Az egy szál virág is sok, a dudvához képest. Engedd el a rossz emlékek áradatát, tudatosan nézz az életedben lévő szép, és nemes virágaidra, mert biztos, hogy van ilyen. Mindenkinek van, csak nem szeret arra emlékezni, mert idővel a kín lesz az élete meghatározója, azaz, azt gondolja, hogy fájdalom nélkül már élni sem érdemes, mert.

Ha azonban valaki tudatosan keresi a keserűségét, akkor ne fájlalja azt másokkal is közölve, mert másba is elülteti a kilátástalanság iránti vágyat, mintha más nem is létezne. Ráadásul, ha mi választottunk egy életmódot, akkor ne hibáztassuk a betegséget, sem egyebet, csak magunkat. Nem kell, hogy szenvedjünk, ha nem akarunk. Mindenki szenved, ki így, ki úgy. Nézd csak az afrikai gyermekeket. Hol van a te bajod az övékéhez képest? Itt a kényelem nagyfokú jelenléte az, ami okozza a semmittevés mindennapos gyakorlatát. Amig az ember önmagával van csupán elfoglalva, és saját magán mereng, bizony nem is lép előre

Az baj, ha diskurzust folytatsz egyebekkel a “szellemvilágból”. Persze, ha nem tudatosan, akkor arról nem tehetsz, de ha direkt keresed ezt a kontaktot, akkor te élvezed a helyzetet. Ha ez van, akkor a segélykérésed inkább sztorinak tűnik, pletykának, amit unalomból teszel, mintsem valós segélykérésnek. Te magad ítéld meg ezt….

Ha a betegséged érted, akkor tanuld meg a gyógymódját, és ne akarj folyton beteg maradni, mintha ez lenne a perverziód.

Aggódom érted, és igyekszem tárgyilagos lenni, mert amiket írsz, a sorok között olvasva mást is látunk mi, akik olvassuk írásaidat.

Kérlek ne haragudj a mostani hozzászólásomért, csak őszinte barátként szeretnék viszonyulni hozzád, ehhez pedig elengedhetetlen az őszinteség.