Hozzászólás: Látva a testvéred leépülését..

Szerző: Lisa

Lisa — Mon, 02 Dec 2013 19:33:46 +0000

Amíg nem ismeri be önmagának, hogy alkoholista, addig semmit sem lehet tenni. Hiába a jó férj, a szerető család, ha nem dönti el, hogy befejezi, addig megy lefelé a lejtőn. Én időben megálltam, bár a 24. órában, 5 év egyre fokozódó alkoholizmus után. Én pedig beláttam, hogy beteg vagyok, mindent kipróbáltam, hogy meggyógyuljak, de mindig valaki segítségét vettem igénybe. Egyszer aztán elég lett. Abbahagytam a pszichiáterhez járást, a gyógyszereket, de az ivást is. Pedig a végén már nem volt ritka a fél liter vodka. Már négy éve józan vagyok, boldog a házasságom újra, a fiaimmal csodás a kapcsolatom, 2 éve van egy munkám, amit nagyon szeretek, jól keresek és egészéséges vagyok. Nagyon hosszú és gyötrelmes út volt a gödörből kifelé,de csak TE MAGAD teheted meg az első lépéseket és neked kell mászni is kifelé, mindig tovább és tovább. Ha azonban nem látod, hogy nagy a baj, akkor sajnos nincs mit tenni, nincs olyan orvos, gyógyító, vallás, senki, aki akkor segíteni tud. Egy idő után a család, férj odaadása, megértése és segíteni akarása is negatív egy bizonyos szempontból. Hagyni kell, akármennyire is nehéz, küzdjön meg vele, érezze, hogy nincs más kiút, csak ha ő is akarja, hogy meggyógyuljon. Sajnos, magára kell hagyni. Higgyék el, ez megoldás lehet, átéltem a helyzetet. Lisa

Szerző: picurka58

picurka58 — Thu, 15 Aug 2013 19:08:02 +0000

Sajnos nekem, is a szivem szakad meg a fájdalomtól, a lányom alkoholizmusa, és a gyogyszerezései miatt. Már kb. hat éve, azisztálunk, hozzá a fiammal. Már ötvenszer meg fogadta, hogy nem soha többet, tartott, két hétig. A vége az lett, hogy nos nyólchónap pihi....Na ott nincs pia, sem gyógyszer. Segitettem neki, csomagot adtam föl anyagilag alig bírtam, de muszály vólt, mert a szívem szakadt meg a fájdalomtól. Nos esküdözött hetet havat, soha többet, ja 38-éves, gyermeke nemlehet. Haza jött, Három nap mulva mint az atom olyan részeg vólt, Aztán két hét nyugi, és ujra gyógyszer és pia. A pszhiátrián, már ismerik. Én könyörögtem, szépen kértem. kiabáltam, türtem. Nem nem, nem enegedi, hogy segitsek, Csak igérget,és a vége, az eleje. Most már hatodik év után, azt mondtam, elég vólt, nem birom már idegileg, a támadásaidat a piálást, a marokszám győgyszert, a lopkodást, a fölőrölte az idegeimet totál. Sok mindent nem írtam le még ajjaj, akad böven. Jelenleg nem tudom merre jár azt tudom, hogy ujra be kell mennie. Elég vólt aszisztáltam, idáig de minden hiába már tehetetlen vagyok. Talán ha akarná öszintén,hogy soha többé pia.

Szerző: anna5426

anna5426 — Thu, 30 May 2013 17:02:34 +0000

Átérzem a helyzetet, én a férjemmel éltem végig hasonló éveket, igen, kényszergyógykezelés nem létezik, személyiségi jogokra hivatkozva. Nekünk is szétzuhant a családunk, majd a férjem 4 éve eltünt a "süllyesztőben", senki nem tudja hol van, sem a három felnőtt gyermeke, sem én. Nem egyszer örjöngtem a pszichiátrián, hogy csináljanak már vele valamit, de majdhogynem engem dobtak ki. Rendőrséggel egyszer sikerült bevitetni. De csak ha tombol. Ha nem, akkor az sem megoldás. Ennyit tudtam hozzáfűzni, tudom ez nem vigasztal Titeket.