Hypertonia Regiszter adatai

2016.03.29. 17:00
sziv_vernyomas625x400

Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magasvérnyomásban szenvedők száma, ezzel e kórforma a leggyakoribb betegség hazánkban. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy minél több hiteles információ álljon rendelkezésre a betegségről, a betegekről, és kezelésekről. Ezért indította el a Magyar Hypertonia Társaság 2002-ben a Hypertonia Regiszter adatfelvételét, aminek legfrissebb adatai múlthéten kerültek bemutatásra.

Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magasvérnyomásban szenvedők száma. Ez a szám a lakosság idősödése miatt folyamatosan növekszik, a 75 éven felüliek több mint 80%-a hypertoniássá válik, elsősorban az érrendszeri meszesedés miatt. A hypertoniás betegek több mint 30%-a már a cukorbetegség kapujában áll, ennek okai között szerepel a két betegségben zajló kóros folyamatok azonossága is.
Ugyanakkor a közel egymillió cukorbeteg fele már emelkedett, vagy magasvérnyomásban szenved. A hypertonia betegség legnagyobb mértékben Észak- és Dél-Nyugat Magyarországon fordul elő, ezért ezekben a régiókban az egészségügyi ellátásban kiemelt figyelmet kell fordítani a betegségre.

A magasvérnyomásban szenvedő betegek különböző csoportjain belül, csoport- és egyéni tulajdonságaik meghatározzák a gondozási stratégiát és a választott nem gyógyszeres és gyógyszeres kezelés összetételét. Az ellátásban kiemelt fontosságú a rendszeres, naplószerűen vezetett otthoni vérnyomásmérés és a célvérnyomás elérése.
Napjaink szakmai irányelvei általában a 140/90 Hgmm alatti vérnyomást tartják elérendő célnak. A helyes táplálkozás mellett a fizikai aktivitás növelése, a testsúly és a só fogyasztás csökkentése vérnyomáscsökkentő értékkel bír. A gyógyszeres kezeléshez pedig minden lehetséges hatóanyag rendelkezésünkre áll. Az aktuális magyar irányelv is elsősorban a kombinált kezelést ajánlja, fix kombinációs formában. A magasvérnyomás betegség kezelésre alkalmazott alapkombinációk a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek, az érfaltágító kalciumantagonisták és a vízhajtók.

A Magyar Hypertonia Társaság indította Hypertonia Regiszternek köszönhetően az elmúlt 15 évben követhető volt a terápia változása, a célérték elérés arányának növekedése és a betegek halmozott társbetegsége. A 2015. évben kezdődő adatfelvételt, illetve a teljes regiszter adatbázis feldolgozást az Egis Gyógyszergyár Zrt. egy minden megkötöttség nélküli tudományos támogatásban részesítette.

A Regiszter 2015. évi adatfelvételében összesen 27.351 beteg vett részt, akiknek átlagéletkora 62,1 év volt. Az adatfelvételben részt vettek 47,4%-a férfi 52,6%-a pedig nő volt. A hypertonia betegség a betegek több mint felénél már több mint 5 éve fennállt. A betegek családi kórtörténetének 71%-ban fordult már elő magasvérnyomás-betegeség, és az esetek egyharmadában (33%) volt már a családban cukorbetegség is.

A 140/90 Hgmm alatti célvérnyomás értéket a résztvevők 44,9%-a érte el. Megyékre bontva a legrosszabb eredmény 26,8% (Tolna) a legjobb pedig 51,5% (Győr-Moson-Sopron) volt, ami majdnem kétszeres különbséget jelent! A célvérnyomást elérők átlag vérnyomása 128/77 Hgmm, az el nem érőké pedig 149/86 Hgmm volt.

A férfiak átlagos testsúlya 90 kg, a nőké pedig 77,7 kg volt, de a célvérnyomást elérő és el nem érő nők és férfiak között mintegy 3 kg súlyeltérés volt mindkét nem esetében (a célértéket el nem érők voltak a nagyobb súlyúak).
Az adatfelvételben szereplő betegek összkoleszterin szintje 5,5, (tehát az átlag a felső határnak tekintett 5,2 mmol/l fölött van), a triglicerid szint pedig 2,1 mmol/l volt. Az ismert cukorbeteg hypertoniás betegeknél a vércukor szint 7,4, a nem diabetesek esetében pedig 5,5 mmol/l volt. Az átlagos húgysav szint férfiakban (335,5 umol/l) és nőkben (302 umol/l) sem haladta meg a normális szintet, de mindkét nemben a célvérnyomást el nem érők csoportjában magasabb volt.
Megfigyelhető az a trend, hogy a célvérnyomást el nem érő magasvérnyomás-betegek egyéb szív- és érrendszeri paraméterei átlagosan rosszabbak a célvérnyomást elérő betegekéinél.

A gyógyszeres kezelést tekintve elmondható hogy a betegek 88%-a kombinált kezelésben részesült, azaz egynél több féle gyógyszerrel csökkentették a vérnyomását, ami megfelel a korszerű terápiás elveknek és gyakorlatnak.
A gyógyszertípusok közül az ACE-gátlók (angiotenzin-konvertáló enzim gátlók) 80%-ban, a kalciumantagonisták 54%-ban fordultak elő, elsősorban kombinált kezelésben. A legmodernebbnek tekinthető ARB-k (angiotenzinreceptor-blokkolók) alkalmazása 24% volt.

Mindezek alapján az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés lenne a legfontosabb, aktív egyéni és népegészségügyi tevékenységgel. A betegek kezelésében pedig az orvos-beteg kapcsolat javítása, a telemedicinális lehetőségek felhasználása és a szakmai irányelveken alapuló gyógyítás lenne a legjobb.

 

viki49
#23077 viki49 hozzászólása: 2016.04.06. 13:51

Én egy 66 éves nő vagyok, érszűkületem van. Tüneteim 2010 óta vannak, 2013 óta az utcára sem tudok kimenni.
Egyéb okból háromszor voltam kórházban, ahol minden esetben konstatálták a mozgáskorlátozottságom, de más nem történt. Nootropil infúziókat kaptam, de ez a járás-képességemen és a koordinációs zavaraimon nem javított.
A háziorvosom nagyon “kedvesen” megjegyezte, hogy ez egy halálos betegség !
Vérnyomás csökkentőt, betalocot, nootropil tablettát, aszpirint szedek, valamint xanaxot, hogy “ne idegeskedjek”.
Egyenlőre, nem úgy néz ki, hogy perceken belül meghalok, viszont ilyen állapotban élni nagyon keserves. Bár vannak felnőtt gyermekeim, de ők a saját életüket élik.
Egyfolytában keresem a javulás lehetőségét, így bukkantam rá a Mofetta gáz által nyújtott jobbulásra. Kérdem, hogy mi a véleménye a Moffettáról, az általános érszűkület kapcsán ?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close