Koszonom szepen mind a kettotoknek a valaszt, de sajnos attol tartok itt nem ez volt a problema, szakitott velem. Nem tudom mit tettem rosszul, amikor en tenyleg teljes szivembol szerettem, illetve szeretem. Na mindegy, nem a ti problematok, nem szeretnelek titeket terhelni az en gondjaimmal. Meg egyszer koszonom a segitseget

Mint itt sokan mások,én is bipoláris vagyok. Dettó ugyan ezt szoktam csinálni, mint a párod, pedig én lány vagyok. Azt nem tudhatjuk ugyan ő miért, “vonul vissza” ilyenkor de hogy én hogyan élem meg azt el tudom mondani, hátha segít.Úgy képzeld el a dolgot,-már ha tegezhetlek- ,hogy van egy átlagos napod tele élményekkel, érzelmekkel, megszokott dolgokkal,velük együtt megszokott reakciókkal,mert ugye nagyjából tudod  magadról, h mire hogyan fogsz reagálni, ha nem is egészen pontosan. Egy bipoláris embernek,rosszabb időszakában nincsen átlagos napja,de van,hogy átlagos órája sem.Hirtelen minden nagyon relatívvá válik. Úgy képzeld el, hogy van egy világod, amiből egyszer csak kiszakítanak, nagyon hirtelen és észrevehetetlenül, benne vagy egy teljesen új szokatlan, és rettenetes kavalkádban. Hiába látod a szemeddel ugyanazokat az embereket, hiába csinálod azt amit ezelőtt már 1000x csináltál, minden megváltozik. Nagyon nehéz lehet tényleg ép ésszel ezt megérteni. Ha épp a pozitív oldalán van az állapotnak akkor pozitív irányba, ha a negatív oldalán, akkor nyilván abba. Én személy szerint ilyenkor azért vonulok el, mert rettenetesen sok új információval kell megküzdenem, majdnem,hogy már félelmetes ez az állapot, mind a mellet, hogy ilyenkor nagyon lehangolt az ember.Nem kevésszer jut eszébe -legalábbis nekem- hogy nem csinálom tovább, nem bírom, azt leküzdeni nem kis meló… Akkor ott a rengeteg terv amit ilyenkor félt az ember, ilyenkor a jövőbe belegondolni borzalmas-ha párod ilyen tervezgetős típus-mert a rengeteg “változó dolog” mellett ott van a mivan ha?! ÉS akkor elkezd az ember agyalni,b, c, és d terveken.Minden más és zavaros lesz, az ember ilyenkor nem képes felidézni azt, hogy jaj de jó is volt akkor vele, vagy milyen jót ettem tegnap,annyira beszűkül az agy,hogy gondolatban a cselekvés sorozatot fel lehet idézni, de az érzések nem jönnek mellé.Borzalmas és rémisztő, perse tudja az ember, hogy ez csak egy állapot és el fog múlni.De olyankor ez nagyon nagyon nagy munka,hogy felszínen tudj maradni. Ne ijedj meg szerintem, csak összepakolja a dolgokat magában és nem lesz baj.

nekem bipoláris depim van, és nekem is vannak időszakok, amikor egyedüllétre van szükségem. – bár ha úgy vesszük, ilyen mindenkivel előfordulhat, állítólag azok a kapcsolatok működnek jól, ha a pár mindkét tagjának van ideje önmagára is. Nekem egy 6 évig tartó együttélésben jól működött az, hogy megadtuk egymásnak a személyes teret, így még boldogabbak voltunk, amikor együtt voltunk.

Azt hiszem akkor romlott el nálunk a dolog, amikor több időt akartam vele tölteni, elkezdtem ragaszkodni és féltékenykedni.

Tény, hogy nekem is nehéz volt elviselni amikor én vágytam több törődésre.

Viszont ha magamból indulok ki, én ilyenkor, rossz passzban nem szeretem mások hangulatát lehúzni, ezért vágyom inkább magányra. 

Szerintem hagyd egy kicsit, érezze hogy hiányzol neki.
De persze az is lehet, hogy valami problémája van, és lehet hogy neki kell megoldani, azért nem mondja el neked.. sok pasi ilyen.
Remélem tudtam segíteni Nektek. 
Szép napot!