Minden szavad az ifjú felnőttkoromra, és a gyermekkoromra emlékeztet. Nem tudom hogy hol élsz, illetve mi van most veled, de nem vagy beteg. Csupán hiperszenzitíven reagáltál egy folyamatos illetve tartós megrázkódtatásra. Gyógyszereket sem feltétlenül kellene szedned. Az én anyám tökéletesen ugyanilyen, volt van és lesz. Számtalan okot indokot kerestem mi miért lehet, miért én, miért és hogy lehet egy anya ilyen a gyermekével. Nekem egy krónikus súlyos betegségem van, és szeretném ha te nem jutnál el idáig. Biztosan sokat tudnék segíteni neked, természetesen ha igényled.

Még a szófordulataid, a zaklatottságod is megrázóan hasonlít az én stílusomhoz, a néha végtelen kétségbeeséshez. Desdi, megkell erősítened magad vele szemben, mint a gyémánt. Nem szeretném ha belebetegednél.

Megadom így online az emailcímemet: inulahirta@gmail.com. Ezen ha ezt olvasod, bármikor írhatsz, akár a nővérednek. Remélem kicsit rendeződtél azóta. Ne engedj semmi betegésget magadra dumálni, neked kell kijönnöd győztesen! Hajrá Hajrá, megértéssel, és sok szeretettel kívánok neked szép életet:

Rita

Egyetértek veled sokmindenben. Kicsit hasonló az én élettörténetem is…. Én is túlérzékeny vagyok stb. Nálam spec közepes depressziót állapítottak meg, de szerintem ez annál jóval másabb.Tudom,érzem . Lassan már négy éve szedek gyógyszert. Mostmár gyógyszereket, mivel megkíséreltem leállni vele, de másfél hónapig tartott.. Hozzáteszem külföldön élek a barátommal 1 éve(4-éve vagyunk együtt..) egy munkahely stb…Mindig is ellenezte a gyogyim, s egyetértően hozzáláttam  orvosi felügyelet nélkül leállni…Nos, igen. NEm sikerült. Majd beszéltem a neurológusommal…Szóval újrakezdtem. Azt hittem utána megőrülök. 4-napon keresztül nem tudtam aludni max fél,1 órákat. Vert a víz, kitágult a pupillám, folyamat a múltba vájkáltam, s a jövőmön filóztam stbstb( mondjuk a filózást abban az állapotban túlzásnak mondanám)…HAza kellett jönnöm. Szinte már az anorexia határán voltam…Most hellyel- közzel jó , mert ezek a szarok tompítják a kuszaságot, de nehéz, mert tudom nem ebben rejlik a megoldás, hanem önmagam megtalálásában…Most a héten utazom vissza…NEm tudom, hogy alakulnak a dolgok, De ha meg akarok gyógyulni haza kell egyszercsak mennem. És a lényeg, hogy szívesen részt vennék egy ilyen MAntrán. Reménykedem még nem szünt meg az adott címen.

UI:Szívesen találkoznék és beszélgetnék veled.

Minden jót!

Köszönöm a szívélyes invitálást, de nem tudok menni, mert nagyon távol lakom Budapesttől. Azoknak, akik a közelben élnek, mindenképpen javaslom, hogy látogassák meg a helyet, hisz az elfogadó közösség nagyon sokat segíthet rajtunk. Sokak elképzelni sem tudják, hogy mennyit. Én nem vagyok már szkeptikus, mint a betegségem “fénykorában”. Ennek okán tudom, mert megtapasztaltam, mogy a meditálás építőleg hat a lélekre. Rajtam segített. Persze azt nem állítom, hogy ez mindenkire kötelező érvényű, de nem gondolnám, hogy bárkire nézve is ártalmas lehet. Különben is! – Amibe nem pusztulunk bele, az megerősít.

Sorstársi üdvözlettel: Tincsike