a sors vagy a jóisten összehoz a párommal aki megért-akit megértek!!!!!Irjatok!!!Baranyában vagyok de igazábol  nem sok minden köt már ide …Nem tudom hova induljak ,költözzek(külföld?—-Talán ha többen mennénk Így pánikosok és ovnánk egymást!!!!!! Remélem Írtok:(

tényleg elfogy az ember türelme egy idő után… azért, mert megnyomorítjuk a másikat is, aki velünk él…

GYÓGYULJUNK!ÁMEN

Nekem dührohamaim nem voltak, csak gondolatban, de azért értelek meg, mert én, amikor hasonlóan pokolian éreztem-érzem magam, magamat kezdem el rombolni, vagy igy, vagy úgy. Egyébként nem iszom, de ha a Border- roham kerülget, a következő, és minidig ugyanaz a forgatókönyv: jön egy iszonyú, elviselhetetlen üresség-érzet , bezárkózom egyedül, jól leiszom magam, majd elő a zsilettpengét.Aztán még napokig depressziós vagyok amiatt, hogy megint erősebb volt nálam  ez a sötét önromboló hajlam. A vagdosás szerencsére  már csak ritkán jön elő, de 20 évesen, amikor a betegség első jelei kezdtek megjelenni rajtam , a főiskolán rendszeresen vagdostam magam. 15 éve harcolok a betegséggel. Egyetlen férfi sem birta mellettem 3-4 évnél tovább,még az is elhagyott, aki valóban jó szándékú volt. Az emberek nehezen tolerálják eleve azt, aki valamiért más, hát még ha beteg. Én is próbálom titkolni, főleg a munkatársaim előtt, mert a munkámba kerülhet, a barátaim előtt és ez legtöbbször sikerül is. Ezért élek egyedül. Szeretnék társra találni újra,mert noha a Borderline szinte magányra kárhoztatja az embert, attól még ember vagyok és szeretetre vágyom. Csak én is attól félek, hogy – ahogyan te is irtad – hiába a segitőkészség, előbb-utóbb elfogy a türelme velünk szemben még annak is, aki valóban szeret bennünket. Ne add fel a reményt. És ne félj segitséget kérni-na ne az édesanyádtól, aki lehet, hogy próbál megérteni, de amint irod,ő maga is pszichikai gondokkal küzd – hanem a megfelelő szakemberektől. Én egyébként  évek óta nem tartom a kapcsolatot édesanyámmal, mert nagyon fiatalon szült engem és-mit szépitsek a dolgokon, kimondom-nem szeretett soha, ezt sokszor hangoztatta is. Nagy valószinűséggel ez -is- a Borderline - m oka, bár nem hibáztatom, gyerek volt ő lélekben, mikor anya lett és gyerek még mindig.Vannak, akik sohasem nőnek fel. Vigyázz magadra és harcolj. 

De látják, csak nincsenek tisztában azzal, hogy mi is ez… csak annyit, hogy depresszió… sosem álltam eléjük, és sosem mondrtam azt, hogy ez borderline személyiségzavar, mert tesom biztos megijedne, anyám meg… nem érdekelné… az esetek többségében “elbújok”, és nem dühöngök pl a tesom elött… bár volt már, mikor előtte sikerült, olyankor nagyon megijed tőlem… nem akarok erről beszélni senkinek… van két barátom, bár csak akkor találkozom velük, ha ők jönnek, vagy ők hívnak, én nem nagyon tudom éápolni a barátságaimat…

A kezelések most a sok melo miatt nem jöttek mindig úgy össze, ahogy kellene, de jövőhéttől változik a helyzet a munkahelyxemen, és több időm lesz, most egyáltalán nincs szabad napom…

Köszönöm a hozzászólásokat.

Hát látom neked sem egyszerű!A közvetlen környezeted nem látja,hogy miben vagy a nővéred legalább?Vele nem tudod megosztni vagy 1 baráttal?Nekem most az segített,hogy batátnőmnél aludtam és nem kellett magyarázkodnom, értette.Ha van ilyen személy az életedben oszd meg vele,nem hiszed el mekkora energia löketet ad!

Nagyon rossz lehet neked! Viszont a szerencséd az, hogy nagyon fiatalon felismerted a téves és rossz dolgokat. Ha valóban szeretnél jobban leni és normális életet élni akkor a dokiddal legyél őszinte és hagyd neki hogy a legjobb belátása szerint végezze a dolgát még akkor is ha időnként az neked furcsa, idegesítő. Add  át magad a kezelésnek úgy ahogyan a vízen lebegve, háton lehet úszni.

Egyébként meg az emberi természet egy csodálatos vonása, hogy amit rendszeresen csinál még ha magára is kényszerítia kezdetben, azt megszokja és természetes része lesz az egyéniségének. Például ha azt gyakorolod, hogy dührohamok idején lazítasz és arra gondolsz mennyivel jobb szeretni azt aki miatt dühös vagy, csakazért is kedves maradsz és kibeszéled magadból neki mit is érzel, szerintem magától eloszlik a dühroham. Majd egy idő után talán pár hónap és azt veszed észre hiányzik a társaság, hiányzik az hogy kedvesen beszélgess valakivel, mert rászoktál a kedvességre. Csak gyakorolni kell. A sport is jó lehet, mondjuk a futás, úszás vagy amit szeretsz.

A szeretet pedig nem más, mint rendszeres törődés, odafigyelés és ezt ki lehet váltani viszonzásul ha te is ezt képes vagy nyújtani. Ez az ördögi köröd ellentéte. Jobbulást!