Ne is haragudj, de erőltesd már meg magad, tényleg elgondolkodhatnál dolgokon. Rajtad kívül nagyon sokan vannak akik szenvednek, de mégis megpróbálnak úrrá lenni magukon. Az én dédim12 évesen kezdett el dolgozni. Első munka epilepszá csecsemőre kellett vigyáznia, úgy, hogy maga is gyemek voltak. És azért végezte, hogy legalább kenyérre jusson. 8- an voltak testvérek, egy pár cipő jutott nekik, amit minden nap felválva hordtak, így kellett átvészelni a mínuszokat. Több fiútestvérét is belveszetette a háborúban, és mégcsak elsem tudták temetni, mert nem találták a testét. Szerinted mit érezhetett. Ennek ellenére erős tudott maradni, mindig két lábra állt. Ja és bocs, de ő 16 évesen krumplis zsákokat emelgetett, mikor a földeken dolgozott. Szerinted mit érezhetett akkor, amikor 2 fiú gyermekét is elvesztette, az egyik alig volt 1 hónapos, a másik kb. 4 hónapos volt. És szerinteds mit érezhetett akko9r amikor bejöttek az oroszok, betörtek hozzájuk, ittak és a 3 hónapos nagymamámat ringatták. Mozdulni sem, mert félő volt, hogy lelővik. Ennek ellenére két lábon állt, és nekünk unokánknak mégis úgy mesélt, mintha neki lett volna a legjobb élete. Soha nem panaszkodott. Szerinted mit érezhetett a nagymamám, mikor a saját férje részegen majdnem megfojtja, vagy anyukám és testvére, mikor részegen baltával kergette végig a házkörül. És az eperfán kellett várakozniuk, hogy hazaérkezzen a munkából az anyjuk. Bennük maradt ez az emlék, de a nagymamám két lábra állt, és a semmiből épített fel egy hatalmas házat. Szószerint a semmiből, mert volt olyan, hogy nem volt fürőszoba. Csak egy lavor vízben tudtak megfürődni, és azt sem mindig melegvízben tették. Szerinted mit érezhettek, még sem keseredtek el. Igenis talpra álltak. Vag csak gondolj arra azokra a kiskorúakra, akikkel a saját apjuk fajtalankodik, vagy prostitúcióra kényszerűlnek. 16 évesen munka? Akkor mitszolsz azokhoz a 6-8 éves kisgyerekekhez, akik machetával dolgoznak, csak azért, hogy mi csokoládét tudjunk enni. Tudod mi az a macheta. Ha nem nézz utána, mrt ezek a pici gyerekek ezzel dolgoznak, amivel megsebzik magukat. Ezért a munkáért havonta pár ezret kapnak, és talán sokat is mondtam. Távol vannak a családjuktól, nem is tanulhatnak, mert pénzbe kerül. És nekik azért kell dolgozniuk, hogy egyáltalán enni tudjanak. Te itt sírsz. Hát csak gondolj bele, hogy ők mit érezhetnek, még is tapon tudnak maradni és küzdeni. Te meg örülhetsz, hogy illatosított budipapírral kitörölheted a hátsód. Hát ne síránkozz nekem, hanem igenis állj a sarkadra.

EZZEL NEM BÁNTANI AKARLAK, CSAK EGY KICSIT FELRÁZNI, HOGY IGENIS SZÁMTALAN MÁS LEHETŐSÉGED VAN, CSAK MAGADBA KÉNE SZÁLLNOD, ÉS IGENIS CSELEKEDNI. nEM PEDIG A SEBEID NYALOGATNI.

ÁLLJ VÉGRE A SARKADRA KISLÁNY, MERT IGENIS ERŐS VAGY ÉS MEGTUDOD CSINÁLNI.

Én itt befejeztem.

Legyen mindenkinek további szép napja és legyen szép élete!

Grálnak igazat adok. Egyáltalán nem támadni akar, csak segíteni és egy kicsit felrázni. Leírok neked egy példát, és gondold át alaposan és majd írd le mire jutottál.

Képzelj el egy anyát, akinek nincsenek közeli hozzátartozói, csak a lánya. Az anya 45 éves a lánya pedig 16. Igen ám csak a lány nem tud magáról gondoskodni, olyan szinten nem, hogy pelenkázni kell, etetni kell stb. Mert annyira levan épülve, hogy magától semmit sem tud tenni, és ágyhoz van kötve. Az anyának dolgoznia is kell, hogy fennt tudja tartani a lányát és saját magát.Szerinted mekkora lelkierő kell ahhoz, hogy egy ilyen napot végig csináljon?

Sajnos én láttam olyan gyerekeket, akik tényleg így vannak ágyhoz kötve. Miután hazamentem egy ilyen intézménylátogatásból, sírva fakadtam, és köszönetet adtam, hogy egészséges vagyok. Ez erőt adott. Mármint az, hogy rengeteg fogyatékkal rendelkező van, akik közül nagyon sok pozitív beállítottságú, és igyekszik nem elhagyni magát. Pedig ők azok, akiket teljesen kiszorít a társadalom. Teljesen tisztában vannak önmagukkal, és nem buták.

Ezzel csak azt akarom írni, hogy ők nem akarják eldobni az életüket, inkább küzdenek, hát küzdj Te is. Erős vagy és megtudod csinálni.

Tűzz ki magad elé egy célt, nem kell, hogy nagy legyen megteszi egy kisebb is, és próbálj meg azért a célért küzdeni. Szóval szeretsz rajzolni? Az nagyon jó, én is imádok, de ha nem a rajzolás ne erőltesd, inkább tedd egy kicsit félre. De tudod mit, itt a tavasz, ha van a környezetedben egy szép kis park, akkor menj el oda, és vegyél mély levegőt, majd gondolj arra, hogy milyen szép dolgokat fogsz feste vagy rajzolni. Ha elmész sétálni, nyugodtan vigyél magaddal papírt és ceruzát, és rajzold le azt amit látsz, ami ott abban a pillanatban körül vesz. Lehet hogy ez tetszeni fog. Mert ha tényleg szeretsz és tudsz rajzolni, akkor ne hagyj fel vele. Ha szereted a manuális dolgokat, akkor megpróbálkozhatsz gyöngyfűzéssel, hímzéssel vagy ehhez hasonló dolgokat. Én pl. imádok gyöngyötfűzni, akkor kezdtem el, mikor már nagyon mélyponton voltam. Mára pedig én fűzöm meg a hastánccsoportunk ruhájára a medálokat, az ékszereket. Mivel láttam rajtuk, hogy mennyire teszik nekik, amit készítek, jól eső érzés fogott el. Ez az érzés pedig csak jobban megerősített, segített tovább lépni. Új barátokat szereztem, mert eddig egyedül voltam. Próbálj ki ehhez hasonló kreatív dolgokat, hátha sikerrel jársz. Hidd el a legapróbb dolog is örömet tud okozni.

A másik, elsősorban magadnak binyoíts ne másnak.  Légy egy kicsit önző és magaddal foglalkozz egy kicsit. Kényeztesd a lelked pl. egy jó könyvvel, csokival, egy finom étellel, vígjátékkal stb.

És egy másik dolog, na ez tuti nem fog tetszeni, de gondold végig. Próbáld megérteni a környezetedet. Szerinted mit érezhetnek amikor, bejelented nekik, hogy öngyilkos leszel? Lehet nem tudják mit tegyenek, tehetelenné válnak. Mert azért valljuk be, erre sokan nem tudják, hogy hogyan reagáljanak.

Nézz egy kicsit a jövőbe. Még lehet nagyon szép, ne add fel. Lehet megismersz egy srácot, aki teljesen elcsavarja a fejed, és talán ő lesz az aki igazi támaszt fog nyújtani neked, utána pedig családot alapítassz vele. És én hiszem, hogy jó szülő lesz belőlled. Tudod miért, mert végig vittél valamit, ami nagyon nehéz, és ha gyereked problémába ütközik, akkor megtudod érteni, tudod min megy keresztül, ezáltal megfelelő támaszt tudsz nyújtani neki. Nem szeretnél ilyen jövőt? Elérhető, csak tenni kell érte.

Szóval fel a fejjel. A többiek pedig nem bántani akarnak, hanem segíteni. Olvasd végig a válaszokat, majd meglátod, hogy így van. Csak hagyd, hogy segítsenek, mert ismeretlenül is átérzik a helyzeted.

Eni

Niki! Te pedig ne vedd támadásnak a hozzászólásokat. Tudod, mindenki más úton jut el a céljáig, két egyforma út nem létezik! Nem is létezhet, hisz nem vagyunk egyformák! Ha megint a feje tetején áll a világod, és tényleg ennyire rossz, menj vissza a dokidhoz! Ő biztosan meghallgat. Te is meg fogod találni az utadat. Útja mindenkinek van, csak néha eltévedünk. Bátor vagy és kitartó, a korábbi írásaidból is kitűnik! Hajrázz!!!

Puszi: rosemary

Sok mindenben igaza van Grálnak és habár én nem hiszek a kineziológiában de van akinek segít tíz éve vagyok pánikbeteg habár ma már nem érzem úgy hogy a pánik beteg jelző igaz lenne rám , és azzal ,hogy Grál kimondja az igazság egy jó részét talán ő segített a legtöbbet mert láthattad , hogy mindenkinek nehéz megküzdeni a problémáival de NEM  lehetetlen én ritkán írok ide de mindig olvaslak titeket és szivesen beszélgetnék , vagy leleket öntenék bárkibe de azt tapasztaltam hogy max két e-mail után inkább mindenki marad a megszokott világában mert kitörni a legnehezebb . neked Nikimanó tényleg rettentően erősnek kell lenned hogy a mostani helyzeted túl éld és szerintem ha egy vagy két igaz segítőd és barátod lenne menne is ez de ahoz bekell engednek őket és nem feladni a döntés a tiéd mint mindig de büdzkébb lennél magadra ha azt mondanád hogy igenis kitartasz és nem hagyod magad sem a pániknak sem senki másnak…

Honnan veszed, hogy mit csinál egy pánikbeteg? Én az vagyok és vagdosom az ereim és nem félek a haláltól pont azért, mert már elegem van a szenvedésből és hozzászoktam a fájdalomhoz. Ezerszer kibeszéltem a problémáimat, de úgy látszik az rajtam nem segít. Tévedsz, már elnézést..nem sajnálom magam, hanem utálom magam azért, amilyen vagyok…és szánalmasnak tartom magam. És igenis próbáltam meggyógyulni, nem egyszer, és kértem is segítséget! Blogot is írtam róla és azt hiszem egyszer már ide is leírtam…de belefáradtam, hogy mindig visszaesek valamiért vagy megint visszakerülök a mélybe. Nekem ez nem élet.

Igen, anyámmal élek, de egyáltalán nem tart el. Dolgoznom kell iskola mellett.

Még valami: mielőtt akárki hozzászólna ehhez vagy akármelyik történetemhez kéremszépen, hogy OLVASSA EL AZ ELŐZŐEKET! mert azokból talán többet megtudtok.

Inkább élnék úgy, hogy nincs anyukám, mint így, hogy van, de tudom, hogy nem érek neki semmit!