Ganglion dudor nélkül?

Téma címkék:
2013.10.15. 15:11

Nem tudom olvassa-e valaki, de azért leírom a történetem.

19 éves vagyok és kb Februárban kezdett el fájni a bal csuklóm. Először azt hittem csak megerőltettem vagy megsértettem, mert akkoriban próbáltam fekvőtámaszozni és egyéb csuklót, kezet igénybevevő gyakorlatokat végezni. Úgy 1 hónap után mentem el a háziorvoshoz, mert a fájdalom, ha el is múlt azonnal jelentkezett amint kicsit terheltem. Szedtem vitaminokat, pezsgőtablettákat ittam amikor azt mondta, hogy izületi baj és felírta a cuccokat. Mondanom sem kell, hogy semmit sem hatottak.
Májusban beutalt az ortopédiára és ott fizikoterápiára küldtek. A kezelések alatt nem is terheltem nagyon és szorgosan jártam, de semmit nem ért.
A vége után kb két hétre újra érzékeny lett és fájt, szóval a háziorvos tanácsa az volt, hogy ne akarjak fekvőzni, ami vicces, mert már az ajtó tenyérrel való kilökése is fájdalmas volt.

Mindegy, megpróbáltam együtt élni vele és hagyni hátha mégis meggyógyul és nem fekvőztem :D. Szeptemberben elkezdtem szedni csukamájolaj kapszulát – más okok miatt -, de azt vettem észre, hogy nem fáj a csuklóm minden apró kis megerőltetésre, megörültem, mint majom a farkának. Erre pár napja elkezdett fájni, mint az állat és hiába van bekötve, vagy kenem lóbalzsammal fáj és eléggé aggaszt. Semmmit sem tudok rendesen csinálni és ez felidegesít.

A fizikoterápiára vennem kellett fastum gélt és azt kentek rá így a nyáron itthon is használtam, de elkezdett gombás tüneteket produkálni a kezem és a térdem is (viszketett és tele lett apró kis piros kiütésekkel/pöttyökkel), szóval abba is hagytam.

Az én bajom, hogy bár az orvos azt mondta Ganglion, sosem nőtt dudor a csuklómon így nem is tudtam/tudom szétverni semmivel.

November után vissza akarok menni az orvoshoz, de nem tudom mit tud csinálni vele. Egészen mostanáig, ha nem terheltem meg nagyon, akkor nem fájt, ha pedig mégis megterheltem véletlen akkor elmúlt. Még sosem volt, hogy napokon át fájt volna.

Valaki tud segíteni? Esetleg ez valami belső Ganglion? Létezik egyáltalán olyan? Hogy tudnám eltüntetni, ha nem is látszik semmi? Vagy már nem is ganglion?

#15025 Anna191919 hozzászólása: 2014.02.20. 10:15

Kérlek, keress meg, én még új vagyok ezen a honlapon, nem tudom, hogy tudnék üzenetet küldeni Neked.

#15024 Anna191919 hozzászólása: 2014.02.18. 20:26

Szia!

18 éves vagyok, és szó szerint minden ugyan úgy van a csuklómmal, mint a tiéddel( igaz nekem a jobb csuklóm) Kapcsolatba tudunk valahogy lépni, hogy pár kérdést feltehessek Neked? :)

#15023 krumplipogi hozzászólása: 2013.10.20. 12:59

Köszönöm, én is remélem.

#15022 jucika2 hozzászólása: 2013.10.17. 07:03

Szia!

Attól még, hogy valami kívülről nem látszik bent a bőr alatt a csontok, izületek között ott lehet. Van ami kifelé nől van ami befelé. Röntgen vizsgálattal kimutatható van-e ott valami. Nekem is csak egy gangliont látott az orvos, de amikor az egész terület fel lett tárva látszott, hogy mélyen bent az izületek között fejlődik a második. Kívülről nem minden látható. Nem azt mondtam,hogy ne használd a kezed csak azt,hogy kíméld.

Remélem idővel kiderül mi a gond.

#15021 krumplipogi hozzászólása: 2013.10.16. 19:56

Köszönöm a válaszokat.

Igazából az én bajom az, hogy itt mindekinek dudor van az adott testrészén nekem meg nincs és akkor mit is akarnak kiműteni? Mert én nem félek vagy iylesmi csinálják, ha attól jobb lesz, csak ha nincs dudor akkor mit vágnak szét. Meg hát, ha ok sincs arra, hogy kiműtsék ki tudja, hogy megcsinálják-e vagy ingyenes-e.

Csak ugye ez a nem igénybevétel is. Lehetetlen, nem igazán élhetek egy kéz használatával. Vendéglátós suliban is tanulok ott is kell használni, de máshol is.

A műtét jó lenne, remélem majd megcsinálják. Csak ez  a dudor dolog nekem fura.

Mégegyszer köszönöm a váaslzokat. :)

U.I. remélem jó helyre írtam.

#15020 jucika2 hozzászólása: 2013.10.16. 15:25

Amúgy az Orthopédiára és fiziotherápiára helyesen küldött a háziorvosod.Orthopédia tud tovább utalni a területileg illetékes traumatológiai osztályra. Engem megszabadítottak tőle. Nem bántam meg, hogy megoperáltattam. Remélem tudtam segíteni.

#15019 jucika2 hozzászólása: 2013.10.16. 15:17

Kedves Krumplipogi!

Nekem az a gyanúm hogy ha egyszer az orvos leírta, hogy ganglion akkor az is van Neked. Ez nem olyan, hogy egyszer ganglion egyszer nem. Ami a kérdésed illeti, maga a ganglion “belső”. Ha elolvasod amit én írtam abból láthatod, hogy előfordul egymás mellett sokszor két három ganglion is, bár ritka. A ganglion tulajdonképpen izületi gyulladás. Az általad leírt kenőcsöket én laikusként hangsúlyozom helyesnek találom.

Nekem az orvosom azt is elmagyarázta,hogy a ganglion megeröltetés következménye, tehát akkor alakul ki ha az érintett testrész folyamatosan hónapokig, sőt évekig is terhelve van és nem törődünk vele újra és újra túlterheljük.

Amikor pihen egy kicsit a gyulladás lehúzódik a ganglion kisebb lesz, mert a benne lévő folyadék mennyisége csökken. De meg nem gyógyul. Újra és újra kiújul mert az a testrész meg van eröltetve. Ebből következően ha meg szeretnél szabadulni a ganglionodtól műtét nélkül fejezd be azokat a gyakorlatokat amiket magad is beazonosítottál, hogy kártékonyak számodra. Nem vagyunk egyformák érzékszerveink, testrészeink, mozgásszerveink sem egyformán terhelhetők. Ha tönkretesszük őket nem erősebbek leszünk, gyengébbek. A sport is csak addig hasznos amíg fejleszt. Nem bont. Amúgy meg nem szeretnélek elkeseríteni, de a ganglion végső megoldása a műtét. Nekem is azt mondta az orvos, hogy kiújulhat még így is, de amióta kioperálta a lábamból mindkettőt azóta nyoma sincs. Teljesen rutin műtét. Remegtem tőle én is mint a kocsonya. Feleslegesen. Kb. annyi az orvosnak mint amikor egy szálkát kivesz, lefertőtleníti a helyét és mehetsz. Neked már szarabb lesz egy szálkánál, de nem vészes. Lábon rosszabb mint kézen. Egy időre lesántul az ember.

Ne aggódj Te is túléled mint mindenki más. Műttetsd ki a ganglionod és utána vigyázz a kezedre. Sikeres gyógyulást, jó egészséget kívánok.   Judit

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close