Éppen egy olyan zenét hallgatok, ami mellett előjönnek belőlem a sorok. Egyébként már a gimiben is 5-ös voltam irodalomból. Csak azóta sok minden változott. Írni tudok valamelyest, csak sajnos nehezen jönnek elő a szavak, ha emberek között vagyok. De próbálkozom. Kicsit még kerekíteni kell a történetet, de remélem, az a megnyugtató mosoly őszinte.

Köszönöm, megnyugtató mosolyt csaltál az arcomra.

Tetszik, ahogyan írsz.

Ami lehetséges, az lehetetlenné válik, s ami lehetetlen, az lehetségessé. Nem csupán a világegyetem végtelen, hanem az ember képzelete is. Nincs mód arra, hogy ezt a képzeletet befolyásoljuk, de talán meg lehet próbálni irányítani. Remélem, nem rossz hír, ha azt mondom, hogy nekem nem sikerült. Én vélhetően nem azért születtem erre a világra, hogy jól érezzem magam, de ennek talán nem is így kell lennie. Nem szabad boldognak lenni, a boldogság csupán átmenet. Figyelni kell! Másokat, a szüleidet, az ismerőseidet. Tanulni kell a létezést. Normális élet? A normális élet nem azzal kezdődik, hogy energikusan kelsz fel, tudsz mosolyogni, vagy hogy nyugodtan  alszol el. A normális ember kénytelen fáradtan kelni, szomorúnak lenni, éjjel rosszakat álmodni. Én mindig rosszat álmodom. De hogy miért írok magamról, s hogy miért nem téged próbállak felvidítani? Talán azért, mert az igazság, a másik ember problémája ráébreszt arra, hogy az élet bizony komolyan  gondolja a szándékait. Mi nem azért születtünk, hogy boldogtalanok legyünk, sokkal inkább azért, hogy legyen miért küzdenünk. Valaki a pénzért küzd, valaki szeretért, sokan egyszerűen azért, hogy olyanok legyenek, mint a többi, ˝normális˝ ember. De mi azért küzdünk, azért küzdjünk, hogy mint egy megkarcolhatatlan gyémánt, senki ne ejthessen rajtunk karcot. Ha megkarcolod magad, az nem olyan, mint ha más tenné. Másnak  akaratra van hozzá szüksége, neked csupán a saját kezedre. Normálisnak lenni túl könnyű, de különlegesnek lenni… az bizony nem. Tudom, nem ez vigasztal, de nem is ez a szándékom. Csupán írj… Írj, ahogy én is teszem, ahogy te is tetted fentebb. S ne gondolj szavakra, gondolj mondatokra, gondolj a kész szövegre. Gondolj  egy műre, mely talán a talán a te életed műve…

Minden jót: Dani