A nővérem, a nővérem, a nővérem…Vizsgáld meg magadban ezt a problémát, szinte minden írásodban megemlíted! Biztos, hogy nem lehet helyrehozni a dolgokat? Ha nem, akkor törölj, de ne gyűlölj!

Kérdezd meg magadtól, mire tanít ez a betegség? Esetleg ilyenek: akaraterőm acélozása, kitartás, önfegyelem, nagyobb figyelem saját magam felé /itt ne a betegségre gondolj!/, önuralom, önkontroll erősítése, stb., stb…Ne úgy tekints rá, mint szörnyre, úgy nézd, mint tanítót! Rögtön jobban leszel és ha már más szemszögből tudsz közeledni felé, akkor közeledsz a kilábaláshoz is!

Puszi: Rosemary

Most meg inkább kösd le magad egy kis tanulással! Nem fogsz megőrülni, nincs miért! Ügyes és kreatív fodrászcsaj leszel, saját szalonnal. Ne add alább! :))) Meglátod: ha megvan a CÉL, összezsugorodnak ezek a problémák, majd jönnek helyettük újak, valósak, amelyeket rögtön meg kell oldani, hogy célodat elérd. Ezek már kézzel fogható eredményeket, sikereket hoznak, és minden mást eltakrítanak az útból. Magad sem fogod hinni, hogy a napok egye jobban és könyebben telnek.

Nagyon örülök, hogy ezt a történtet is megosztottad velünk:)

Jól látod a dolgaidat. Lázadsz. A betegség ellen. A tehetetlenség ellen. Már eleged van abból, hogy mindig ugyanaz megy. A szülők aggódása, a nővéred, meg aztán a rád nehezedő mindennapok….Hm….

Jaj, én is utáltam már azt, amikor maga alá gyűrt a depressziós zavarom…Már annyira elegem volt. Sajnos, most is van úgy, hogy néha elmenekülnék…Visszatér és kisért a “dög”….

Azonban, mindig van egy “fűszál”, kötél,- ahogy tetszik,- amibe tudsz kapaszkodni…Csak van már kiút….Már annyira nincs kedvem ebben az állapotban lenni nekem sem. Viszont vannak segítségeink, de saját magunknak kell a lépéseket tenni azért, hogy aztán meggyógyulhassunk…:)

Puszi:)