Lassan már úgy érzem inkább blogot írok:-D

Belőletek merítek erőt és rávettem magam!Megyek sietek,DOKIHOZ este megírom a teganapi napomat is!holly77 Rulett,köszönöm!

Hidd el kell lennie valamilyen megoldásnak,bár fogalmam sincs mi az,de biztos van.Neked kell magadban hinned,ezt én is tudom magamról!Az öngyilkosság (bár a takarítás után ma egészen komolyan gondoltam rá)szánalmas megoldás és szerintem nem megoldás.Engem nagyon foglalkoztat ,hogy mi van a halál után,mert ugyebár ez csak pár év amit eltöltünk ebben a tesben ezen a Földön,és kell lennie továbbnak!!Ez az én vélemyényem.Hiszem,hogy van valami/valaki aki fletünk áll és a rossz döntéseket ítéli és bünteti.A másik kifogásom meg hogy ha nem voltál mindig iylen állapotban és a régit akarod vissza,mert az akkor jó volt.Baromi nehzen de fel lehet állni,ugynaolyan soha nem lesz,de lagalább hasonló vagy jobb ennél,mint amiben most vagy!Kérj segítséget!Nekem is ez javasolták.Holnap megyek dokihoz és csodával határos módon anyám elkísér…Mivel voltam már pszichiátrián és tudom milyen szeretnék “befekdüni” csak nem tudom,hogy ezt hogy lehet “kérni”.Ki kér ilyet,hogy bezárják pszichiátriára 23 évesen, ráadásul nyáron?!

Vigyázz magadra és ne engedd a negaítv gondolatokat!

nem…tudom…hogyan,miképpen győzhetném le mindazt mi a fejemben zajlik…miként téphetnék ki belőle gondolatokat…emlékeket….amelyek széttépnek..és felőrölnek teljesen………egy teljesen “normális” 33 éves srác vagyok…ki tudja …mindazt mit kellene tennie…hogyan kellene elindulnia egy olyan uton…amin,ha végig tud menni…lehet még egy élete….közel sem olyan mint amit eddig élt,közel sem olyan amit vágyott mindíg…és talán majd minden mit vágyott,s el is ért….sehol sincs már…

olyan mint volt,már sosem lesz…s én arra vágyom szüntelen…….borderline-os vagyok,s sajna a “betegség” ,”állapot”….lehető…”legszebb” klinikai példája…..annak minden tünetével…minden poklával …..nem tudtam….azt se tudtam mi ez…vagy mi az,hogy személyiségzavar…..sajnos nemrég szembesülnöm kellett vele orvosok által……utánna néztem…végigbeszéltem az egész életem a pszihiáteremmel…….és csak bőgni tudtam….sírni az elbaszott éveken…az egész elcseszett életemen……hisz súlyos betegként éltem már ki tudja mióta……csak olyan jó volt az állarc mit viseltem az egész világ előtt…és legfőképpen talán magam előtt is…..hogy nem láthattam…nem tudtam…vagy nem akartam tudomást venni róla…mekkora is a baj……..

…addig,jutottam…hogy mindent tönkre tettem…és minden hidat felégettem magam mögött…ugy indultam a halálba….és nem sikerült….nem ez volt az első alkalom…mikor próbálkoztam…..azt hiszem nem kaptam kellő segítséget…pedig volt ki tudott az előző kísérletekről is…nem okolhatok senkit……most azt hittem “tutira” megyek……átgondoltam,átértékeltem…már amennyire abban a beszűkült tudat állapotban lehet ilyet mondani…mit is teszek……..nem sikerült…csak annyi,hogy nyomorék lettem…s minden mi addig a pillanatig helyrehozható is lehetett volna,mármint a dolgoknak az életemnek egy része…és a többivel ennek segítségével megbírkózhattam volna…..az elveszett…..

irigyellek…őszintén…sajnos már,vagy most én nem érzem képesnek magam arra,hogy akarjak..tudjak élni…..önsajnáltatom magam…és belül a rögeszmémen túl a fejemben csak az zakatol,hogyan..mikor…s hogyan úgy,hogy végérvényesen ne maradjak itt……szörnyű….és felemészti az embert……s szörnyű látni…tudni…ki voltam….és most tudni látni,érezni átélni…mivé lettem…….

..kívánok erőt és kitartást neked…ne haragudj,hogy “panaszkodtam”