Hozzászólás: Borderline: már együtt tudok vele élni.

Szerző: EN-ek

EN-ek — Tue, 24 Nov 2015 16:03:31 +0000

Logikuss: HA! nincs senkid, panaszkodni SE fog senki…:P (csak 1 időután te fox síkítozni:)

Na nincs is yobb, mint 14 orra sunya után (így kora reggel felé) KIvergődnia agyból!!:D
hónap éjfél előtt TELE! (Y) yeee!!!
- – -
Ariel? aza nemaza mosópor?:D

Szerző: Anaimed

Anaimed — Mon, 23 Nov 2015 16:22:57 +0000

Örülök, hogy reményt adtam, ha kicsit segíthettem.
Mint írtam, csak együtt élni lehet vele a saját tapasztalataim szerint. Minden nap tudatosan dolgozom azon, hogy ne érezzem magam szerencsétlen hülyének. Tini korom óta, bár nem vagyok elvileg ronda, a mai napig előfordul, hogy ha tükörbe nézek elfog az émelygés. Ez majdnem minden nap megesik velem. De muszáj legyűrni. Mindig tudatosítanom kell magamban, hogy megérdemlem a tiszteletet, ugyanúgy jár nekem és mindenki másnak. Mindenki ugyanannyit ér, akkor is ha máshogy bánnak velünk az emberek ilyen -olyan okból (társadalmi réteg, etnikum, kinézet stb.).
Erre fokozottan érzékeny vagyok. Erre a megkülönböztetésre. Az elutasítottságot nehezen élem meg. Ma is tele vagyok paranoid gondolatokkal, gondolatolvasó vagyok. Néha nagyon csúnyán beszélek a szeretteimmel, mikor nem kapom össze magam. De már nem naponta többször hanem 1-2 hetente egyszer és nincs roham, kiborulás.
Az önbántalmazásom egy évig tartott most legutóbb. Nagyon nehéz volt leszokni, elvonási tünetként jöttek nagyon sűrűn a pánikrohamok. Mert csak azzal tudtam magam lenyugtatni egy dühroham alkalmával, hogy szétvertem magam elemi gyűlölettel… Mikor nem tehettem ezt meg, egyből elkezdtem hiperventillálni, annyira felpörgettem magam a dühkitöréskor, hisztériás rohamtól.
Azért nem üthettem magam, mert akkor kizártak volna a terápiáról, ahol menedéket találtam. Ott éreztem magam biztonságban. Egyedül abban a közösségben voltak körülöttem normális emberek. Ezt nem kockáztathattam. És ez segített rajtam. A közösség: a pácienstársaim és a terapeuták. Örökké hálás leszek nekik emiatt. És már nem félek, mert ha véltlenül megint lecsúszok a gödör aljára, tudom hol segítenek kijönni belőle.

Szerző: EN-ek

EN-ek — Mon, 23 Nov 2015 15:58:38 +0000

Yajj má…:( NE döfköggyed bazdmeg má’ magadat ponty villával szerelme!!<3 mer téll n tom micsinájjak veled… (az – állítólag – kömben is evésre vaLÓ!:P)

már montaa a mutkó: 1 yo bigge vigyázzona testére! hisz’ HA tönkre teszi, ugyan mimás értéke marad ő nékie?!

Szerző: EN-ek

EN-ek — Mon, 23 Nov 2015 15:15:39 +0000

1ébként a bodrik – serénytelen és sok év10des tapaszt nyalatom szerint – n igazán gyagyít6óak dilibigyókkal, sőt leginkább semmivel SE!! (n vétlenül kerüli őket minden terap. minta Pest ist…:)

Szerző: EN-ek

EN-ek — Mon, 23 Nov 2015 14:59:51 +0000

HAHAHA!:o

hó hallotad tezta marhaságot??:P (h 30. szülinapján kereken 1 csapásra Lmúlik:) afrancokat…:XD
(a bodrik csak örexenek, DE n okosodnak! – ebbenis hasonlítanak a emukra;)

nek pl van 1 40 és bodrim, a uojan HÜJE mostis mint újkorába!:D SŐT! csibekorába sokkal értelmesebb volt, minden hűjeségre kap6ó, n úgy mint most:( (tejesen Lhízva és Lhüjülve – SEMMIRE se használ6óóó!) bőőehhh

sóval aggodalomra semmi, ok?:P

Szerző: boldogbordi

boldogbordi — Mon, 23 Nov 2015 11:47:10 +0000

Én pont a napokban,gondolkoztam el rajta,hogy önelfogadás,vagy önámítás ?
Lehet ezzel egyáltalán együtt élni ? Egy egész életre szól,mégis hogy lehet ezt elfogadni ? Utálom magam,nem akarom saját magam,meg akarok szabadulni saját magamtól,de élni akarok ember,és akkor valahogy ezzel meg kell tanulni élni…

Annyira nagyon jól szerettem,élni,hogy álltattam magam,eltudom fogadni,tudok vele együtt élni, terápiára is jártam,( ami eleve halott volt…) és egyszerűen annyira jól szerettem volna lenni,hogy tényleg jobban lettem,egy időre. Aztán jöttek a hétköznapi pofonok,a felvételi ponthatár,majd a fősuli. Ilyen olyan okból,ekkor szakadt meg a terápiám is.

És én egyre inkább,kezdtem,kezdek szétcsúszni, hónapokig megálltam önsértés nélkül,aztán nem álltam meg,megint előszeretettel csak vágyok arra,hogy bóduljak bármi áron. három napja fordultam érdemben ismét szakemberhez, hát ő kerek perec közölte velem,hogy hát egy hasonló intézménybe kellene mennem mint neked. MOST ! Semmi vizsga időszak semmi stressz. MOST ! Mert az önsértő viselkedésem nem éppen élet biztosítás

Hát lefagytam… nem tudom,hogyan oldom meg a sulit,illetve most már mese nincs el kell mondani a családnak,két éve kaptam meg a borderline-t ,azelőtt nekem is csak a szokásos depresszióval jöttek. És én ezt két évig titkoltam a családom ellőt. Mikkor én is utána olvastam mi ez,egyszer könnyebbültem meg,sírtam,és haragudtam,majd tagadtam,de mikkor egyre többet olvastam róla nem tudtam tagadni …

MOst függőben van minden,várok,de úgy le fagytam,hogy három napja le van jegelve az életem se kép se hang, csak nézzek ki a fejemből,ma suliba se mentem,egyszerűen nem voltam képes szembe nézni vele,meg hogy akkor most lehetséges,hogy el kéne intéznem ügyes bajos dolgaimat sürgősen. De telesen le vagyok fagyva…