Én is voltam ugyanilyen szarul (a pánikra gondolok) hát… nem kívánom senkinek. A buszon olyan szorongás, pánik jött rám hogy azt hittem kiszakad a szívem a mellkasomból, remegtem aztán tehetetlenségből jött a sírás… takargattam az arcom hogy ne lássák hogy bőgök… ilyenkor öregedtem vagy 10évet….

Nekem akkor segített a kórház, az új gyógyszerek, a csoport terápia de leginkább az hogy ott ugyanolyan betegek vannak mint te vagy én.. ha valakik hát ők megértenek. Engem például szobatársaim nap mint nap kivittek sétálni a kórházon kívülre,Szerintem ne várj, minnél előbb feküdj be. Utánna jobb lesz meglátod! majd írd meg milyen volt!