a lényeg ennyi: irigyellek h te tudsz járni az emberekkel, nekem nincs ilyen szerencsém! rám abszolút igaz a se veled se nélküled állapot! szóval abba is beledöglök ha járok valakivel és abba is ha szakítunk!!

neked azt tanácsolom: tudatosan menj szembe az érzelmeiddel. Próbálj nem behódolni a férfiaknak és kicsit éreztesd h neked is van beleszólásod a kapcsolatotokba! szóval néha fejezd ki nem tetszésedet stb… hidd el rohadtul nem jó ha egy férfi érzi h nyeregben van! nem jó ha mindent ő irányít sé tudja h bármit megtehet mert úgyis rá vagy szorulva!

persze tudom ez neked nyílván rohadt nehéz… de ha már az érzelmeid ebbe az irányba terelnek akkor ésszel próbálj a másik irányba evezni! (még akkor is ha közben nagyon szarul érzed magad!)

am mit érzel miért kell behódolnod a másiknak???

Nekem gyerekkoromban zsebistenem volt.

Van, amikor az ember már nem bír magával, annyira fáj, felvágná az ereit, bármi, csak szabaduljon a fájdalomtól.

Hozzátenném, hogy soha nem vágtam fel az ereimet…

De voltam ilyen helyzetben, és itt mindenki.

De sokmindent bebeszélhet magának az ember.

Nem tudom, hogy láttatok e részeket a Tabu című sorozatból, ami a Nationalen Geographic Chanel-en. Ma láttam épp egy részt, ahol szó volt az ördögűzésről. Ebben teljesen elítélik ezt, én is ezzel az álláspontal értek egyet, hogy ez bizony elítélendő. De természetesen tiszteletben tartom a te álláspontodat is. A filmben azt mondták, hogy akkor fordulnak ilyen lehetőséghez a páciensek, amikor már nem látnak más reményt.

Szerintem az egész babonás hitnek az alapja valójában az, hogy az ember szeretne hinni valamiben, képtelen elfogadni a lélek halálát és azt, hogy már semmiben sem hisz, hogy semmi értelme sincs az életének. Pedig semmi értelme az életnek és a lélek halála pedig roppantul tud fájni, a hangulatingadozások borzalmasak. De ha valaki elhiszi, hogy az ördögűzés segíthet, akkor akár még javulhat is az állapota, ahogyan mondták ott is. De ez placebó hatás, ahogyan fogalmaz, vagy egyáltalán nins hatása. Szóval, lehet reménykedni, hogy hatni fog. De ez az én véleményem mindösszesen.

Szerintem az a helyzet, hogy el kell fogadni, hogy semmi értelme az én életemnek,soha nem leszek boldog és hogy sokszor leszek rosszul lélekben, és fizikailag is akár. Soha nem lesz megnyugvásom,és hogy az igazi vigaszt a halál jelenti majd. Amúgy nem vagyok diagnosztizálva, de nagyon hasonlóak a tüneteim ugye a borderline-ra és a poszttraumás stresszre is. Nem tudtam feldolgozni, hogy a szerelmem csak játszott velem. Amúgy ez roppant nevetségesnek tűnik,de emiatt nem lesz párom, boldogtalan leszek és miegymás.

Természetesen lehet azt mondani, hogy fiatal vagyok, de valójában mivel nem tudtam feldolgozni a fiú elvesztését, amiatt úgysem lenne soha semmi normális kapcsolatom. Hiszen azt a fiút szeretem, úgy érzem, hogy ő volt nekem az igai, persze ez ostobaságnak tűnik, de én így érzek.

Lehet, hogy lesz később kapcsolatom, társam, családom. De most úgy érzem,hogy nemigen lesz, hiába ismerkedem, és hogy egyedül élem le az életem reménytelenül. Az emiatti fájdalom tényleg nagyon rossz, rossz így élni. De ugyanakkor én a beletörődéssel értem el a legtöbbet, és ha rosszul érzem magam, beveszek valamilyen természetes nyugtatót, vagy homeopátiásat. Ez legalább lenyugtat annyira, hogy békében tűrjem a szenvedést.

De az igaz, hogy én még nem régóta csinálom ezt. Biztosan hosszú távon még sokkal borzalmasabb minden.

Kitartás kell, és az is sokszor kevés.

Az  az igazság  h  azért még  kételkedem benne h  tényleg  volt  rajtam valami vagy nem nem tudom de az biztos tény h könnyebbséget éreztem magamon a szertartás után.Csak azt szeretném írni  h  lehet h ilyen területen is lehet keresni a problémát ,tehát h ezt az altarnatívát se zárjuk ki szrintem nem tudom biztosan ,és most nehogy azt higyjétek h :Úristen most mit csináljak rajtam szellem van!

Isten ments !Nem akarok senkit megijeszteni.Lehet h csak rajtam volt,nem tudom vagy rajtam sem volt,de mindenesetre ezt sem kell kizárni azt gondolom.Ha esetleg valaki úgy gondolná h megnézeti magát ilyen szempontból azt javaslom mindenféleképpen beszéljen a pszichiáterével és beszélje meg erre az időre a gyógyszerezését .Jobb véleményem szerint  ha ilyenkor gyógyszert szed az illető mert kisebb lesz a pánik érzése rajta már ha van rajta valami.A pszichiáter jóváhagyása nélkül nem ajánlok ilyen akciókat  semmiképp.Bocsi most biztos hülyének néztek ,újra nem akartam ezzel senkit megbántani.Csak segíteni próbálok amiket  hallok innen-onnan  vagy tapasztalok.Puszi:Gabi

Az a helyzet, hogy ez éppen az a betegség, amelynél kevesebb ellentmondásosabb dolog van a világon. Mert pont az élet lényegi részét modellálja: rámutat, hogy ugyan mindenki a halál felé tart, de mégis az élet egy pillanatra is teljes lehet, tehát mindig van remény a “teljes” életre, akkor is, ha pont az a probléma, hogy a szenvedések kilátástalansága miatt épp cseppnyi remény sem látszik. A borderline-os fő tünete az “Élj a Napnak!” című bölcsesség negatív vetülete, tehát valóban a napnak él, de nem felszabadultságában, hanem leterheltségében. Aki kritizálja egy “panaszkodó” borderline-os világlátását, annak fogalma sincs az egészről, mert átmeneti depressziók, pánikrohamok, vagy csak időszakos “mély” problémák nem hasonlíthatóak a borderline-beteg folyamatos kétségbeeséséhez. Az önmarcangolás a borderline esetében “természetes” tünet, mivel a borderline nem hordoz téves tudattartalmakat, tehát nem egy skizoid állapotról van szó, így az önkritika (ha determinált is) de jogosnak tűnik, mivel pont az a fő probléma, hogy minden a negatívjára fordul, és minden, ami jó lehetne (tehetségek, képességek, empatikus érzékenység) rossznak mutatkozik, és az életet kihasználatlannak, elcseszettnek, kudarcnak minősíti. Mégis a kis lépések filozófiája érvényesülhet csak: a stresszhelyzet ugyanis nem szűnik meg ezen betegségnél akkor, ha magát a stressz-szituációt el is kerüli a “beteg”. Mert ez betegség, ami lelki vérzékenysége miatt legriasztóbb. Sebezhetősége miatt az erkölcsileg tisztán látó borderline-os érthetően érzi magát áldozatnak, és érthetően érzi valami gonosz átoknak bénultságát, még akkor is, ha semmi misztikusságot nem akar belekeverni a dolgaiba.

Ez az “állapot” csupa ellentmondás, a jót rosszá teszi, de a rosszat is képes jóvá tenni, de csak kis lépésekkel, lassú épüléssel. Mivel ritka betegség, nem nagyon lehet számítani a “többség” megértésére, pedig a megértés fontossága kiemelt. Én magam igen lassú folyamatként érzékeltem az apró javulásokat, pedig több, mint tíz éve lettem diagnosztizálva, és 36 éves koromra a szenvedések alig enyhültek. Az is igaz, hogy a betegek 4/5-e hölgy a szakértők szerint, és persze ez nem mindegy: mások lehetnek a kivezető, vagy építkező utak.

Terápiát kell keresni a gyógyszer mellé, akkor is, ha drága. Nem lehet sajnos egy ennyire deprimált országban “fentről” anyagilag arányos ellátást igényelni, nem olyan a helyzet – annál sajnos sokkal durvább, a szó minden értelmében…

Tudjuk ám, hogy nem utálod őt, de azt is, hogy rengeteget szenvedtél miatta. Ha jelenleg ugyanúgy élnétek mint régen, akkor most is halálosan szenvednél tőle. Szerintem nem kell bocsánatot kérned, sőt megváltoztatni sem szükséges, amit leírtál. Őszinte érzések munkáltak benned. Ez a szeret – nem szeret játék tesz minket azzá, ahol most tartunk.

Kedves Mindenki!

Én is hittem egy darabig, hogy az érzékenység egy különleges képesség. Sajnos nem tudok kamatoztatni belőle semmit, sőt leginkább szörnyű szenvedést okoz. Persze tök jó, hogy hamar látjuk másokon, hogy mit éreznek, de amíg minden negatív kicsengést magunkra veszünk, addig ez csak egy átok. Sajnos annyi rossz történt velem az elmúlt évekeben (szeretteim halála, szakítás, rákos közvetlen csaláldtag stb) hogy elvesztettem a hitem. És nemcsak magamban, hanem mindenben. Hittem én már istenben, aztán az ezotériában, meg a buddhizmusban is. De eddig minden elbukott. Rájöttem, hogy magam vagyok, aki sajnos a sok szenvedés miatt iszonyat rosszul viseli a jelenlegi szívtelen, érzéketlen világot, ahol sem tisztesség, sem igaz szeretet nincs. Minden érzést, fájdalmat, félelmet, haragot az agyam kreál a korábban megszerzett tapasztalatok alapján. Amik nagyon rosszak voltak, én meg nem dolgoztam fel, vagy nagyon rosszul dolgoztam fel. Gondolom ti is így vagytok ezzel. Tudom, ha képes lennék letenni a múltam, akkor nagyon sokra vihetném és gyakran érzem is magamban ezt hihetetlen erőt, ami bármire képessé tenne. Aztán jön egy rossz tapasztalat és a földön találom magam. Az egyetlen megoldás az, hogy nem vesszük magunkra a bántást. Receptem nincs. Próbálkozásaim vannak, a gyógyszerek meg csak szépen elnyomják azt, akik vagyunk. Szóval nem az igazi. Most kitaláltam valamit. Tudom, hogy semmi önbizalmam nincs. Gondolom ez nálatok is így van. Sőt még utálom is magam. Szóval naponta többször elmondom magamnak (este és reggel legalább) hogy mennyire szerethető vagyok, meg szép, meg okos, nagy az önbizalmam és a magamba vetett hitem. Mintha valami mozdulna. Szóval próbáljátok ki! Tök örülök ám nektek! Ha van ötletetek, akkor írjátok bátran.

Mégvalami. Szerintem azokat a hozzászólásokat figyelembe se vegyük, akik bántani akarnak minket.