Nem csodálom, hogy el vagy keseredve és a történeted arra mutat, hogy nagy esélyed van arra, hogy evészavarod vegye át fölötted az irányítást. Hidd el, tudom, miről beszélek, az anorexia annak idején engem is hatalmába kerített. Az anorexia egy nagyon szörnyű és fondorlatos betegség.

Nálam is úgy kezdődött, mint nálad és mire észbe kaptam, 35 kilósan kórházban találtam magam. Mindent újra kellett tanulnom, az evést beleértve. Akkor jöttem rá, hogy éveket vesztegettem el az életemből hülyeségekre: kalória számlálgatásra, mérésekre, küzdelemmel önmagammal. Mert az borzasztó volt. Annyira szerettem volna enni, sóvárogtam minden finomság után és nem ment. A fejem egyfolytában agyalt és az rettenetesen fárasztó volt.

Szerencsére ez már a múlté, mert habár hosszú a gyógyulás, akkor és ott elhatároztam, hogy nem a mérleg, a kalóriák és minden ezzel kapcsolatos hülyeséget kiiktatok az életemből. Élvezni akarom az életet és jól akarom magam érezni, az pedig nem attól függ, hogy milyen ruhaméretet hordok vagy mit mutat a mérleg.

Tudod milyen jól esik Nutellát kanalazgatni, mákos rétes enni és egy nap nem telik el Túró Rudi nélkül. S ami a legérdekesebb, nem lettem “kövér”, holott attól én is rettenetesen féltem. A testet nem véletlenül jelez neked. Éhezik. Hallgass a testedre és ne sanyargasd magad, mert ha most nem váltotatsz, akkor egy idő után rettenetesen magányos és boldogtalan leszel és visszasírod majd azt az időt, amikor önfeledten tudtál enni.

Ha bármit szeretnél elmondani, szívesen segítek. Nem vagyok pszichológus, de megjártam az evészavar rögös, lejtős útját és szerintem nem ok nélkül kaptam egy esélyt a gyógyulásra.

Szerintem intelligens lány vagy és egyszerűen nem méltó hozzád, hogy egy ilyen betegség vegye el az energiádat, az idődet és az életkedvedet.

Szeretettel.

Zsuzsi

http://sistercrazy123.wordpress.com