Úgy érzem, elveszítettem mindent

Téma címkék:
2018.11.16. 22:50

24 éves vagyok és úgy érzem, mindent elveszítettem, ami fontos lehet egy ember életében. Nem tudok úgy visszaemlékezni a gyermekkoromra, hogy ne szorongással és félelemmel tegyem, örülök, hogy felnőttem és nem kell némán eltűrnöm a fájdalmat és megalázást. Mégis, olyan irigység fog el, amikor hallok másokat arról beszélni, hogy hiányzik a gyerekkoruk, amikor még nem volt semmi gonduk… én is így akarok érezni, boldogsággal akarok arra gondolni, hogy gyerek vagyok. De csak az jut róla eszembe, hogy mindent tilos, hogy magamra hagynak hiába sírok, és megvernek nagyon, ha nem fogadok szót. Ez, hogy lehet bárkinek is jó emlék, nem értem. Hogyan tudnám megváltoztatni, hogy ezt gondoljam?

Aztán jött a tinikorom, amivel kapcsolatban már voltak elvásársaim. Azt reméltem a tinikorom teli lesz majd szerelemmel, kalanddal, azt hittem a gimiben majd igaz barátokra találok. De mintha ezt is ellopták volna tőlem, vagy elvesztegettem volna, nem tudom, én is hibás vagyok benne, túlságosan féltem nemet mondani. Éveken át szexuálisan bántalmaztak. Akkor teljesen természetesnek tűnt nekem, hogy nem szabad ellenkeznem, de most, hogy sok évvel mögöttem van mindez, gyűlölöm magam, amiért nem fordultam egyszer sem a rendőrséghez… és így gyakorlatilag az egész fiatalságom odalett. Az egész életem amire vissza tudok nézni egy gyomorgörcs, valami, amit el akarok felejteni.

Tudom, hogyha ezen rágódok, akkor nemcsak a múltam, hanem a jelenem és a jövőm is értelmetlen lesz, de mégis… a fiatalságom, ami elvileg a legszebb évek kellett volna, hogy legyenek, azt már sosem kapom vissza.

Álldanóan a sírás kerülget, nem látom a kiutat, úgy érzem, hogy az egész életem el van szúrva. Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, meg a szomorú gondolataimmal, amit nem tudok megosztani senkivel.

#27738 Monmona hozzászólása: 2018.12.19. 19:30

Szia, szívesen beszélgetnék veled e-mail-en. Én is mentális beteg vagyok traumás gyerek korral a hátam mögött. Ha van kedved válaszolj :) mona

nora51
#27569 nora51 hozzászólása: 2018.11.20. 00:35

Te nem tehetsz semmiről! Félelmedben nem fordultál a rendőrséghez. Nem vagy hibás!
Azonban vétsz magad ellen, ha nem akarsz ebből tudatosan kilépni.A bántalmazóiddal nem szabad semmiféle kapcsolatban maradnod akkor sem, ha egész közeli hozzátartozóid.
Meg kell mondani a szemükbe, hogy börtönben a helyük azért, amit veled tettek, és látni sem akarod őket. Ők hogy tudnak a szemedbe nézni? Ha már régebben sikerült megszabadulnod tőlük, akkor pszichológus segítségét kell kérned, hogy normális életet tudjál élni a továbbiakban. Ő majd segít ezt a múltat feldolgozni. Magad is látod, hogy saját magadat nem tudod a hajadnál fogva kihúzni ebből.
Muszáj szakemberhez fordulnod!!! Van élet az elveszett évek után is! Hisz még csak 24 éves vagy? Még sokáig fiatal leszel! De most már muszáj kilépned az önsajnálatból, megráznod magad, és segítséget kérni!
Ne feledd: nem te vagy a hibás! Nem te vagy bűnös! Te nem!!!
Kívánom, hogy mielőbb megtaláld azt, aki segíteni fog neked!
Szeretettel: nora51

#27564 anton hozzászólása: 2018.11.19. 00:54

Ne gondolj magadra áldozatként.
Ez lehet a kezdet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close