Számomra is ismerős, amit írsz, de már csak a múltból. Úgy érzem sokkal jobban meg tudod fogalmazni, mint én tettem azt korábban – nem mindenki született írói vénával

Hiszem, hogy ez a másságunk, ha megtaláljuk az utat, nem hátrány, hanem előny lesz számunkra. Nehéz volt elfogadnom magam, a múltam, a világot.. de már béke van bennem. Egy olyan külön világ, ami értékes számomra, és nem cserélnék senkivel ezen a Földön,mert számomra az én világom a legszebb.

Fura érzés, hogy ezen az oldalon, annyi “testvérem” van. Ugyanazok az érzések, ugyanazok a problémák, ugyanazok a képességek és adottságok..

Szerintem ezzel a betegséggel semmi mást nem lehet tenni, csak elfogadni, és vele élni. Elfogadni a másságot – sőt értékelni – és, együtt élni a korlátokkal, mert azokat ledönteni nem lehet.

Nagyon sok érdekes kérdést vetettél fel, amin érdemes lenne elgondolkodni : Pl: kivonni magunkat e világ értelmetlen nyüzsgéséből? Én is így tettem. Saját világ, saját értékek és törvények, hogy a békét megleljem, és meg is tartsam.

Szeretettel: Léna

Bocsáss meg,hogy egy idézettel kezdem:

“Csupán azért engedem be a (…) bánatot, mert már annyira magányos vagyok, hogy egyedül őt találom érdekes beszélgetőtársnak. (…) Olyanok vagyunk, mint fenyőerdő közepén a fűzfa, valami ostoba madár csőréből estünk ki még magkorunkban, és nem volt senki, aki megkeressen, hogy betömje velünk egy fióka száját. Beleszülettünk egy fenyőerdő szúrós és igazságtalan bioszférájába, ahol mindenáron meg akarnak tanítani bennünket szúrni és zöldellni.”

Sajnos nem ismerlek,de szívesen beszélgetnék veled,hátha felbontanánk a lélek bugyrait,és a káosz kibogozásának módját.

Üdvözlettel:Manka