Dehogy sértődöm

Köszönöm szépen a könyv ajánlást felírom magamnak és utána fogok nézni mindenképp!

Nem akarok kettőtök eszmecseréjébe beleszólni de több goldolat is van amit ki kell írnom! Az egyik az hogy /ne sértődj meg/ Te is egy manipulatív ember vagy mint én, vagyis könnyen manipulálnak az emberek. Ezzel sokan vagyunk így akik érzékenyebb idegrendszerrel vagyunk megáldva. Én is ilywen vagyok. Ajánlok egy könyvet megint az a címwe hogy Báránybőrben az írót nem tudom. A neten nézd meg. Példákkal illusztrál és hihetetlen nekem sokszor telibe talált és olyan dühös voltam magamra hogy kínomba röhögtem. Az én életem is arról szól és szólt hogy manipuláltak kisebb nagyobb mértékben. Ezt nehéz felismerni, főleg magadnak bevallani. Az hogy a környezet be folyásol az természetes csak Te határozod meg mennyire. A döntésképtelenség nálam is meg van, sokszor olyan dolgokon hogy 10 vagy 20 tojást vegyek. Nevetségesnek tűnik. De döntések sorozata az élet és benne van a rossz döntés is igen! De a Te döntésesd! A legrosszabb ha nem döntesz vagy hagyod hogy helyetted más döntsön. Én is úgy vagyok hogy tudom merre kell elindulni ami jó lenne és mégsem megy a lábaim nem mozdulnak. Ugyanezt érzem én is. Ez is te vagy ne szidd magad. A lényag amit Bálint is írt a nagyon kicsi lépések és a sikerélmény. Az önzőség nem ugyanaz azzal hogy magadért a boldogságodért teszel. A lényeg még hogy szerintem ha őszinte szeretetet adsz de tényleg érdek nélkül segítesz és nem vársz érte semmit akkor előbb utóbb visszakapod. Ez saját tapasztalat. Ennyit tudok még segíteni. Én is rengeteget hibáztam az életbe súlyos hibákat követtem el de megbocsájtottam magamnak. Csak így tudok továbblépni. Te is csak így tudsz fejlődni. Sok mindent nem tudok Rólad de sok közös vonás lehet bennünk. A családod az jó támasz lehet nekem még az sem volt. Üdv:Mónika

Amit most írni fogok, úgy vélem utána dupla rugással kell számolnod..

Ugyanis….. annyira jó dolgokat írsz, komolyan öröm olvasni a soraidat, és nem ér, hogy te csak így megmosolyogtatsz, én meg hasznavehetetlen módon semmi olyat nem tudok makogni, ami rajtad segítene,jobb kedvre derítene, vagy ilyesmi…

Nem csak azért szeretném viszonozni, mert így illendő. Hanem mert neked is kijárna már a mosolygás! Én meg csak rizsázok a hülyeségeimről…….

(kettő rúgást kérek szépen mindkét félre, hogy egyenlően fájjon )

Azt hiszem ez a “keresem a boldogságot” dolog picit nehezebben fog menni. Nem azért mert nem akarom. Miért ne akarnék boldog lenni, mindenki az akar lenni….

Csak szinte belém égett ez a “nem érdemlek szeretetet és boldogságot” dolog.

Meg ha olyat vágnak a fejemhez, hogy tönkre tettem a másik életét…utána nem tudok bűntudat nélkül, önfeledten örülni semminek sem…

Nincs önmarcangolás, csak….csak foggalmam sincs mit érdemlek na.

Az emberek….áhh nincs nekem már reményem hozzájuk. Max meg tudnak lepni, ha tényleg tudnak még EMBERKÉNT viselkedni. És szomorú, hogy ezen kell meglepődnöm….

Igaz amit mondtál a döntésképtelenségről, viszont honnan tudom, hogy melyik döntés a helyes? Mi van ha mindkettőben van jó is meg rosszabb is?

Sok hibát követtem már el életem során,és…..egyszerűen félek, hogy a döntéseimmel újabb és újabb hibák jönnek… ezt nem akarom.

És igen,elég idegesítő egy személy vagyok,tudok károgni bármin, mint egy vénasszony. Szörnyű. Be is fejezem mostmár.

Nem tudom, hogy kellemes alvást, vagy szép napot kívánjak…. (éljen a döntésképtelenség.. haha)

Emese

Komolyan kezdek azon gondolkodni, hogy (mivel csodát tenni nem tudok) magam megyek oda és “rúglak seggbe”! Meg ne merjen fordulni a fejecskédben, hogy a saját boldogságodért tenni önzőség! Hallottad már azt, hogy: “Mindenki a saját boldogságáért felelős”? Én is mostanában kezdem megérteni, hogy mit is jelent. Véletlenül sem azt, hogy a környezetünk ne befolyásolná azt ahogy érezzük magunkat, de az már csak rajtunk múlik, hogy mennyire. Nem akarok okoskodni, de ahogy olvastam az írásaidat, elég sanszos, hogy jól elültették benned a bűntudatot, mint a boldogságod “árát”. Tessék gyökerestől kitépni, azonnal! Így nem csoda, hogy minden lépés amit megteszel éppen az ellenkező irányba visz. Helyette fogadd be és nevelgesd ezt: A BOLDOGSÁGHOZ MINDENKINEK JOGA VAN!

Ne hidd, hogy engem rózsaszín felhőn ringat a marhaboldog életem… Leginkább köszönő viszonyban sem vagyok a boldogsággal jó ideje. Kénytelen voltam ezt-azt elhinni, kipróbálni.Ici-pici lépéseket tettem még csak, de eddig működik… ÉN felelek a boldogságomért, senki más.

Az emberek… hááát igen. Hihetetlen mértékben, ragályként terjed mostanában az ellenségesség, a közöny, az egoizmus. Sokszor volt már sírhatnékom ha azon forogtam, mit tesznek egymással az emberek. És ha más tud róla, miért nem lép közbe? Hozzá kell szokni, ilyenek. De nem mindenki. A munkámhoz tartozik, hogy elég sokféle emberrel találkozok.Manapság az alap, amit a trend megkövetel, hogy “letojom mi van veled” stílusban nyit majdnem mindenki. Így az egyszerű, beolvadni a tömegbe. Mondhatni “más is tesz rám, én is rá”. Úgy gondolják így korrekt. Viszont ha teszel feléjük egy lépést, és érzik, hogy nem támadni akarsz, vagy elvenni tőlük valamit, a legtöbben ledobnak egy réteget a páncéljukból. Ilyenkor általában már kiderül, hogy igenis érző emberrel van dolgod.

Megváltoztatni a világot úgy sem lehet, ha nem akarja, de utat mutatni lehet, sőt kell az embereknek. Azt pedig csak úgy lehet, ha köztük vagyunk, úgyhogy tényleg mindjárt indulok “seggbe rúgni” Téged!

Ha a döntésképtelenséggel kapcsolatban nyilatkoznék, akkor Én lennék a bagoly, Te pedig a kisveréb a jól ismert mondásból. Sokszor olyan csip-csup dolgokon tudok hezitálni napokig, amiben bárhogy döntök, az eredmény ugyan az. Néha szinte fáj, hogy valamit nem lehet több féle képpen csinálni egyszerre. De hozzá kell szokni, ha nem te hozod meg a döntést, megteszi helyetted más, vagy az élet. Így viszont még a lehetőségtől is megfosztod magad, és újra jöhet az önemésztés. Ebben van rutinom, bőven.

Tehát melyik oldalra kéred?

Üdv.: Bálint

Akkor ne haragudj,rosszul fejeztem ki magam, tetszik a szövegkörnyezet, amit írás közben használsz.

Én sem szerepelek jól “élőben”….

Amúgy sem vagyok beszédes( ki hinné egy nőnemű lényről haha..), de valami történt az évek során, mert mostmár a családommal való kommunikálás is problémát jelent. Ha írnom kell,az nagyon könnyen megy,de a szóbeli társalgás…. kész kataszrófa…pedig nem vagyok “debil”….

Megint vissza kell ugranom az “elméletre”. Mint mondtam,ott minden rendben. Azzal is,hogy “akarom”… a lábaim mégsem mozdulnak meg.

Mintha egy láthatatlan lánc kötne a szék lábához…

Vagy talán csak egy seggberúgás hiányzik…..

Ez csak vicc volt. Nem várok én semmire….talán csak valami csodára, vagy égi jelre.

Még egy dolog ami visszatart attól, hogy keressem amiben örömömet lelem…..

Az elmúlt időkben akárhányszor a magam boldogságára figyeltem……valahogy minden elromlott… tehát az,ha “önző” vagyok, nem egy jó irány..

És nem is akarok önző lenni. Talán csak meg kéne találnom az egyensúlyt valahogy…

Túl sok a “talán” a telezsúfolt buksimban…. túl sok a kérdés…..túl sok a döntésképtelenség……

Sok embert kergettem/kergetek ezzel az őrületbe,de…. még 1 ok, amiért nem szívesen megyek emberek közé….

Ha kimegyek,és nézem az embereket…hogy bánnak egymással…..a mozdulataik,gesztusaik,beszédjük,akármi…… csak csóválom a fejem,mint egy öregasszony aki az ablakból kémleli a semmirekellő szomszédokat…

Senki sem tökéletes,aláírom. De mi lett az emberekkel? Mi lett a tisztelettel? A feltétel nélküli szeretettel? A megbocsájtással? Miért korcsult el minden……

Hogy képes egy érző emberi lény ennyire gonoszságra? Hogy képes egy érző emberi lény olyan szívtelenné és érzéketlenné válni, mint egy robot???

Ahh sajnálom….elragadtattam magam…..

Bálint,kedves….nagyra értékelem, és hálás vagyok újra és újra a bíztató szavakért,a tanácsokért…

Emese

Úgy tűnik most kezdem megérteni, hogy igazán csak azok tudják átérezni,és valóban segítő kezet nyújtani,akik hasonló problémákkal küzdenek.

Nem általánosíthatok persze, de ez most egy olyan helyzet. Csak pislogok nagyokat,hogy valaki nekem akar segíteni,nem csak a levegőbe beszél,hogy jaj nyugodj meg,minden rendben lesz és vállba vereget.

Nagyon jól esik, közben mégis szégyellem magam…

Ahogy többen is írták már nekem, bizony léteznek olyan emberek akiknek 1000000szor rosszabb a helyzetük. Ezzel tisztában voltam eddig is.

És ezért is szégyellem, hogy én a kis piti butaságaimat írogatom ….

Mindenesetre igyekszem megfogadni a tanácsaidat

Nagyon köszönöm, hogy szenteltél pár percet nekem….hálás vagyok,őszintén.

Nagyon örülök, hogy a hozzászólásaimmal mosolyt tudok csalni az arcodra, még ha csak virtuálisat is.

Lássuk a gyakorlatot, ahogy én próbálkozok. Ha magadból nem, meríts erőt másokból. Nézz szét! Nem kell bíznod senkiben, csak nézz körül. Sokan vagyunk itt, durvábbnál durvább szituációkban, állapotokban. Mindenkinek iszonyú nehéz, mégis AKAR előre lépni! Az akarás pedig mindenkinek a saját választása. Nem kell hozzá sem bizalom, sem erő. Segítségből, bíztatásból pedig úgy látom ez a kis közösség próbál annyit adni, amennyit csak lehet, ki-ki a maga módján. A bizalomról… Szemléld meg kívülálló ként ezt az oldalt. Kik vannak itt? Olyanok, akik vadidegeneknek tárják fel életük azon részét, amit mások titkolnak, rejtegetnek. Te is közéjük tartozol. Te is nyitottál itt egy ablakocskát magadon. Mi ez ha nem bizalom? Aprócska ugyan, de kezdetnek nagyon jó. Ja, és már én is kaptam belőle vissza tőled. Eredménye viszont csak akkor lesz, ha kavicsról kavicsra tovább bontod a téged körülvevő falat. Vagy nyiss egy másik pici ablakot, más irányba is. A magad által emelt bástyád közepén ücsörögve hiába kérdezgeted kiabálva, hogy merről süt kint a nap, kivül fogalma sincs senkinek arról, hogy éppen merre nézel, merre kellene fordulnod, hol törj ki egy téglát. Ehhez csak akarat kell, az erőt majd adja az amit a réseken hagysz beáramlani. Nekem néha elég annyi, hogy meglátok egy virágba borult fát. Tudatosan szippantok nagyot a levegőbe, hogy érezzem az illatát. Elindít bennem valamit, ami jó irányba visz. Nem tudom mit, de érzem hogy pozitív. Máris több lettem. És még csak szólnom sem kellett senkihez, de talán már arra is képes lennék ettől a pillanatnyi kis energialökettől. Szóval valahogy így néznek ki az első tétova lépéseim vissza, az élet felé. Merthogy a jópofa beszédstílusom nem is beszéd. Csak leírni tudom. Élő szóban nem tudom kiadni magamból ezeket a gondolatokat, érzéseket. Begörcsölök, ha valakivel beszélgetnem kell, néha mégis meg kell tennem. Olyankor általában félreértenek, mert ezt a “stílust” más hallani, mint olvasni. De centinként, milliméterenként haladni akarok,mert ki akarom mondani, sőt, vigyorogva, fennhangon kikiabálni ami bennem van.

Nem írom le mégegyszer: AKARJ és RAJTA, INDULJ!!!

Csak a ház elé a padra, öt percre. Holnap hatra, aztán hétre. Aztán a sarki boltba, mondjuk egy rágóért. Köszönj! Kérj, köszönd meg! Pár nap, és mosolyog rád az eladó, mert azt hiszi ismer. Nem baj hogy nem, lényeg hogy egy mosolyt már begyűjtöttél! Visszaadni sem szégyen, és még midig nem adtál támadási felületet senkinek, mégis több lettél, szépültél.

Mégis leírom, de utoljára: INDULJ!

Üdv.: Bálint

A zé sse (n)agybaj HA 1 cseppnyi agya IS van! n túl sok – arra itt vok ÉN

Látod milyen sok ember próbál Neked segíteni? Persze ezek csak pár perces odafordulások de mégis…. Minden hozzászólásban voltak szerintem jó gondolatok. Egy közös van mindegyikben:INDULJ ER VALAMERRE!Mert a sültgalambot hiába várod. Szerintem a lényeg hogy nagyon kicsi lépésekben kezd mert így lesz sikerélmény. Ha valami sikerül jutalmazd meg magad. Óvodás dolognak tűnik de nekem bevált. Pld. tegyél színes dolgokat a szobádba. Vegyél pár szál virágot. Máris inspirál a szépség és a vidám színek. Nem kerül sokba de sokat jelent, nekem segített. Nagyon apró lépésekben haladj, adj időt magadnak. Sétálj, nézd az embereket. Ülj le egy padra egyél egy fagyit. Magad is jó társa lehetsz önmagadnak, nem is kell mindig valaki. Először szeresd, tiszteld magad olyannak aki vagy, amíg ez nem megy más sem fog tisztelni soha. Lehet hogy hülye okoskodásnak tartod de ez jött ki belőlem. Nem fog rögtön sikerülni, de a kudarcért se szidd magad . Beszélj magadhoz mint egy gyermekhez. Hát ez a napi okosságom Neked!!!! INDULJ!!!!!

Talán már nem is illene ilyen késői órában írnom,de hát az alvászavar már csak ilyen..

Ahogy már mondtam,igazat adok neked,egyet értek és…. és nem az elmélettel van a baj. Elméletben tudom és értem a dolgokat mit és hogyan, de…a gyakorlati része az kemény dió….

Nem tudom honnét kéne erőt merítenem ahhoz,hogy hinni és bízni tudjak újra….

Lassan már a saját tükörképem sem ismerem meg. Egy besavanyodott ürestekintetű “robot” néz vissza rám. Ijesztő.

Nagyra értékelem, hogy még így is, viharfelhőkkel környékezve lelket próbáltál önteni belém.

Ha szabad ilyet mondanom – van egy jófajta beszéd stílusod

Emese