Nagyon örülök, hogy válaszoltál! Az éjszak is azon gondolkodtam, mi lehet Veled, reméltem, hogy nem kórházban vagy, vagy valahol máshol… Persze gondoltam a legrosszabbra is:-(, és nagyon örülök, hogy élsz. Most épp vizsgára készülök (folytatom a főiskolát), ezért túl sokat nem tudok írni. A történetem elolvashatod: Boldog vagyok, de… címmel- ott részletesen leírom milyen eszközöket, módszereket alkalmaztam, alkalmaztunk. Röviden: Nekem “csupán” 2 évig tartott a “pokol”, ha a enyhébb tüneteket nem számítjuk. De ez a két év is 100-nak tűnt. Ami nekem segített, és ma is segít: – a gyógyszer (én csak tegretolt szedek már) rendszeres szedése, – a férjem támogatása minden téren (az irányomba megnyilvánuló szeretet, elfogadás, bizalom, türelem)- a betegség, és önmagam elfogadása (az hogy gyógyíthatatlan, szörnyen hangzik, én bolond vagyok?- Nem! Értékes, egyedi, megismételhetetlen), – hit abban, hogy boldog életet tudok élni, – türelem (sokáig tart a gyógyulás), -akarat (mindent megtenni a gyógyulásért), – séta, természet, – könnyű fizikai munka (kertészkedtem), – gyerekek, és állatok társasága(van 2 kutyánk, akik hatalmas szerelemmel csüggnek rajtam), – játék (nevetséges, de a férjemnek mindíg tollaslabdéznia, és társasjátékoznia kellett velem:-) – olyan emberek, barátok tudtak segíteni, akik vagy csak meghallgattak, vagy ők is átéltek hasonló betegséget, hittem, ha ők leküzdötték én is,- hit Istenben, ima, közösségbe járás. Jelenleg a tanulás régen tapasztalt érzése ad új erőt és örömöt. (Öröm… régen nem éreztem már, de érdemes volt küzdeni.) Van egy mondás: “Téged senki ki nem találhatna, ha már az örökkévalóság óta ki nem találtak volna”. Ma már tudom, hogy élnem kell: a férjem nélkülem nem tudna élni, a kutyáimnak is nagyon fontos vagyok, fontos vagyok azoknak is, akik ugyancsak ezzel a betegséggel küzdenek. Tudom, hogy nem véletlenül vagyok, és VAGYUNK a világban, mindannyiunknak feladata van.

Még annyit: tudom, milyen érzések vannak az emberben, amikor jönnek az öngyilkossági gondolatok, az ember tehetetlen, és iszonyúan szenved… ígérem Neked, hogy imádkozom érted rendszeresen, hogy bármilyen erős is lesz a késztetésed, életben maradj.

Remélem tudtam valamit segíteni:Szeretettel: Léna

Tegnap olvastam a soraid, és éjszaka nagyon sokat gondolkodtam Rólad. Én is bipolárisban szenvedtem. Már egy fél éve jól vagyok, de ugyanazt jártam meg mint Te. Annak azért örülök, hogy legalább netezni tudsz (én képtelen voltam rá). Remélem van jó orvosod (nagyon nehéz találni), és megfelelő gyógyszereid. Remélem válaszolsz nekem. Jó lenne megismerkedni. Üdvözlettel: Léna