ziasztok

Nagyon örülök hogy végre van egy ilyen hely ahol, sorstársakra találtam. Régota keresek egy ilyen helyet, pontosan azért hogy tapasztalatokat gyüjtsek és hogy van e még olyan ember aki enyire nehezen viselte ezt a kezelést mint én. Orvosok elmondása alapján, az interferon kezelés alatt végig lehet dolgozni,és hogy étvágytalanság, láz, hányinger és kész, na ezzel szemben olyan hányingerem volt hogy ha megláttam az ételt már hánytam.

Hepa C-s vagyok. 2009.06.05-én elkezdtem az  interferont, hát nem semmi mellékhatásai voltak. Lefogytam 35 kg -ot, semmit nem tudtam enni csak gyümölcsöt, és hát már a végén annyi erőm sem volt hogy felkeljek az ágyból, ezért leállítattam a kezelést november 4-én. Dióhéjban ennyi. Most újra vizsgálatokra járok virusszám magas, ujra kell kezdeni a kezelést, de tudatában vagyok annak hogy én hogy viseltem és sajnos minden porcikám ellenkezik. Orvos szerint 18 honap kezelés kell.

Megvallom nagyon kiábrándító egy helyzet.

Sziasztok,

Az én problémám akkor kezdődőtt mikor a párommal kiköltöztünk franciaországba. Kezdődőtt azzal, hogy mióta egy éve elindultunk, nekem kisebb nagyobb megszakításokkal fáj a jobb oldalam, persze mire is gondoltam egyből, hát persze arra, hogy ez biztos vakbél. Ugyanis 4  évesen voltam vakbélgyanúval kórhazban, de nem vették ki. Most 24 éves vagyok és folyamatosan rettegek, hogy egyszer csak fájni fog.

Egésszen a rosszullétig tudom magam hergelni, hogy nem akarok kórházba kerülni. Mint  kiderült hosszas "szenvedésem" után ez a fájdalom leki eredetű társul a depresszióhoz és a mozgásszegény életmódnak köszönhetem, hogy egeéz nap fekeszek a tv előtt vagy ülök. Már orvost is kérdeztem a netet is átbújtam a végeredmény, hogy keveset mozgok és azért fáj. Leszámítva azt a kevés mozgást amíg főzök és takarítok. Nem beszélem még valami jól a nyelvet és párom is sokat van távol, majd beleőrülök ha pár napra egyedül hagy, rettegek hogy pont akkor leszek rosszul mikor nincs itthon és hogy akkor hogy hívok mentőt meg ilyen ökörségek, ilyenkor annyira felhergelem magam hogy hányás hasmenés az alap. Nálam az összes depressziós tünet jelentkezett. Halálfélem rosszullét, pánikrohamok, a félem hogy egyszer csak fájni fog a vakbelem, hipohonder is vagyok.

Néha úgy érzem hogy nincs erőm már tartani magam hogy ne legyek rosszul, ilyenkor sírva hívom fel édesanyámat. Ő is átment fiatal korában ezeken. Néha úgy érzem jól vagyok néha üvölteni tudnék a fájdalomtól, de nem fáj semmim. Eléggé szélsőséges itt az időjárás az is kicsinál. Tudom hogy mi miért van de nem bírom még kezelni. A tavasz nyár a legrosszab periódus. Röviden  ennyi az én kis történetem. Ne írjatok olyat, hogy juj fáj az oldalad orvos látta már, mert akkor rosszul leszek, múltkor mondtam valakinek és mondta rá hogy juj; tiszta depi voltam hogy miért mond ilyet ez semmi komoly bizonygatnom kell mindig magamnak h ne essek szét teljesen, mióta ez van nekem, nem tudok orvosos, dramas es horror filmeket nézni sem. Kicsinálnak lelkileg eléggé megviselnek és napokig rosszul vagyok. Bocsánat a kisregényért de ettől jobb egy kicsit.

Köszi szépen a tanácsot Zoli kérlek szépen ha tudsz segíteni nekem,hogy melyik lenne az a virágok közül ami nekem is segíthetne. A pánikbetegségem történetéhez írtál.

Köszi: mesterkati

Szia-sziasztok!

4 éve küzdök pánikbetegséggel, melyre eleinte rivotrilt, zoloftot szedtem. Az utóbbi 2 évben Xanax SR 0,5mg napi egy és Paroxetin-ratiopharm napi egy tabletta. A Xanaxot csökkentettem már a végén egy negyedet vettem be, paroxetint meg semmit. Ma 3 hónapja hogy nem szedek gyógyszert helyette gyógynövényes tablettát szedem. Kérem segitsen nekem valaki hogy mit tegyek mert a napjaim iszonyatosak. A korábbi életemhez képest most mennyországban vagyok. Ezt persze a párkapcsolatom miatt irom hisz az orvosok szerint a 7 éves kapcsolat vezetett a pánikhoz. A mostani párom mindenben mellettem van és igy éreztem eröt hogy letegyem a gyógyszert. Vele sok helyre megyek próbálok menni eröt venni magamon, de sajnos nem megy. KÉRLEK SEGITS MIT TEGYEK?!

KÖSZÖNÖM!

Az 'betegségem' 21 évesen kezdödött, teljesen váratlanul. Ültem az autóban és fulladásos roham jött rám, a nyakamon az erek kidudorodtak (párom elmondása szerint) és nagyon hevesen lüktetett, én már akkor nem láttam semmit és elzsibbadtak a végtagjaim is azt hittem nem megyek haza. Ettől kezdve rettegés volt az életem, nem mertem elmenni sehova mert féltem, hogy újra meg újra megtörténik ez az eset. Bezárkoztam, ráadásul ott volt a kicsilányunk, akkor volt 1 éves, segitségem  semmi.

Egy   alkalommal   be  is  következett  amitől  féltem, megint jött a fulladás, felvittek az ügyeletre, hogy mondják meg végre mitől van ez a rosszullét, de semmi, kaptam egy adag nyugtatót a fenekembe, ami csak elkábitott de nem segitett, csak a tudatomat tompitotta. Az ügyeleten emlitésre került, hogy talán pszihés eredetű lehet az ok. Gyerekkoromról sem lehet elmondani, hogy felhőtlen volt, de mindig elfolytottam magamban a bánatomat, így védekezve a fájdalom ellen. (Próbálni nem tudomást venni róla) Magam elhatározásából, elmentem  egy  pszihiáterhez,   elhatároztam, hogy kiderítem miért jött elő bennem ez a szörnyűség. Szép lassan előkerültek az emlékek amiket elfolytottam magamban. Gyermekem születése hozta ki, amikor szembesülni kell a felelöséggel és igazán akkor érzi az ember, hogy mi az igazi szeretet amit a saját gyermekének ad a szülő, ilyenkor kérdezi meg magától az ember, én miért nem kaptam ennyi figyelmet és szeretetet.

Kaptam két antidepresszáns bogyókat, amitől meghíztam és elkábultam, ez mind oké, segitett abban, hogy ne sokat gondolkodjak. De ez így nem volt jó, annyira nem tudtam bekábulni, hogy ne tudjam, ez helytelen. Átmentem egy neurologushoz, egy nagyon kedves doktornő vett kezelésbe. Sokat segített, hogy nem betegként tekintett rám, olyan volt mintha barát lenne, jobban meg is tudtam nyílni. A segítségével leáltam a két gyógyszer szedésével, nem volt könnyű. Rádöbbentett arra, hogy ha akarat gyenge maradok soha nem győzöm le a démonomat, rengeteget sírtam mert tudtam, igaza van és akarat gyenge vagyok. Említette, hogy jó lenne ha a barátok melettem állnának, sokat segítene, igen de nincsenek barátaim. Múltamból adódoan sajnos nem maradtak barátaim (ki is akarna olyannal barátkozni akinek a szülei lépten nyomon gyilkolják  egymást) Sajnos a mai napig nem merek hosszabb útnak nekivágni a rossz emlékek miat. Párom melettem van mindenben, de nem terhelhetem mert nem akarom, hogy nyűgnek tekintsen. Barátok lennének, de amikor kiderül, hogy nem palotában élünk akkor már nagyívben elkerülnek, sajnos nagyon sok embernél a pénz dominál, így a barátkozásnál is. (nem vagyunk sem koszosan sem rongyosan, egyszerűen élünk egy 60 négyzetméteres házikóban szép kertecskével.)

Lassan feladom, de hiányzik, hogy valakivel picit kikapcsolódhassak én is.Tudom, hogy  segítene.

Timi vagyok 33 éves. Kb. 3 éve van nélam szédülés hányingerrel vegyitve, na meg rosszullét. Nagyon nehezen tanultam meg kezelni a dolgot. Depis voltam és saját magamat gyógyitottam meg. Nem mondom hogy könnyü, de lehet vele együtt élni. Sajnos nem gyógyitható én már mindent kiprobáltam. Sok kitartást mindenkinek.

Kérem írjon nekem olyan akinek hasonló problámája van mint nekem mert már nagyon el vagyok keseredve semmi hangulatom sincsen. 3 éve kezdődött nálam hogy nem tudok menni egyedül csak akkor ha valaki fogja a kezemet. Otthon a lakásban most már el vagyok de olyan is volt mikor ott is csak a széket húzgáltam magam alatt úgy tudtam közlekedni. Mindenhová kocsival tudok menni a két gyerekem fogja a kezemet míg beülök a kocsiba de van mikor velül sem tudok menni csak olyan felnőttel aki stabil és olyan magas mint én. Se  az iskolába sehová nem tudok bemenni mindig várni kell valakit aki elkisér ha el akarok intézni vmit.

Ha tud valaki segítsen!

Email: kiskatalin76@freemail.hu

Sziasztok!

Ági vagyok.

Május 6-án estem át a conisatió-n és most csak a szövettanra várok. Kérek mindenkit aki hasonló helyzetben van, vagy már túl van a szörnyűségeken írja meg nekem, hogy mi az ami a legrosszabb lehet egy nem megfelelő szövettani eredmény után.

Nagyon félek attól, hogy mi fog történni velem, ha esetleg rossz lenne a szövettanom. Szeretnék felkészülni a legrosszabbakra is.

Köszönöm! 

A gyemekemnél bipoláris depressziót állapítottak meg. Nem is tudtam tulajdonképpen miől is szólt az egész. Röviden leírom történetünket, amire nincs megoldás és válasz.Valaha volt két szép, okos, jó tanuló és nagyon jó sportoló fiam. Akár tanulmányi, akár sportversenyen indultak, mindig jó /időnként kiváló/ eredményt értek el.Természetes volt, hogy elég népszerű és irigyelt fiúk volt, amihez az anyagi fedezetet mi szülők sok-sok munkával teremtettük elő. A családunkban az italozás, a dohányzás, a könnyelműség ismeretlen fogalom volt. A házasságunkban soha nem lépett be külső személy egyik oldalról sem. Temészetesen nem egy minta család vultunk, azt hittük, hogy nagyon szeretjük egymást és ez elég. Elég is volt az idősebb fiúnk kb. 30 évesen mondta, hogy az anyai szeretet hiánya betegítette őt meg, a felesége szeint. A felesége családja pedig többször mondta a fiúnknak, hogy mi egy széteső család vagyunk.

Akkoriban kezdődtek vele a gondok.... 14 éves kora óta ismeri a feleségét. A egyetem második évfolyama alatt a leány itthagyta a szülőket és oda költözött albérletbe a fiúnkhoz. A két család tudta nélkül ragyogó polgári esküvőt tartottak / ebben mi akkor nem találtunk kivetni valót, kb fél év múlva mondták meg, amikor jött a baba. Albérlet, GYES,kisbaba... Emelett 2 db kiváló diplómát szerzett a gyermekünk, a mi  anyagi támogatásunkkal. A diplomamunkában köszönte meg a segítséget nekünk. Utána doktorandusz, USA-beli félév. Ez idő alatt a feleség talált egy barátot,mi tudtunk róla és nem mertük megírni. Nagy cirkusz a hazaérkezésnél. Elköltözött a gyerekkel együtt a szüleihez. Kibékülés. Jött egy multinál egy jól fizetó állás, másik város. Látszólag minden rendeben. Két év nagy hajtás, itthonról úgy láttuk szépen ívelő pálya. Semmi baj, lakásvétel  /ismét mi anyagi segítségünk/ a fiúnk különvagyona lett. 14-16 óra munka, utána 40km vezetés haza, így éltek Féltettük, de telefonon mindig csak "nincs semmi különös" volt a válasz. Utólag valószinű volt, mert a leány szülei mindig többet mentek, a gyerek egyre többet volt náluk. Mi a második sorba kerültünk.Jött a nem alvás, zaklatottság, erről mi 200 km-re nem igen tudtunk. Amikor találkoztunk a feleség egyre támadóbb rosszkedve, velünk szemben pedig a hideg,sőt utálatos viselkedése volt.Jött egy totálkáros karambol / a feleség vezetett/, szerencsée nem történt személyi sérülés.  /Elfelejtettem, hogy közben még egy diplomát szerzett./

Egy másik még nagyobb pozició megpályázása és kb. 2 hónapi munkavégzése után kezdett panaszkodni. Majd próbaidőben megszüntették az állását, összeomlás.Első pszihiáteri látogatás: a diagnózis depresszió. Jó fél év, egy jó állás következett. Abban a pozicióban, kiállt egy beosztottért.Vele együtt küldte el a külföldi tuladonos. Ujabb összeomlás, nagy családi cirkuszok, gyógyszer. Erről már mi is tudtunk. Nagyon sok otthoni cirkusz után úgy döntött, hazajön hozzánk. Az hazafelé letért az úttestről, az autó totákáros lett, ő  5 napra agyrázkodás és megfigyelés miatt intenzívoszt.. Egyre nagyobb otthoni viták, mi erről csak utólag értesültünk. 3 hónap alatt kétszer került kórházba a gyermekünk.A másodiknál a feleség és a  szülei vitették be. A fiúnk tiltakozása ellenére, a kórházban is tiltakozott ellene, erre lefogták,  beinjekciózták és egy olyan ágyra lökték, amit előtte valaki lehányt. Ezt másnap láttuk. Akkor kerestük  és az unoka véletlenül elkogyogta, hogy hol az apa....Akkor saját felelősségre elhoztuk. A doktornő kikelt magából, hogy neki két diplomája van stb. Mondtuk volna, hogy a gyerekünknek lazán három és mit tett vele? A következő egy hétben kiderült, hogy a feleség készülve ,mindenre, ügyvédhez  rángatta a fiúnkat. A saját különvagyonát magára iratta, sőt a nagyszerű ügyvédnő aláíratott egy olyan megegyezést, hogy a fiúnk csak a feleség beleegyezésével léphet be a lakásba.... A keltezés szerint az előző pszihiátriai kezelés utáni napon történtek ezek. Szegény gyerekünk egy perc alatt elvesztette a  családját, a lakását, és a közben / a mi segítségünkkel az asszony nevére/  vásárolt autót. Így élt nálunk 8 hónapot, ami alatt a táppénzét szépen összraktuk, csinos kis összeg volt. Az asszony telefonon hivogatta, 1-2 éjszakára elutazhatott hozzájuk.

Ezek után nagyon kezdett megváltozni. Nem talált itt sem állást. Egyik napon szégyen leírni, de az anyjára támadt. Nagyobb baj nem lett, de mi összeomlás elótt álltunk. A kisebb gyerekünknek nem mertük elmondani, de ő sem. Aztán jött még egy eset. A születésnapjára a szokás szerinti puncstortát visszutasította.Jött-ment intézkedett. Később a kezünkbe akadt a banki bizonylat, kivette a közel 1 millió Ft-ját, és egy napon ismét az anyjára támadt. A segítségére sietőt is jól ellökte. Közben azt kiabálta, most elmegy és soha többet nem látjuk.Ennek 3 éve. Az unokát  /és a feleséget/  4 éve nem láttuk Nincs semmi kapcsolat  a fiúnk és köztünk. Az öccsét minden ünnepre felhívja, 1 percet beszélnek. Azt sem tudjuk, hol lakik, mit csinál. Amikor 1-2-szer kerestük, csak SMS-t írt, hogy felejtsük el egymást.Ma anyák napja a mi irigyelt csodálatos gyerekünkől semmi hírünk. Unokánk sincs. Depesszióval indult, szörnyű  mellékhatások lehetőségét leíró gyógyszeres kezeléssel folytatódott. Nem jobb lett, egyre rosszabb. Bip. depresszió volt az utolsó amit tudtunk. Jelenleg nem tudjuk. ,

Köszönöm, ha elolvasta. Erre nincs jó válasz.  Bánatos szülők

Benjamin vagyok és félek, hogy nemsokáig élek 52-éves vagyok. Légcsőszükületem van, négyszer tágítotak a BP-i Korányi tüdő klinikán hajdu-bihari vagyok, a tágítás nemjárt sikerrel, kéthét után vissza szűkűlt. Jelenkeztem a debreceni Kenézi pulmológiára. Ott a tüdőgyógyász megnézte a légcsövem, legalábis akarta, de nemtudta lenyomni az eszközt, annyira összevolt szűkülve. Ezt követően a debreceni tüdőklinikára küldöt, lézerrel kezeltek ötször, de nemsok sikerel, most ottartok, hogy két 200 báros oxigént használok el egy hét alatt.

A szívem legyengült az erős fulhadástól nagyon igénybe vette, az erőkifejtést: Euphilong kapszulát, konkord szivgyógyszert, Apo-Famotidint, medrolt és frontint szedek, az oxigénnel közösen tudom enyhíteni a szörnyü nehéz fuladást, de már töbször gondoltam az öngyilkosságra, mert nagyon nehéz. Budapesten betudtak volna építeni egy bővitőt, de nem tették, az indok az volt mivan, ha gyomormosásra kerül a sor bármi miatt megfulladok. Azt mondta az orvos ebből nem lehet meggyógyulni, még ehez párosul, egy súlyos cukorbetegség, inzulinozom magam négyszer naponta. Ez a kersztem, mit tegyek?