Egyet tudok érteni Veled, tényleg olyanok vagyunk, mint a zombik. Az én meglátásom szerint, hogy teljesen ketté szakadt a világ, vagyis inkább apró darabokra hullik szét. Ezt a Föld pedig nem sokáig fogja elviselni. Nekem amivel problémám az a szegény-gazdag, diplomázott-iskolázatlan, érzékeny -érzéketlen, nagyszájú- hallgatag…ellentétek. Teljesen lenézik egymást az emberek.

Ha meghatározhatnám, hogy milyen tantárgyakat vegyenek fel az iskolákban, akkor bevezetném az illemtanórát és a pszichológiát. Mindjárt ki is fejtem miért. Teljesen hiányzik az emberekből az együtt érzés. A legtöbb szülő, azt tanítja meg a gyerekével, hogy hogyan kell átgázolni majd felnőtt korában másokon, ne foglalkozzon senkivel és semmivel. Óvodában dolgoztam 2 évig és ezt tapasztaltam. Azt is meg kellett tapasztalnom, hogy amikor egy kevésbé gazdag gyerek játszani akart a másikkal, az óvonő volt az aki ebben megakadályozta, ráadásul nem törődött vele, ha sírt, még rákiabált. Persze TISZTELET A KIVÉTELNEK, NEM MINDENKIRE VONATKOZIK EZ. De kérdem én, miért kell ilyenek tanítani egy gyerekkel, ne csodálkozzunk azon, ha felnőtt korában lenéző lesz másokkal szemben. Ezért kellene beléjük nevelni az empátiát, az emberséget, ha netalán valaki valamilyen fogyatékossággal rendelkezik, akkor ne közösítse ki, ha fogja meg a kezét, mert nem tehet róla. De ha azt látja, hogy a felnőtt kineveti a másikat, akkor ő is ezt fogja tenni felnőttként, sajnos. Megkellene nekik tanítani, hogy mások kárán ne nevessen, ne nézze le, mert ő is simán, bármikor kerülhet rossz helyzetbe, és bizony megviseli, ha majd senki nem fog mellette állni. Mert onnan föntről nagyon nagyot lehet ám zuhanni a mélybe, és ez tud a legfájdalmasabb lenni. Sok diplomás került már az utcára. Az intelligenciát meg nem diplomában mérik, mert lehet valaki diplomásan erkölcsileg, és emberileg ostoba, szegény.

Az emberek többsége sajnos csőlátású. Pl. volt olyan munkahelyem ahol mindenki azt hajtogatta, hogy neki milyen nehéz volt az élete, az ő munkájánál nincs nehezebb. Egyszer elfáradtam-ez viccesen hangzik, mert többször is elfáradtam:)-megkérdezték miben. Hisz nincs gyerekem, családom, akkor mitől fáradtam el, mitől vagyok belefáradva az életbe. Tény, hogy nincs családom, de vannak dolgok amibe lelkileg tényleg belefáradtam dolgokba, ez pedig az emberek rosszindulata. Hát ha valakivel rosszul bánnak, akkor miért azon kell megbosszulni a sérelmeket, aki nem tehet semmiről? Azon bosszúlja meg aki ártott neki, de persze ahhoz már gyáva. Így sokkal könnyebb egy másik személyt bántani. Hát csoda, hogy ott tartunk ahol. Ez egy ördögi kör. Megkellene tanulni a sérelmeinket elengedi, nem könnyű nagyon is tudom, megéltem egy s mást. Sokan köszönhetik a hát fájást, epebántamakt…a rosszindulatnak. Van aki nem fogja elhinni, de ha lelked beteg, akkor a tested is megbetegszik. És az örökös kritizálás, mások szurkapiszkálása, az indulatossága szintén betegiti a szervezetet. Erről az embereknek épp itt az ideje leszokni. Egyébként nem unják még, mert én nagyon. Nincs olyan hely ahol ne ez menne.

Az őszinteségről és a hatalmas nagy pozitívumokról még nem is írtam. De erről is fogok írni, most dolgoznom kell mennem, ha hazajöttem, ennek is neki látok.Nekem ez a véleményem, persze lesz aki ezen felfog háborodni, de akkor valószínüleg az írásom egy részében saját magára ismert, mert csak az veszi zokon. Biztos vagyok benne, hogy lesz aki egyetért majd velem.

Ami a droid-zombi témát illeti, szerintem azzal a pofonnal amit a legnagyobb egyházak közül három kapott a XX század közepén illetve a buddhisták esetében a mai napig épphogy csökkent a zombik száma, én bizonyos fokig a vallást tekintem egy zombisító, egységesítő, színességet eltörlő, droiddá tevő valaminek.

A valódi helyzet pedig leginkább valami olyasmi, hogy milliónyi, pláne milliárdnyi ember számára optimális társadalmat nem sikerült még létrehozni, de én optimistán hiszek benne, hogy a fogyasztói társadalom, a tőkés kapitalizmus és az a fajta demokrácia, ahol az állam az egyházak felett áll, a legjobb rendszer, amit eddig létre tudtunk valaha is hozni, ebben a rendszerben elvben mindenkinek saját magán múlik, hogy boldog legyen (nem gazdag, nem sikeres, nem okos, nem anti-zombi, nem stb stb hanem boldog). Nem mellesleg némi tapasztalattal a hátam mögöt mondom ezt…

Jelenlegi társadalmunk – ez megint hit és nem tudom bizonyítani – teszi lehetővé a legtöbb ember számára történelmi viszonylatban, hogy minél feljebb kússzon a Maslow pszichológus híres piramis formában ábrázolt igényszint rendszerén. Én pl azon szerencsések közt tudhatom magam, aki “legfelül” van a piramisban, mert alkotó munkát végezhetek, amit meg is fizetnek. Persze nem mindenki ilyen szerencsés, de  azt mondhatom, nagyon sokféle embert ismertem meg az évek során, és a legkülönbözőbb képességű, származású, gyerekkori hátterű stb emberek közt találni olyanokat, akiknek bejött ez a társadalom. Egy közs vonásuk van: a jókedvvel végzett munka – de hogy ez ok vagy következmény, az már jó kérdés.