Azt hiszem, ketten voltatok, akik reagáltatok az írásomra.Jólesett, hogy írtatok, és köszönöm a bátorító szavakat! Olyan nehéz írni ezekről az érzésekről, mert nem ismerjük egymás nehézségeit, élettörténetét, és mindennapi nehézségeit. Vallom, hogy két egyfajta napon nincsen ugyanabból az érzésből ugyanolyan. Az lenne a jó, hogyha lenne olyan lehetőség, vagy valakinek igénye arra, hogy esetleg összejönnénk és személyesen, mint egy önsegítő csoport találkoznánk. Ehhez mit szóltok?

Az Endrebandi hozzászólásához majd írok, de most nagyon nem megy.

Én is nagyon sokáig így voltam mint te. Hogy semmi gyógyszer. Próbálkoztam különböző teákkal (citromfű, orbáncfű) amik ideig óráig jók is voltak. Vény nélküli készítményekkel, vitamin és táplálékkiegészítőkkel.

De sajnos nemrég már el kellett kezdenem egy gyógyszert (frontin) mert minek szenvedjek? Tényleg annyi mindent megváltoztattam, felrúgtam az egész addigi elképzelésemet a világról. Túlbuzgó voltam a munkába, minden más téren is…s folyton csak a rosszat kaptam. Akkor inkább tudatosan lettem más.

A gyógyszerről még nagy tapasztalataim nincsenek, de egyedül önerőből, nekem már nem ment.

Valamikor mi is így gondoltuk mint most te, az élet és a helyzetünk bebizonyította jó, megbízható pszichiáter nélkül nem lennénk túl a nehézségeken! A gyógyszeres terápia egy “mankó” a nehézségeink problémáink lekűzdésére. Természetesen a mi részünket is hozzá kell tenni, hogy jobban, jobb életminőségben éljünk! Sikert a megkezdett úton és kitartást!