Kösz,hogy írtál nekem a fülzúgásos levelemre.Érdekes.Még csak 3 napja tettem fel,de már írtak rá négyen.Úgy látszik mégsem vagyok egyedül ezen a Földön ezzel a nyavalyáva.Mint olvastad nekem 14 évesen kezdődőtt az egyik napról a másikra.Végig jártam vele mindent,de senki sem tudott segíteni.És a legszörgyűbb nekem is az,hogy a családban a szüleim tudomást sem akartak venni róla.Az apám mindig is úgy állt hozzám,hogy áááá nincs semmi baja,megint nem akar iskolába menni.Ennyi.Kész,és ezzel le is zárult a téma elöttük.Így teljesen egyedül maradtam vele.14 évesen egyedül kutjtorogtam az SZTK ban heteket az audiológián,meg a kórházban mindenféle vizsgálatokon.Persze ,hogy a tanulás rovására ment,ami akkor igen nagyot romlott.Persze itthon a család egész nap csépelt,hogy ennyi rontottál meg annyit.Mondhattam én ezeknek hogy már hónapok óta nem alszom meg egyebek,nem érdekelte őket.De az a legdurvább,hogy 14 évesen menni orvosról orvosra és csak nézek,nem is értetták hogy mit akarok ilyen fiatalon ezzel a betegséggel.Szinte hülyének néztek.Mikor a nyakcsigolya röntgenen voltam,mire eljuttotam oda akkor már asszem 15 voltam,a röntgenleletet szinte meg sem nézte az orvos,és legyintett,hogy magának nyakcsigolyameszesedése ilyen fiatalon,na ne áááá az ki van zárva,azt már zavart is ki a rendelőbő.Így egyedül maradtam ezzel a betegséggel.Aztán már évek múlva nem foglalkoztam vele,beletörödtem,hogy nincs kiút,és szépen helyre jött a tanulmányom,csak hát kétszer annyi erőfeszítéssel,a koncentrációs és odafigyeléses okok miatt.De ugye az ilyen ifju meg tini koru diszkók elmaradtak és ezze kapcsolatban a fiatal évi párkapcsolatok is.A haveroknak nem mondtam meg hogy miért nem megyek veük sose koncertekre meg hangos bulikba diszkókba,kivágtam magam hogy fáradt vagyok.Inkább a zúgás miatti stressz és feszültég levezetése miatt a sportba menekültem.És ez a mai napig is fennál.Ez van,Mi a vagyunk a nehézéletüek.És a legrosszabb az,hogy minket senki sem sajnál,mert kívűlről nem látszik.Ha valaki kancsal pl azt agyonsajnálják,meg stb.De a miénk nem látszik,így nem is tudják hogy milyen nehéz az életünk,Azt szoktam mondani,hogy én vagyok a szellemi nyomorék.

Crosssmax

A történetedből nekem az jön le, hogy mivel úgy érezted nem szeretnek (talán így volt, talán nem) és nem fogadnak el, így valószínüleg el is hiszed, hogy nem vagy szerethető. Sajnos emberi tulajdonság a gonoszság a nemtörödömség. Mindenki a maga boldogulásával van elfoglalva a saját sebeit nyalogatja, így nincs idő másokkal foglalkozni. Sok esetben tapasztalható a gyengébbel szenbeni kiközösítés, lenézés, sőt gyakran látok ilyet családtaggal vagy baráttal kapcsolatban is. Ezek sajnos gyakori reakciók, ha nem tudnak azonosulni a problémával. A magány alapjába véve természetes, és szerencsések akiknek megadatik, hogy az életüket végigkísérje egy jó barát vagy egy mindenben támogató társ. Tudom, ezek közhelyek, de ha belegondolsz akkor rájössz, hogy ebből adódóan magadnak kell szeretni saját magad, neked kell magadhoz jónak lenni. Sajnos én is önértékelési problémákkal, depresszióval miegyébbek küzdök, de mióta próbálom elfogadni magam, néha még a dolgokat is úgy ahogy vannak (nem feladásra gondolok) azóta kicsit jobban érzem magam a bőrömben. Sokat segíteni nem tudok, csak azt szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül az ilyen érzésekkel, a szeretetéhséggel, és van aki elolvassa a történeted.

Inez

Az Önbizalma helyreállítható és vele együtt a szeretet érzése is visszaállítható

az életébe. Ha érdekli egy gyógyszer és alatatásmentes természetes  megoldás,

annak érdekében ,hogy ne legyen magányos várom levelet a laszlo.thot@freemail.hu-ra, ugyanez az msn vagy skype elérhetőségem is.

Szeretettel várom érdeklődését :

Tóth László met.pszichoterapeuta- speciális tanácsadó (lelki segítő)