Jó régen írtam már ide. Ennek legfőképpen az az oka, hogy nem tudtam belépni a rendszerbe. Sokáig ilyen irányú segítségem sem volt.

Örömmel tudatom veletek, hogy hozzátartozóm állapota néhány hónapja kielégítőnek mondható. Tavaly áprilistól szeptemberig (napra pontosan 5 hónapig), kegyetlenül rosszul volt – már azt hittem, hogy a világból kifutok tőle. Addig mentem utána, míg megfelelő segítséget nem kaptunk.

Külön örömhír, hogy ilyen hosszú ideig még sosem volt stabil a betegségének hosszú évei alatt! (Igaz, ennek az az ára, hogy nagyon odafigyelek rá, nincs igazán magánéletem mellette.)

Remélem, hasonlóképpen nektek is könnyebb a terhetek – de legalábbis megtaláljátok az esetlegesen kilátástalannak tűnő helyzetetekből a kiutat.

Üdv: Miriam

Jelenleg egyszerre vagyok nagyon belefásult és kimerült a betegápolásba, s ugyanakkor hihetetlen nagy erőt is érzek magamban ahhoz, hogy beteg hozzátartozómban tartsam a lelket, elhitessem vele, hogy saját magát képes gyógyítani a szervezete. Tehát nagyon kettős érzésem van, s ez elég sok feszültséget felhalmoz bennem a mindennapokban, amelytől nagyon jó lenne legalább egy picit távoltartani magamtól a mindennapokban.

Valaki esetleg érzett már hasonlót? Keresztülment ilyen időszakon? Megosztaná esetleg velem az ilyen irányú tapasztalatait? Kimondhatatlanul hálás lennék érte!

Üdv: Miriam

Az imént írtam neked privát levelet, de a levelezőrendszer visszadobta hibaüzenettel azt az e-mail címedet, amin a legutóbb hosszasan leveleztünk.

Megváltozott az e-mail címed? Megadod nekem privátban? Esetleg megint történt valamilyen technikai akadály a gépeden – mint a legutóbb az ősz-tél folyamán?

Szeretettel: Miriam

Őszintén örülök, hogy újra megkerestél! Tökéletesen egyetértek az első mondatoddal. Én is bőven megtapasztaltam, milyen elmaradott az egészségügyünk és a jogrendszerünk ahhoz képest, hogy “fejlett” országnak számítunk. Itt az oldalon is olvasgatom, hogy milyen sokan keresnek egymást segítő csoportokat, amit természetesen nem lehet találni – nekem sem térült meg a ráfordított idő és energiabefektetésem, pedig sokat mentem utána. Persze a világ melyik részéhez képest számítunk “fejlett” országnak… de itt a nyilvános fórumon szerintem ne kanyarodjunk el túlságosan a témától.

Nekem kártevő szoftver korlátozta az internethozzáférésemet egy ideig – amíg ismerősök nem értek rá segíteni a helyzetemen. Még ezután is a levelezőrendszerem össze-vissza működött. Közösségi oldalakra nem tudtam belépni, így értelemszerűen ide sem.

Az egyik működő e-mail címem: miriam.sarvari@gmail.com. Ha jól emlékszem, a @ jel előtti felhasználóneved johnnybravo… stb. volt ugye?

Szeretettel várom a privát leveledet!

Üdv: Miriam

Miriam, bocs hogy nem írtam, elég nagy gondok voltak, gép elé sem ültem, mostanra meg megszűnt az az email fiókom, ide is újra kellett regisztrálnom, így a címedet se tudom…

Az utóbbi időben technikai okok miatt nem tudtam ideírni, így most jelentkezem. Örömhírem van! Hozzátartozóm mostanában gyakrabban van stabilabb állapotban, mint a hosszú évek alatt bármikor. Jó az embernek a megérzéseire (is) hallgatni, mit hogyan tegyen. Azt tapasztalom, hogy beválik…

Üdvözlettel: Miriam

Igen, pontosan én is ezt tapasztalom olykor-olykor hozzátartozómnál (délután 4 óra körül megint volt egy kezdetleges rohama, egy kissé meg is dermedtem, hogy megint mi lesz…) Nálunk is szóról-szóra ugyanez szokott lenni: hogy úgy érzem, felemészti a személyiségemet, én sem tudom olyankor, ki vagyok valójában, és én is kénytelen vagyok az ő életét élni, ha meg akarom óvni a még nagyobb bajoktól. Tökéletesen megértem a helyzetedet. A nemalvás és az állandó fáradtság szintén elő szokott jönni nálam is, ha a hozzátartozóm olyan állapotban van… Én sem tudnék menni sehova, ha megint kitörne… ráadásul egy ismerősömet el kellett veszítenem, aki nagyon komoly széleskörű segítségem volt ebben a kilátástalan helyzetben. (Ha nem bánod, itt a nyilvános fórumon nem részletezném ennek a veszteségemnek az okát.) Vannak, akik lemondták a segítséget, van, aki úgy akar segíteni, hogy még jobban összezavarodjak, lehúzzanak (ők vannak többségben sajnos az utóbbi időben.)

Nekem az vált be, hogy a hozzátartozóm orvosával nagyon jó a kapcsolatom (bár ennek is időnként eléggé lehúzó hatása van néhol a személyiségemre, de hát valamit valamiért.) Nálunk a leginkább az bonyolítja a helyzetet, hogy van egy kezeletlen családtag, aki betegíti az említett hozzátartozómat én így két betegtől szenvedek…

Ezt nagyon nehéz így távolról megítélni, hogy milyen viselkedés lenne a helyes… érdemes lenne azon elgondolkodnod, hogy életed egyéb nehézségei közepette miből szoktál erőt meríteni?! Miben hittél olyankor, ami azt érezted, hogy minden elveszett és nem látod a kiutat?! (Ezeket rávezető kérdésnek szánom, hogy kimozdulj a tehetetlenség érzéséből!) Nincs valami elérhető szakember a közeledben?! Lelkisegély szolgálat?! (Nekem még pszichológus is szokott segíteni csoportos progresszív izomrelaxációs technika gyakoroltatásával, ami meg szokta sokszorozni a teherbíró képességemet és pihentető hatású, ha éjjel-nappal összeolvad. De hát ugye ennek is feltételei vannak…) Esetleg az interneten meditációs, relaxációs zenék hallgatása gyorssegélynek?!

Ui: nálunk ez az egész mizéria áprilisban lesz 6 éves.

Sok erőt kívánok és kitartást!

Barátsággal: Miriam

(HA má eszesemmi, leg szép legyen! ) 81é rockszarok is 18,01é tcsajokkal nyomulnak xanaszét, és mert nyilván az a tendi…

Továbbá sztem mind ennek +vana kib* oka! s n csakk ú magától van meggy ea Nagy Gané’ Káosz. (v DE?? )

A ferjem manias depresszioban szenved 10 eve. En meg vele… Ott tartok, hogy felemesztette a szemelyisegemet, mar nem tudom ki is vagyok valojaban, ugyanis az o eletet vagyok kenytelen elni, ha meg akarom ovni, a meg nagyobb bajoktol. Par honapja manias szakban van se ember, se gyerek, se isten nem letezik szamara, egyszeruen olyan jol erzi magat ebben a szakban, hogy semmi nem szamit, a gyogyszereirol o maga dont, szinte nem is latjuk, ugy elvonult az otthonunkbol. Sikerult ujra orvoshoz vinni es mar hat a gyogyszer,kezd kijozanodni es belatja milyen orultsegeket csinalt, de mar tobbszor lefutottuk ezeket a koroket es kezdodik ujra meg ujra. A mostani manias idoszakban viszonya lett egy nala 40 evvel fiatalabb lannyal, hozzateszem a lany nezte ki maganak…o is beteg, apakomplexusa van kemenyen, a ferjem a 3. Ilyen idos kapcsolata. Szoval ott tartok, hogy nem tudom tovabb csinalni allando aggodalomban, feltesben, kiszamithatatlansagban elni.Ket honapja nem eszem, nem tudok aludni, nagyon faradt vagyok es ott vannak a gyerekek, tartanom kell a frontot……nagy hazban elunk, nem tudom mikor tudnank eladni, addig itt kell elnunk es nagyon- nagyon nehez. Nem tudom hogyan viselkedjek vele, velunk akar maradni de vagyik a fuggetlensegre is , szakitani akar a lannyal blabla…. Ahogy epul be a gyogszer egyre realisabban lat, mar nem akar fuggetlen lenni, mindenaron velunk akar maradni es tudom, amikor ezt mondja igy is gondolja.Mondjuk ez van szerdan de 3-4 het mulva mit mond majd csutortokon, azt nem tudjuk.Kozos uzleteink vannak, amiket csinalnunk kell tovabb,azt tudom, hogy en mar holnap elmennek, ha tehetnem, ugy, hogy meg mindig szeretem es feletm, mi lesz vele, ha nem leszek mellette, de mar nincsenek illuzioim. Addig is milyen viselkedes lenne a megnyugtato, fontos, hogy ne legyen feszultsegben. Te mit gondolsz? Hatha elorebb vagy, mint en ezekben a dolgokban. Minden tanacsot, tapasztalatot nagyon megkoszonnek!