nem tudom ez aktuális-e még, ma találtam az oldalt.

Szeretnék segítséget kérni, nagyon érdekel a módszer amiről írsz.

Az e-mailem: nellpnd@hotmail.com

Előre is köszi!

Üdv, Blanka

Az e-mail címem: jazmina024@gmail.com

Hálásan köszönöm előre is!

Üdvözlettel: V.V.

Tudom miről írsz, amikor a 22-es csapdáját említed. Kérlek, írj nekem a katimama43@gmail.com e-mail címre, hogy privát tudjak írni neked.

Várom leveledet! Tincsike

Először is együtt érzek veled. Azt írod édesanyád nem járt orvosnál és nem ismeri el, hogy beteg. Te miből gondolod, hogy anyukád Borderline szindómás? Lehet, hogy egyéb pszichiátriai megbetegedésben szenved, de az is lehet, hogy csak az alkohol okozza a próblémákat. Minden esetre szeretnék levelezni veled, mert keresni szeretnék megoldást számotokra. Írj nekem a katimama43@gmail. com e-mail címre. Várom leveledet! Szeretettel ölellek: Tincsike

Nekem az anyám szenved ebben a betegségben, sajnos pszichotikus tünetekkel párosulva. Most vagyok 24 éves, anyám 4 lányt szült, a legkisebb most 11 éves. Több, mint 10 éve próbálom kezelni anyám betegségét és mindazt, amit ez mindannyiunk, főleg kishúgom, életere gyakorolt-mindig is- eddig sikertelenül. Nem hajlandó elfogadni, hogy beteg. Ő tökéletesen normális, meggyőződése szerint. Nem járt orvosnál és sajnos soha nem is fog. Agresszív, következetlen, milliós adósságokba veri a családot, és sokat iszik (amiről nem lehet lebeszélni), és képtelen egy gyermeket felnevelni, segítséget viszont nem fogad el. 54 éves. Tudnál nekem tanácsot adni, hogy hogyan próbáljak rá hatni? A legenyhébb javaslatra is kitagadással és a húgommal való találkozás megtiltásával reagál.Ha nem tudok rá hatni, akkor a gyámügy állami gondozásba veszi a gyereket záros határidőn belül.

A tanácsodat előre is köszönöm!

A sostársakkal a következő E-mail címen levelezek: katimama43@gmail.com.

Várom leveledet!

Legyen szép napod!

Tincsike

mikor és hol lehet borderline-osokkal találkozni, beszélgetni, esetleg Veled is váltani pár szót?

Szükségem lenne 1-2 tanácsra, elfogadásra és egy megértő társaságra…

köszönöm

morenike

Köszönöm szépen az érdeklődésedet. Mivel az általam említett megoldások nagyon sokrétűek, ezért pár mondatban felelőtlenség lenne ismertetni őket. Egy ismerős pszichológus barátom tapasztalatát, vizsgálati eredményeit azért minden képen  szeretném megosztani veled. Az említett személy maga is borderline-s. Az a véleménye, ami egyébként nálam is bevált, hogy azoknál a betegeknél, akik kikerültek abból a környezetből, amely fenntartja és kiváltja a markáns tüneteket jelentős javulás érzékelhető az állapotukban. Nem ismerem konkrétan a te helyzetedet. De itt arra gondolok, hogy egy diszharmónikus családból, egy olyan baráti kőrből mindenképen érdemes kiválni, amelyek negatív hatást gyakorolnak rád. Én például, míg otthon laktam, egy fél percet sem bírtam ki vita és hiszti nélkül főként édesanyámmal. Ez az állapot állandóan stresszben tartott. Hányinger kerülgetett amikor haza felé tartottam.

Az állítólagos barátok pedig, akiknek csak akkor voltam jó, ha nem volt elég pénz náluk piára, de örökké engem kritizáltak, szintén nem erősítették a gyógyulásomat.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ezeket az embereket végképp kiiktattam az életemből. Szüleimmel próbálok tisztelettudóan viselkedni amikor találkozunk. Hisz közben arra gondolok, hogy azt az egy órát szögön lógva is kibírom, amit náluk vagyok alkalmanként. A régi barátaimból van akivel 25 éve tartom a kapcsolatot. Ez azért lehetséges, (bár a borderekre ez nem igazán jellemző) mert tudomásukra hoztam, hogy én nem asszisztálok tovább a hülye alkohol függőségükhöz, akinek ez tetszik annak bármikor állok szíves rendelkezésére, akinek meg nem tetszik, attól érzékeny búcsút vagyok kénytelen venni. A párkapcsolataim sajnos nem voltak szerencsések mindaddig, míg nem ismertem fel, hogy beteg vagyok. De minden megváltozott azzal, hogy felismertem a bajt. Találkoztam egy férfivel, akit még a kezdet kezdetén beavattam abba, hogy beteg vagyok. Kértem, ha tényleg fontos vagyok a számára akkor próbáljon minél többet megtudni a betegségemről. Mert az úgy hitelesebb, mintha én beszélek róla. Majd kiértékeltük mindazt, amit megtudott. Elmondtam neki, hogy (mivel minden borderline más) nálam miként jelentkeznek a tünetek. Azt is a tudomására hoztam, hogy a dürohamaim általában 5-10 percig tartanak, majd minden nyom nélkül eltünnek. Ezek nem neki szólnak hanem a szituációnak, melyet akkor éppen nem sikerül kezelnem, mert túlreagálom a dolgokat. Ebből következik, ha össze szeretné velem kötni az életét az előre láthatólag nem lesz egy fáklyás menet. Bár rettegtem attól, hogy ezek után nemet mond, de erősebb volt bennem az az érzés, hogy nincs jogom hiú ábrándokba ringatni. Így láttam fernek a helyzetet. Jól tettem. Ma is együtt vagyunk. Mindenkor türelemmel és elfogadással kezelte a problémákat. Eleinte láttam rajta, hogy szenved ettől, de ahogy múlt az idő azt tapasztalhatta, hogy a türelmének és feltétel nélküli elfogadásának meglett az eredménye. A borderline szindróma gyógyítására egyetlen recept van ugyanis a türelem. Mert a türelem és elfogadás gyógyítja a beteg lelket. Ugyanis harmóniát teremtő ereje van. S ha már itt tartunk, nem csak a hozzátartozóknak ajánlanám ezt a receptet, de maguknak a sorstársaknak is. Mi betegek sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy eddzeni tudjuk a türelmünket. Nálam a leginkább az vált be, hogy különféle célokat, persze nem írreális célokat tűztem magam elé. Egyszerre mindig csk egyet. Minden nap naplót vezettem arról, hogy mit tettem meg ezért a célért, illetve milyen akadályt görgettem saját magam a célelérnem a célt elérése elé. Ebből jobban meg tudtam ismerni magam és a saját korlátaimat, valamint ha sikerült elérni a célt, azzal növekedett az önbizalmam is. Egy idő után azt láttam, hogy jéééé… én lehet, hogy értékes ember vagyok. Minden nap becsülettel vezettem a naplót. Ma ha visszaolvasom, olyan érzésem van, mintha az első 400 oldalon valaki más lenne a szereplő és nem én. Olyan óriási a változás. De nem csak ennyi kellett a változáshoz.

Sokat segített az, hogy átképeztem magam szociális munkássá. Az egy nagyon jó ötlet volt. Segített feloldani a szociális fóbiát. Arról nem is beszélve, hogy eltörpült álam az addig markánsan jelentkező önsajnálat. Rádöbbentett arra, hogy nem egyedül voltam áldozat és, hogy örüljek annak, hogy ennyivel megúsztam. Nagyon jó másoknak adni. Amikor másokon segítesz annyi szeretetet kapsz cserébe, hogy én eleinte fel sem tudtam fogni. Szembesülsz azzal, hogy te szerethető vagy. Idegen emberek számítanak rád, sok esetben függnek tőled. Sok mindent átértékeltem. Úgye mindannyian tudjuk, hogy a borderline ember társfüggő. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött ki merem jelenteni, hogy minden ember társfüggő. Hisz az interperszonális kapcsolatok ápolásáért lettünk megteremtve. Csak a beteg ember a betegségéből adódóan erőteljesebben igényli ezt. Csernus doki szokta mondani, hogy a társfüggés maga az elmebaj. Nem értek ezzel egyet. Az ember társas lény. Igen is jogos igénye minden embernek a boldog párkapcsolat és a szeretetteljes emberi kapcsolatok. Csak a egészséges középutat kell követni ezeknél. Nos, ezzel van bajban a border egyén. Mászik, tapad és nem tud leválni, vagy abszolút elutasít. Ahhoz, hogy megtaláljuk azt a bizonyos középutat, először magunkat kell megismernünk, elfogadnunk és végül, de nem utólsó sorban megszeretnünk. Nekem ehhez nagyon sokat segítettek a különféle önismereti tréningek, melyeken részt vettem. Jóval olcsóbb, mint a pszichoterápia és egyes mentálhigiénés szakemberek nagyon jó tréningeket vezényelnek le. Persze ezzel közelebb kerülsz önmagadhoz, állítom te magad is nem csak én, mert ez szinte mindenkinél működik, de nem elég a saját harmóniád megteremtéséhez. Ahhoz persze minden ember más és más módszerrel juthat közelebb, de mivel kérdeztél, így leírom neked, hogy én magam miként próbálgattam ezt. Azért írom, hogy próbálgattam és próbálgatom ma is, mert hazudnék ha azt állítanám, hogy én mára már egy harmónikus személyiség vagyok. Mert néha azért be tudok pipulni és akkor még földhöz vágom a kistányérokat. : )) De ez már jó nálam ahhoz képest, hogy betöröm a saját fejem, csomókban kitépem a saját hajam, vagy napi szinten öngyílkos gondolataim teremtődnek. Sőt az ilyet már a családom is jól tolerálja. Kb. egy hónappal ezelőtt volt egy ilyenem, hosszú idő után. A 16 éves fiam levette az összes kistányért a szekrényből és egyesével adogatta a kezembe. Amikor már csak 6 maradt, annyit mondott: – Anya! Ha mégegyet összetörsz, akkor valakit likvidálni kell a családból, mert nem lesz miből kajálnia. Így aztán röhögőgörcsben törtünk ki a végén mind a ketten. De térjünk vissza a próbálkozásokhoz. Az úgynevezett átkosban nőttem fel, így a csodálatos szocialista filozófia volt a “neveltetésem” alapja. Hatalmas nagy közösségi elv. Mindenki egyforma, nincs isten, minden vallás bűn stb. Szerencsémre középiskolában kollégiumba kerültem. Ott szobatársam lett egy baptista lelkész család gyermeke. Tőle sutyiban kaptam könyveket, és egy bibliát. Jobb híján olvasgatni kezdtem. Az egyik idézeten megakadt a szemem. – Isten mindenkit szeret. De jó gondoltam, akkor engem is! Így életemben először kapaszkodót kaptam, mondhatom mankónak is. Akkoriban úgy viselkedtem, hogy egy árva lélek sem tudott szeretni. Nagyon jól jött nekem, hogy végre van egy valaki, vagy valami, aki, ami engem is szeret. A biblia olvasása megnyúgvással töltött el. Nem lettem ettől vallásos, vagy hívő, de azokban a középiskolai években nagyon sokat változtam a bibliai versek olvasása révén. Ma sem vagyok egyetlen gyűlekezet vagy felekezet tagja sem, de nagyon gyakran előveszem a bibliát. Megnyugvással és valami féle békességgel tölt el. Amit hiszek az-az, hogy van valami felsőbb rendű intelligencia, amely számára mi emberek fontosak vagyunk és célja van annak hogy itt a földön élünk, ezzel a lehetőséggel pedig minél tovább kell élnünk. Tehát így az öngyílkosság gondolatát valahogy a szövegrészek olvasásával egyre inkább sikerült kiverni a fejemből. A belső békém megteremtéséhez nagyban hozzájárul, hogy nagyon sok meditációs zenét hallgatok és sokat meditálok. Végül, de nem utolsó sorban, szerveztem magam köré egy kisebb csoportot, akikkel heti rendszerességgel csoport terápiázunk. Főként pszichiátriai betegségben szenvedők, alkoholisták és kábítószerfüggők a résztvevők. De vannak mozgáskorlátozottak és úgymond egészségesek is a csapatban. Beszélgetünk, rendezvényeket szervezünk, kirándulunk.

Egy ilyen közösség tagjaként, hidd el ÖRÖM AZ ÉLET. Csak jelzem, EGYÉBKÉNT IS. Ebben a közösségben “dolgozódtak” ki azok a módszerek, és szituációs gyakorlatok, amelyekről egyébként kérdeztél. Remélem, így nagyvonalakban is választ tudtam adni néhány kérdésedre. A továbbiakban is állok rendelkezésedre. Várom leveledet a katimama43@gmail.com e-mail címre.

Legyen szép napod!

Szeretettel: Tincsike

Azzal, hogy ma regisztráltál az oldalon, meg is tetted az első lépést. Nagyon sok tapasztalatot gyűjthetsz a sorstársaktól. Egy közösséghez tartozni, már magában pozítiv tényező, hisz annyit jelent, hogy vannak olyanok akik elfogadnak olyannak amilyen vagy és nagyon fontos a te sorsod a számukra. Szívesen leveleznék veled, amennyiben azt te is szeretnéd. Nyilván lennének olyan jellegű kérdéseid is, amelyeket nem feltétlenül szeretnél nagy nyilvánosság elé tárni. A következő e-mail címen állok szíves rendelkezésedre: katimama43@gmail.com

Szeretettel üdvözöllek: Tincsike