Sajnálom, hogy a dokiddal nem tudsz mindent megbeszélni és ideje sincs rád! Nem gondolkodtál még egy új orvos felkeresésén? Én szerencsére elsőre megtaláltam a pszichiátert/gyermekpszichiátert, akinél azóta is vagyok és szeretem nagyon, sokat köszönhetek neki és a pszichoterapeutának is, aki sajnos azóta már nyugdíjba ment. De azt vallom, hogy addig kell keresni a neked megfelelő orvost, amíg nem érzed magad teljesen biztosnágban! Említetted, hogy ha éppen nyugi van, akkor szünetet tartotok a gyógyszerezésben. Honnan tudjátok, hogy mikor lehet leállni egy kicsit? Én egy fél napra sem tudnám előre megmondani, hogy “hová” fogok kerülni. Egyszerűen nem merném bevállalni a gyógyszermentes időszakot. Valahogy úgy van, ahogy leírtad, ha éppen mélyen vagyok, nem akarok mozogni. Feküdni akarok és nem érdekel, hogy az az ágy, a szőnyeg, vagy az utca közepén az aszfalt. Csak ne kelljen megmozdulni, sírva könyörögnék a világnak, hogy ne kelljen…ha tudnék beszélni!

Örülök, hogy van ez a közösség, mert itt az ember beszámolhat azokról a dolgokról is, amelyeket az orvosával, pszichológusával nem tud megosztani.

Sajnos nálam is diagnosztizálták a betegséget, kb. 15 éve, azóta kisebb nagyobb kihagyásokkal gyógyszert kell szednem, és alvási problémákkal is küszködök, ami már már kezd fárasztó lenni.

A hullámvasutak meghatározatlan időpontokban jönnek, de van úgy, hogy naponta többször is, ilyenkor persze szükséges az SSRI, de tünetmentes időszakokban ami néha több hónapot is jelenthet, az orvossal megbeszélve rövid szüneteket tartok.

Nem tudom, Ti vettétek-e már észre, hogy amikor pörgős fázisban vagytok, szinte úgy érezzük, mintha minden a legnagyobb rendben menne körülöttünk, máskor viszont nézünk magunk elé, és várjuk a csodát. Én a depressziós időszakban sokszor még írni is nehezen tudok, kiesik minden a kezemből, és így jelzi a testi tüneteket.

Sajnos idő hiányában az orvos nem tud velem mit kezdeni, és én sem tudom, hogy hová fordulhatok ezzel a problémámmal. Ha esetleg volna ötletetek erre vonatkozóan, szívesen venném.

Mindenkinek szép napot!

Én is bipoláris vagyok. Igen sok hasonlóságot fedeztem fel a történeted és az én történetem között! Nálam valamivel előbb kezdődött, és én is 25 éves vagyok.

Egy elég jó pszichiáterhez fordultam, és mondhatom hogy a negatív dolgokból most már úgy érzem előnyt tudok kovácsolni! Ha kíváncsi vagy a történetemre akkor az adam.gvg25@gmail.com e-mail címre válaszolhatsz. Jah és a tünetek 80%ban egyeznek. Szép napot mindenkinek!

Mintha rólam írtál volna. Szörnyűek ezek a kilengések, igaz? Sajnálom, hogy még gyógyszer mellett is ilyen rosszul vagy. Hallottam már az alvásparalízisről, elég rossz lehet. Alvászavar nálam is van, meg rémálmok, minden mennyiségben. Látom, Te is nagyon mélyre és nagyon magasra tudsz kerülni. Így van, ebben a közösségben magunkat adhatjuk! Jó, hogy létrejött, mert fárasztó az örökös “jól vagyok” üzemmód, amit a külvilág felé próbál kimutatni az ember. Hallucinálni én is szoktam, de azért, mert van skizo beütésem.

Kitartást Neked is!

Nem jó ilyet olvasni, én hála istennek nem tudom h milyen lehet ennyire szélsőségesen élni. megvan a magam hullámvasútja, de nem jutok tovább a belső dühnél, az elkeseredettség ink kiül az arcomra néha…dehát, megpróbálunk normálisnak tűnni Viszont! van egy ismerősöm, akit szintén ilyen betegséggel kezeltek, volt zárton meg minden, ezek ő írta a magáról, tehát nem hiszem h bántó ha ezt megosztom. 25 éves lány, nála is tiniként kezdődött, de én úgy tudom ő jól van, vagyis jobban. Nekem is szokott alvási paralízisem lenni, de én kimondottan élvezem nevess ki ha akarsz, de sztem nem olyan rossz dolog, először félelmetes volt, de amióta olvastam róla, és egyébként is érdeklnek az álmok, tudatos álmodás satöbbi, szóval néha én mintha felismerném, h aha, itt van újra, és akkor nem bánt annyira, nem félsz úgy. épp a minap volt egy, h nézem a szobát, a fejem nem mozdul, de a kép ragyog…és valamik, mint az egerek szaladgálnak mellettem. voltak már bogarak is. régen, ami meghökkentett, h feküdtem az ágyon, mozdulatlanul, és bejött egy fehérkabátos lány, szőke volt a haja, a kabátján mellmagasságban egy vastagabb csík ami 3 csíkra oszlott, világos, vöröses és sötétbarna. leült az ágyam szélére, de nem fordult felém sosem. ne haragudj a kis kitérőért, csak szóval, leeht ezt kezelni, és jó életet élni, ne hagyd h elvigyen. tudom, nem mindenki állapota ugyanolyan súlyos, az illetőnek voltak barátai, de neked ezek szerint férjed. nem akarok hülye dumákat lökni, mert én nem mentem ilyenen keresztül, csak el akartam mesélni h ezek szerint van értelme küzdeni