Elárulom Neked, hogy a kezdet kezdetén, mikor ÉN-ek belekeveredett a levelezéseinkben, engem is erősen irritált a stílusa, és itt nyílvánosan bevallom, hogy személyesen írtam levelet a VSZ szerkesztőinek, hasonló megfontolásból vezérelve, mint amit Te is most kifogásolsz. Azután az idők folyamán többször “összefutottunk” és úgy vettem észre, hogy a hobókos megnyílvánulások mögött egy igen tájékozott és széles látókör búvik meg, ami sajnos nem mindenkinek elfogadható stílussal párosul. Kár ezért a szerencsétlen párosításért, de ha Ő így tudja kifejezni magát, hát lelke rajta. Az is lehet, hogy az élet annyira megpróbálta már, hogy egyik “örömforrása”  polgárpukkasztás, ki tudja milyen nehézségekkel küzd Ő is, csak nem köti az orrunkra. Én sem szeretem a nyílvános helyen hangoskodókat, de ez nem ok arra, hogy bárki fegyvert rántson ráluk. Ha nehéz is, el kell fogadnunk őket, együtt kell élni velük, sőt, ha lehet valamennyire megszelidíteni. A kirekesztés nem megoldás, fontos az egymás iránti tolerancia, csak olvass bele más VSZ csoportok történeteibe és láthatod, mennyi bajt, problémát tud okozni többek közt ennek is a hiánya.

Ám lehet, hogy túl sokat lelkizek ilyen dolgokon, de túl sok tragikus sorsot ismertem meg betegségem eddigi rövid ideje alatt itt is és a VSZ más “kórtermeiben” is. Izgatnak a miértek, keresem az okokat, hogy tisztán lássak, mindenféle vélemény, megnyílvánulás felé nyitottnak kell lennem. Ezért bátorítom a kedves beteg, illetve egyéb sorstársakat, tiszteljék meg történetemet keresett vagy keresetlen hozzászólásaikkal, így legalább érezhetővé, láthatóvá válik, ki milyen változásokon, keserűségeken, vagy sikereken, örömökön jutott át betegsége során. A cél mindegyikünk számára egy elvselhetőbb életminőség, szerencsésebb esetben végleges gyógyulás. Ennek jegyében kívánok Neked és a többi sorstársnak is kitartást, erőt és a gyógyulásba vetett töretlen hitet. Museto