25 éves vagyok már több mint 4 éve köhögök és a torkomban van slájm. Állandoan  kiköpöm és újra termelődik, állandoan ott  van a slájm a torkomban. Voltam minden kivizsgáláson és mindent jónak mondtak, azt mondják nem tudják mi ez.

Tudni kell hogy nagyon rosszul eszek, nagyon válogatós vagyok, szinte alig eszek gyümölcsöt és zöldség félét csak hús és krumpli, kevés tészta lehet hogy ez immun hiány? Nagyon szeretném ha elmúlna és tudnék hizni mert 185 magas vagyok és 75-78 között mozog a súlyom. Előre is köszönöm ha valaki tudna már segiteni

Sándor

Tudom, hogy innen sem lesznek barátaim és végülis mi a francnak írok, senkinek sem tudom bebizonyítani, hogy borderline vagyok, pedig az öncsonkításon kívül minden tünete kiköpött én-társfüggés, ön-és mások hol alul, hol felülértékelése, kapcsolatok megtartásának nem tudása, identitászavar, a valóság és a fantázia összemosása, ürességérzés, depresszióra való hajlam, lassú ébredés, nehéz elalvás, mások érzéseinek rossz behatárolása.....mindez kőkeményen borderline, csak senki sem hiszi el nekem.  Pszichológusom csak annyit mond, hogy sokféle személyiségzavar borderlien vonásokkal......és félek, ha lejár a tizenöt ingyenes alkalom, hová fogok fordulni. Mert pénzem nekem sincs.

Tegnap voltam egyébként pszichológusnál. Arról beszélgettünk, hogy meg kell oldanom a párkapcsolatomban is meg kell oldanom a kisebbrendűségi érzésemet. Mint ahogy beteges féltékenységemet sikerült többé-kevésbé legyőznöm az évek alatt-nem morcoskodok egyből, ha nálam csinosabb, talpraesettebb lányokkal találom szembe magam, most már tudom, hogy nem leszek általuk magamhoz képest kevesebb, talán most már őszintébben tudok mosolyogni rájuk, könnyebben elfogadom a belőlük áradó szépséget, jóságot, ami belőlem hiányzik.  Pszichológusom azt tanácsolat, hogy ezzel a megszerzett bölcsességgel kéne átlendülnöm a társkapcsolati alárendeltségemen. Hogy gyakorolni és tudatosítani az érzést, hogy attól, hogy a páromnak 130 az IQ-ja és karizmatikus, sokakat magával ragadó kisugárzása és rengeteg barátja van, attól én még ne érezzem magam mindig a háttérben a magam 107-es IQ-jával, mert attól még nem lesz még kevesebb. Mindig is lesznek nálam szebb és okosabb emberek, a sajátomra kéne büszke lenni és abból kihozni a lehető legtöbbet.

Kimaradt előző kis történetemből,hogy az első ilyen, sőt jóval erősebb rosszullétem, 19 évesen volt, egy partyn.Ez volt az ELSŐ  '?pánik?' őrülten  rossz érzésem!

Barátnőmmel ementünk bulizni, és már előtte gondolkodtunk, hogy nekünk is, (hát nehogy már kihagyjuk életünkből) ki kell próbálnunk valamilyen 'enyhe' drogot. Sajnos!!!

Sok sok csajjal beszéltünk akik próbálták, mindenki azt mondta "óóó ha enyhe party drogot vesztek be, semmi baj nem lehet, tuti jól érzitek magatokat"...blabla...Mi buták elhittük, gondolván tényleg..hát csak egyszer élünk, és ha rossz is lesz, aztán elmúlik a hatása,mint a piának is, és semmi gond.

Amfetamint vettünk, aki árulta azt mondta a felét vegyük be, majd egy óra elteltével a másik felét. Első féltöl semmi, de komolyan semmi nem volt, tehát sem különös jó érzés, sem más.

Bevettük a másik felét. Eltelt fél óra, és ahogy ültünk, hangos zene ugye ment..kezdtek jönni az emberek..stb. elkezdtem rosszul látni az embereket, olyan elhúzottak lettek, és mintha minden szem rám szegeződne ,szédültem, kiszáradtam, elmentem gyorsan hideg vízzel megmosakodni.. úgy party cuccba, jó smink, de kit érdekelt? Annyira remegtem, hányingerem volt, vízeztem a nyakam, a homlokom, paskoltam hideg vízzel a csuklómnál az ereket, hátha jobban leszek...a hideg víz jó volt, de nem múlt a brutális rosszullét..

Tényleg nagyon megeröltető volt.. pár perc alatt éreztem, hogy teljesen elhagyott az erőm..barátnőm istápolt, hogy mi a baj? Ő semmi ilyet nem érez, én meg amellett, hogy nagyon rosszul voltam, agresszív is, hogy basszus csak én szenvedek... hihetetlen.. csak én vagyok russzul? Na ne..elkezdtem erőtlenségemben, kiabálni, hogy mi ez a 'cucc' amit kaptunk? Valami méreg? Teljesen kikeltem magamból, amúgy is erős akaratú vagyok, de amit józan ésszel nem mondanék, hát azt most mondtam, de közben szégyeltem is magam.

Még mindig nagyon rosszul voltam, egész testem remegett, tél volt, de a hideg vizes borogatás kellett a nyakamra, és a friss levegőre vágytam.. leguggoltam, mert annyira bizonytalannak éreztem magam.. annyira ciki volt az egész, hogy mit szenvedek, barátnőm meg nem.

Mondtam barátnőmnek hogy hívjon mentőt, teljesen komolyan gondoltam, mert 120%os voltam benne, hogy mindjárt agyvérzést kapok, vagy megáll a szívem. A véget éreztem, de komolyan! Tudom, nehéz elhinnie annak, aki ezt még nem élte át. Mondtam barátnőmnek, hogy basszus tuti meghalok, persze remegő hanggal, halkan, akadozott szavakkal! Ő meg:dehogyis, miről beszélsz? ...

Odajött a pasi akitől vettük, és mondta hogy igyak sok sok ásvágyvízet...na vetettem is 2 fél literest. Azt kint a levegőn mind megittam, de nem mertem bemenni, mert féltem az emberektől, és a hangos zenétől, meg a bezásrtságtól.

Fél órát még kint voltunk, aztán éreztem, hogy mostmár sikerülhet bemennem, és utánna 1000szer jobban éreztem magam mint barátnőm. Elmúlt a pánikom, és gondolom, a sok víz segített,..vagy mittomén..

Tehát a buli vége nagyon jó lett, mert végig élveztem a tekhno zenét, de SOHA TÖBBET NEM NYÚLOK ILYEN SZEREKHEZ.!

Nincs értelme, nem ér, annyit hogy én ennyire rosszul legyek tőle. Azóta vannak pánik rohamjaim...a party után egy héttel, kezdődtek, ezek hogy buszon, emberek között halálfélelmeim voltak.

Volt pár hónap kihagyása ennek, akkor mentem mindennel, semmi baj nem volt, de mostanában megint felerősödött, mivel eddig magamban letudtam, most nem nagyon megy.. Most már attól is félek, nehogy megőrüljek emberek előtt.. nehogy elájujjak,...és minden embert olyan fenyegetőnek érzek. Ez nagyon rossz, hisz ezért, pl szomszédjaimmail is alig merek beszélni, mert folyamatosan attól félek hogy kinevetnek az emberek... ezért sok embert nem szeretek, de szeretném szeretni, elfogadni őket, de nagyon nehezemre megy.. agresszív leszek tőlük.. kettős érzés ez, hisz amellett, hogy félek az emberektől, haragszom és én is agresszívebbnek érezem magam, pedig csak magamra haragudhatok, hogy azon az éjszakán kipróbáltam a tiltott dolgot.

Remélem senki nem nyúl ezekhez a szerekhez! Tessék itt vagyok én, lehet örök életemet megbélyegeztem vele!

Mi lesz így? Para, agorafobia, éhség, kattogások, megzuhanások. Egy önmagába visszatérő spirál az egész életem. Az a tudat van bennem, hogy ne menjek ki vagy megzuhanok. Lehet csak újra megmagyarázok valamit magamnak.Teljesen szét tudok esni, olyanyira hogy a körülötem lévö világ kizárodik. Se tér se idő. Napról-napra lejebb, mint egy régi zenekar szövege: "A rönkök egymáson hevernek, A tüz bennük megfagyott, értékeket gyártunk reggeltöl estig, bárki magát hozzá mérheti.. kicsi vagyok bátortalan és szörnyü-szörnyü gusztustalan. Nézz rám ÉN lehánytam magam, de nem látszik, merr már lemostam." A  büszkeség hogy már tiszta vagyok egy jó ideje összeomlot, zavaros kuszasággá vált. Az érzés hogy lekellett állnom. Semmi érzés, hasító fájdalomként üvölt az üreség, szeretném a sötét mozdulatlan csendet, de üvölt a vágy, törj a fény felé. Én nem vagdostam magam, csak brutálisan széttekertem az agyam. Most mi legyen???? VÉGE???

Egy város kórházában dolgoztam már 23 éve amikor egy rutin vérvizsgálat kapcsán kiderült, hogy Hepatits C vírus van a véremben. Nővérként, gyermekosztályon bármikor előfordulhatott a fertőzőzdés. Mikor kiderült a baj, 2005-ben  Interferon kezeléseket kaptam 1 éven át. Mellékhatásai nem igen voltak. Hetente 1 injekció a combomba. Néha 40 fokos lázam lett,később elkezdett hullani a hajam, lefogytam 15 kg-ot (aminek még örültem is). Ez tartott 1 évig.

A kezelés nem volt hatásos. Majd 1 év szünet következett. 3. évben ismét elkezdtük a kezelés másfajta injekcióva, tablettával kombináltan. Szédülések, izületi fájdalmak-ezek duzzanatai jelentkeztek. De gyógyulni nehezen akart a szervezetem. Másfél évi kezelés ismét nem hozott eredményt. A májam egészsége, "csak" hordozó vagyok. Hosszú szünet után most újból lehetőség lenne a kezelésre, de már nem tudom vállaljam-e. - Közben az ápolónői munkám ott kellett hagynom.- Már 3 éve munkanélküli vagyok. Azóta Pszichiáterhez is járok.

Próbáltam leszázalékoltatni magam, de persze nem sikerült. Azt mondták a bizottságban, hogy: egy egészségügyi dolgozónak mindenre fel kell készülnie.  Kérdem én: Erre hogy is lehetne??? Jelenleg jól vagyok, néha fájnak az izületeim, szédülök, de azért tartom magam és örülük, hogy nem vagyok betegebb. Az új kezelés megint bizakodásra ad okot. A családom szerint meg kell próbálni. Hát nem  tudom. Úgy szól a mondás :" Ember küzdj és bízva bízzál".

Meglátjuk.

Amikor elhatároztam, hogy l-dopa elvonást hajtok végre magamon, azt hittem, hogy ezzel a megoldással enyhíthetek, a túlmozgásokon, izomgörcsökön. Mindenki azt mondja, hogy az l-dopa a felelős ezekért a tünetekért. Egy negyedéves kísérleten vagyok túl ami sok érdekes kérdést vetett fel, amire én nem tudom a választ, csak a tapasztalataimat írom le.
A kezdet: napi gyógyszeradagom 4-5db Stalevo 150. 3x2 Mirapexin, 3x1db Akineton és tűzoltásra, ha a Stalevo nem hatott, vagy bármi okból nem szívódott fel egy fél vízben oldható Madopar, turbó gyanánt. Eltelt a negyedév és most ugyanitt tartok.
A kísérletet, úgy kezdtem, hogy egyik napról a másikra, csak 3 db Stalevót vettem be a Madopart pedig teljesen kiiktattam, a többi maradt, de sajnos a tünetek is. A taktika az volt, hogy csak akkor vettem be a következő Stalavót, amikor már megszűntek a túlmozgások, a gond az volt, hogy akkor meg jöttek a lefagyások és amikor megjött a következő Stalevo hatása, természetesen a túlmozgások is azonnal jelentkeztek
Ehhez némi magyarázat tartozik, nekem ugyanis, bifázisos diszkinéziám van, ami azt jelent, akkor van túlmozgásom, amikor a gyógyszer elkezd hatni ill.amikor lecseng a hatás. Ebben a helyzetben, az a nagy kérdés, mikor teszek jót, mikor vegyem be a következő bogyót, ugyanis nem tudom, mikor növekszik, vagy csökken az l-dopa szintem.
Arra a következtetésre jutottam, hogy esetemben teljesen mindegy az l-dopa mennyisége a szervezetemben, a tüneteimet nem enyhíti, ha kisebb dózisban fogyasztom,  sőt a lefagyások miatt még ront is rajta. Ezek a lefagyások nem "on" jellegűek, csak rettenetesen lelassulok, de még önellátó vagyok nem kell segítség a mindennapi tevékenységeimhez, csak pl. az egyéb feladataimban gátolnak meg. A túlmozgások legeredményesebb ellenszere a biciklizés, ha elkap a roham azonnal felpattanok rá és tekerem amíg úgy nem érzem, hogy enyhült a tünet.
Az is megválaszolhatatlan kérdés az esetemben, hogy a napi utolsó gyógyszert 18 órakor veszem be, reggel az elsőt meg 7 órakor és nem "on" állapotban ébredek, tudok mozogni és a gyógyszer bevétele után azonnal tudok tornázni, aztán, ahogy veszem be a többi bogyót egyre romlik az állapotom, de olyan mértékben, hogy délutánra tulajdonképpen mozgásképtelen vagyok. Olyan erős túlmozgásaim és izomgörcseim vannak, hogy még a kutyáim is elkerülnek, nehogy megrúgjam őket.
Az is a tapasztalataim közé  tartozik, hogy váltogatom a gyógyszeradagomat pl. nem veszek be Mirapexint, viszont Akinetont a duplájára emelem. és fordítva, de ez csak 2-3 napig sikeres, az a furmányos agyam hamar átáll és kezdődik minden elölről.
http://www.parkinson-tarsasag.hu/upload/parkinson/document/fornadi.htm Ezt még olvassátok hozzá, sok érdekesség van benne.

Szeretném megosztani veletek történetemet. Kicsit hosszúra sikeredett, elnézést érte.

Egy teljesen életerős, mindenben aktív, "pörgős" srác voltam. Rengeteg baráttal, ismerőssel, és a  párkapcsolatban sem szenvedtem hiányt... Buli, szórakozás, haverok, mint a mesében.

Középsuli után jött a fősuli, Pestre vettek fel, de az első félév nem sikerült, passziváltam. Amíg otthon voltam annyira megszerettem főzni, hogy haverommal jelentkeztünk szakács suliba (vele járt a mindennapos bejárás: reggel 6:20-as busz, du.-án 4-5 körül értem haza) ez ment egy ideig. Kimerültem, az egész napom elment utazással, kezdtem belefáradni.

Ezután kezdődtek a gondok... A reggeli buszozásnál egy idő után fura érzésem támadt, enyhe hányinger, szédülés. Nem tudtam mire fogjam, de ez addig fajult, hogy sokszor már nem bírtam ki az 1 órás utat, le kellett szállnom a buszról. Egyszerűen féltem, hogy elhányom magam, és elájulok. ( Egyébként sem vagyok egy erős idegzetű ember, a tűt és orvost messze kerülöm..) Érdekes volt, hogy amikor leszálltam megszűntek a tüneteim.

Aztán jöttek a reggeli gyomorégések, felkelés után szédelgés, hányinger. Családom és a barátnőm is féltettek, mindenki arra gondolt, biztos legyengült az immunrendszerem stb. Kipróbáltam mindent ( savlekötő, energiaital (alacsony vérnyomáshoz), vitaminok) de semmi sem segített. Telt az idő jöttek a hiányzások, orvosi igazolás, de egy idő után minden elfogyott. A doki már nem tudott segíteni, kaptam egy csomó beutalót, felhozta a laborvizsgálatot (több se kellett egy ilyen embernek, már a hallatára is rosszul lettem). Egyiket sem akartam, nem mentem el a vizsgálatokra, éreztem hogy fizikailag nincs bajom. Szedtem vitamint, homeopátiás szereket de nem éreztem változást. Akadályozott a mindennapokban, reggel és este is. Amikor rosszul éreztem magam feszültebb és idegesebb is voltam. Barátnőm eközben végig kitartott mellettem. Sikerült elvégezni a vérvizsgálatot (reméltem, majd kiderül mi a baj) de semmi rendellenes nem volt.

Sok utánaolvasással naggyából rájöttünk mi is lehet a problémám. Ekkor már eltelt legalább 2 év, a gondjaim egyre súlyosbodtak. Egyetlen pozitív dolog a nyár volt, ilyenkor mindíg jobban éreztem magam. Próbáltam nem rá gondolni, és kerültem azt ami kiválthatná a tüneteket. alig jártam el valahová, kevesebb barátom lett. Belevágtam újra a fősuliba, immár albérlettel, ismerősökkel. Arra gondoltam, ez majd enyhíti a panaszokat, de nem. Annyival könnyebb volt a dolgom, hogy nem kellett hajnalba kelnem( általában felkelés után legalább 2 óra kellett amíg teljesen észehez tértem, addig valahol a szoba sarkában ültem, és vártam amíg megszűnik ez az émelygés, izzadás, hányinger), és ha nem volt kedvem bemenni egy órára, akkor egyszerűen nem mentem be, nem volt következménye.

Barátnőm sem bírta ezt továbbb nézni, és az ő akaratánál fogva felkerestünk egy pszichiátert. Teljesen el voltam keseredve. Erőt vettem magamon, elmentem, majd egy beszélgetés után jött a Paroxat, és a Xanax.  Nagyon gyorsan változott a közérzetem, pár hét után sikerült újra beülnöm órákra, boltba menni. Természetesen nem szüntek meg a tüneteim, de nagyon mérséklődtkek, és ez rengeteg erőt adott. Újra éltem az életem. 3/4 év után elhagytam a gyógyszert. Nem volt könnyű, és 100% - os gyógyulást sem eredményezett, de minimalizálta a tüneteimet, amiket már én is tudtam befolyásolni. Rájöttünk a dokival, hogy lehet a párkapcsolatom is oka a betegségnek, de nem akartam elhagyni a barátnőmet, pláne ezek után.

Eltelt 1 év, rengeteg stressz élt, meg én sem éltem túl egészséges életet.. most jön az uccsó félév a suliban, szakdoga, vizsgák.. Utolsó héten amikor levizsgáztam fura dolgot vettem észre magamon. A jobb lábam elkezdett görcsölni, feszülni. Gondoltam majd elmúlik, de nem. Jött a B vitamin, kálcium, magnézium kúra, de nem segített. Rájüttünk, hogy egy izom "csomó" okozza a gondot, több hétig szenvedtem vele a nyár elején, már szinte az elkeseredettség határán voltam.Újra előjött a reggeli rosszullét, buszra egyik napról a másikra nem tudtam felszállni (elkezdett zsibbadni, görcsölni a lábam - mikor leszálltam elmúlt).  Tudtam hogy újra előjött, a pánik, de most úgy érzem nem tudok ellene tenni. Ráadásul most hozzátársulnak ezek az izomgörcsök is.  Megy a vitamin kúra, omega-3, elkezdem szedni a xanax-ot. Érzem , hogy barátnőm sem fogja sokáig bírni, rengeteget veszekszünk, elege van hogy ha rossz a kedvem mindenhez negatívan állok. Sokszor ez már nem is pánik, hanem szorongás meg egy kis depi is. Rossz azokra a dolgokra gondolni, amiket nem akarok megcsinálni. Próbálok többet kimozdulni, mindenhová kerékpárral járok (elvileg a sport az jót tesz). Nem akarok újra dokihoz menni, de lehet nem fogom tudni elkerülni....

Kedves Odett,

Reménykedve olvastam az Áginak írt válaszodat. 37 éves vagyok, és tegnapelőtt kaptam meg a rossz szövettanomat, conisatio után: 0.stádiumú méhnyakrák, carcinoma in situ. Az ijedtségen túl, gondoltam, hogy most akkor még egy ismételt conizáció jön, így van esélyem arra, hogy ezúttal majd sikerül eltávolítani a rossz szövetrészt. Megdöbbentem, amikor a dokim azt mondta az újabb conisatio-t firtató kérdésemre  hogy lehet ezt játszani, de a teljes biztonsághoz az lenne a jó, ha kivennék a méhemet, és mit akarok, én már szültem. Kész voltam. Ráadásul nem vállalhat tovább (amit ezek után nem is annyira bánok), mert nem ez a szakterülete, hanem majd ajánlani fog onkológus nőgyógyászt. Majd két héten belül hív. 2 hét, csak hogy megmondja, hogyan tovább?

Itt ülök, lógok a levegőben a rossz lelettel, és a hogyan továbbról fogalmam sincs. Egyelőre senkit nem tudok, alig vagyok ismerős a témában, bár tegnap elkezdtem nyomozni a neten, és kinéztem magamnak az István kórházból dr. Újváry Attilát -fiatal onkológus nőgyógyászt, aki a neten írta magáról, hogy a szerv-megtartás híve. Szeretném megkérdezni, hogy hogy értetted azt, hogy nem kell kivenni feltétlenül a méhet? Ezek szerint létezik 0.stádiumnál erre egyáltalán, a műtéten kívül, valamilyen kezelés?  Vagy:  érdemes elmennem pl. egy MRI--re vagy PET CT-re? Ezek kimutatják, vagy sem, hogy a rossz sejtek a méhnyakon továbbterjedtek-e? Mindent szeretnék megtenni a gyógyulásért, hiszen a kisfiamat még el kell indítanom az életben és a férjemnek is szüksége van rám. Válaszodat/válaszotokat előre is nagyon köszönöm! Judit

Sziasztok, szerencsémre sikerült szembe szállni a pánikbetegséggel, és többnyire nem figyelek oda rájuk és pozitív is vagyok, s nagyon sok mindenben elkezdtem változtatni. Az életmben is ennek köszönhetően elkezdtem vitaminokat szedni, egészségesen élni, fogamzás gátlot szedni, felelőség teljesen gondolkodni, majd ahogy letelt a 21 szem a fogamzásgátlom szedése után másnap, ahogy felébredtem el kezdtem erősen szédülni majd hányni, majd egész nap folyamatosan szédültem, még az ágyban is.

Már a 4.nap vagyok az ágyban és próbálom megtalálni az okát, mert olvasok itt valami bppv-ről is meg meniere szindrómáról is, a férjem meg a szokásos: vegyél be egy aszpirint biztos segít. Nagyon nem érzem jól magam és sokszor el is sírom magam, mert most hogy végre erőt vettem magamon, hogy kilábaljak a pánikból most levesz a lábamról egy másik. Nagyon félek, hogy ez nem fog változni. Még mindig Ausztráliában élek, és nincs orvosom. Esetleg valakinek valami tanácsa? Megköszönném, mert eléggé rosszul érzem magamat.

Mit tegyek? Én sem gyógyultam meg a depresszióból, ennek ellenére beleszerettem egy olyan férfiba aki érzelmileg olyan labilis hogy állandoan azt mondja meneküljek tőle, mert én jobbat érdemlek. Nemrégen azt mondta hogy Ő BORDERLINE HOGY LEHET RÁVENNI VALAKIT ARRA HOGY ORVOSHOZ MENJEN?

Találtam  végre egy könyvet, ami szerintem tényleg lemegy a problémák  alapjához, megérteti az ok-okozati összefügéseket!! Úgy érzem ezt kerestem!! Szinte mindenki traumatizálódott gyerekkorában vagy később és ezt kell helyretenni, amit a könyv meg is tud tenni ha te is odateszed magad!! Munkára fel !!!

Cime : Trauma és gyógyulás.

Innen letölthetitek.

Mindenki figyelmébe!

Tanulhatunk a betegség által? Igen, ha ez hihetetlen is!

Most 16 hónapja, hogy Amerikába utaztam. Teljesen egészségesnek hittem magamat, illetve már 21 éve vagyok cukorbeteg, de az inzulinpumpának köszönhetően teljesen jól voltam. Energiával teli, lendületes, tetrekész, nagyon mozgékony és mindig nyüzsgő embernek ismertem magam. Nem hittem volna, hogy ilyen hirtelen teljesen le fogok épülni. Amerikába bedagadt lábakkal érkeztem amit a hosszú repülőútnak tulajdonítottam. Megérkezésem után 2 nappal, reggel nem tudtam felkelni az összes izületem begyulladt, badagadt. Nem részletezem, de iszonyú 13 hónap következett...

Több korházat végigjártam, de eredményeim nem igazolták az állapotomat ezért mindenhonnét hazaküldtek, holott járni, fogni, magamat ellátni sem tudtam. Tolókocsit javasoltak. Szteroidot nem  tudtak alkalmazni, mert az anyagcserét felborította és a cukrom kezelhetetlenné vált. A rendszeres hányástól 10 kg fogytam  3 hét alatt, majd később még 5 kg -ot.  Az összes izmom elsorvadt, mert a gyulladás az egész testemet érintette. Egy év után odáig jutottam, hogy a saját  lábamat nem voltam képes megmozdítani egyedül, - csak édesanyám segítségével- szinte teljesen mozgáskorlatozottá váltam.

Időközben sok mindent kipróbáltam, de semmi nem segített. Az orvosi megoldások mellett alternatív gyógymódokkal is próbálkoztam kisebb-nagyobb sikerrel. Mindig visszaestem a lehetetlen állapotba, de a hitem és élni akarásom erős volt és ez segített át a legnehezebb napokon is. 50 évesen még éreztem, hogy lesz folytatás és a legnehezebb időszakban is mindig egészségesnek képzeltem magamat. Jó ismerősöm aki parapszihológus, hipnózisban a lelki okokat kezelte mert minden betegséget a lelki egyensúly felbomlására lehet visszavezetni. Életemet végiggondolva ez logikusnak tűnt és miután feltártuk azt, hogy miért kényszerültem "kényszer pihenésre" el is tudtam fogadni ezt a helyzetet. Magam is spirituális beállítottságú vagyok, így könnyebben elfogadtam az alternatív gyógymódokat.

Mígnem - barátnőm javaslatára - találtam egy termékcsaládot, aminek fogyasztását elkezdve 3 hét után felkeltem az ágyból ahol 13 hónapot töltöttem. Azóta 4 hónap telt el és elmondhatom, hogy napról - napra erősebb lettem szépen összeszedtem magam. Már újra szépen járok azt  tervezem, hogy ismét munkába állok. Vércukor értékeim 5-8 közöttiek és ami a legfontosabb most 8 egység inzulinnal adok kevesebbet mint korábban.

A termék család neve -remélem nem tilos itt leírnom- az Organic Mission. Azóta valóban misszináriusi tevékenységnek érzem, hogy ezt az esetet elmondva  segítsem azon betegtársaimat , akik szintén szeretnének meggyógyulni.  A készítmények 100%-os tiszta növényi kivonatok, amelyek olyan különleges technológiával készülnek, hogy terápiás célra megfelelnek. Nincs mellékhatásuk - a gyógyszerekkel ez a probláma - és az eljárásnak köszönhetően dózisbiztosak nem mint az egyéb étrendkiegészítők. Bármilyen betegségre van megoldás. pl: diabétesz, szív-érrendszeri probléma, depresszió, köszvény magas vérnyomás stb.

Tudom sokan vannak rajtam kívül akik falnak ütköztek, nem találnak megoldást egészségügyi probámáikra.Ha tudok segíteni azt szívesen megteszem itt az oldalon nyugodtan írhatnak/írhattok nekem. Nagyon belerágtam magam mind a betegségek lelki okait illetően ill. az organic készítmények tanulmányozásába. Persze tudományos orvosi háttér áll rendelkezésre a cégnél ha valaki igényelni. Mindenkinek minden jót kívánok! CsM

"Ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent..."

Ezt mára már elfelejtették az emberek. Ezért nincs helyed sehol.

 Megértelek, habár, az öngyilkossággal való játszadozás, az rám nem jellemző. Ha megteszem, az végleges lesz, készülök rá lélekben. Most még nem vagyok elég bátor. Szeretnék szépen, és méltósággal távozni, a lehető leg kevesebb gusztustalan nyomot hátrahagyva leköszönni. Volt egy kísérletem, habár nem volt igazán tudatos, inkább tudathasadt állapotban történt. Iszonyú érzés volt, és csodálatos módon, három, vagy négy napos öntudatlan állapot elteltével magamhoz tértem. Orvos csak akkor látott, amikor valahogy feltápászkodtam, s iszonyú fájdalmak közepedte elsétáltam hozzá. Az exférjem nem hívott orvost a három/négy nap alatt, ha ott hagytam volna a fogam, nem tudom, hogy miként számolt volna el a hatóságoknak. Mert ugye segítségnyújtás elmúlasztását éppen úgy bünteti a törvénykönyv, mint a gyilkosságot. Ha csak nem volt jó oka arra, hogy ne hívjon segítséget, például, hogy nem vette észre, az eszméletlenül fekvő feleségét a közös ágyban. Ez ugye elég valószínűtlen. Inkább arra számított, hogy nem kelek föl többé. No, mindegy, ez már elmúlt. A lelkemben viszont mély nyomot hagyott, az, ami kiváltotta belőlem az öntudatlan szuicid viselkedést. A lélek fájdalma, amely fizikai szinten is hasogatott, majd a végtelen nihill. E két dolog váltogatta egymást, közben kapkodtam a fájdalomcsillapítókat, meg egyebeket, amelyekről azt gondoltam, hogy enyhítik a gyötrelmeim. Nem így lett. Egyre mélyebbé, és kínzóbbá vált a fájdalom. Végül egy korty jóbor, és lekapcsolták a világot körülöttem. Aztán már csak a több napos ájulat utáni gyötrelmes ébredésre emlékszem. No, akkor gondoltam, hogy itt a vég, mert éppen úgy éreztem magam, vergődtem, mint egy haldokló. Utána doki, + pszichológus, aki aláiratott velem egy nyilatkozatot, hogy nem akartam öngyi lenni. Így nem kellett a zártosztályra vitetnie. Én meg nem bántam, hogy megúsztam az injekciókúrával a dolgot... Azután gyógyszeres kezelés, de hamar letettem a bogyót, mert tudtam, hogy én csak önfegyelemmel mászom ki az egészből, és dolgozni csak tiszta fejjel lehet. Tiszta? Hmmm...

Ismeritek a PUF-tól a: "Félek" c. számot? Az olyan, mintha az én agyamból született volna, a zenéje pedig a lelkemből. Csak egy lelki szorongó képes hasonlót üzenni a világnak...

Engem sem fogad be egyik közösség sem, de nem azért, mert kiállhatatlan vén boszorkány vagyok. Inkább mert őszíntén tudok beszélni bármiről. Ez pedig megrémíti az intellektuálisan komfortos emberek többségét. Ne arra gondoljatok, hogy a csunya, és szeméremsértő dolgokat vágom mindenki fejéhez, nem! Csupán szembesíthetem őket, önmaguk alapvető hiányosságaival. A hibáktól én sem vagyok mentes, de én még be is ismerem ezeket a nyavajákat. Ahogy az előttem szóló is leítra, az embernek először önmagát kell legyőznie. Ez a legnehezebb számomra is.Ez rettentő. Igaz?Gyanús vagyok a szemükben, meg valami ufo. Talán idegen vagyok, de sajna nincs lehetőségem kivonulni innen a civilizált társadalomból, habár nagyon szeretném megtenni.

Az erő legyen veletek!

Nem tudom, hogy kezdjem, bizonyára mindenki hülyének fog tartani,ha leírom.

mégis megteszem

Azzal kezdeném, hogy szeretnék depressziós lenni. Igen, jól hallottátok, depressziós! szeretnék szenvedni, borderline akarok lenni, meg skizofrén. örülnék, ha hallucinálhatnék,és ha zártosztályra kerülnék.

Nem tudom, miért van ez, de nagyon vonz.

Nem elég, hogy eddig se tudtam alduni, most itt ez a forróság. Egész éjjel csak forgolódok, a szemeim égnek, de nem tudok aludni. Már kipróbáltam, hogy fizikailag lefárasztom magam, hátha úgy elalszok, de 1 óránál tovább nem megy az alvás. Minden zajra felébredek, de a füldugót még nem próbáltam. Az valahogy zavarna és az miatt nem tudnék elaludni. Gyógyszert se szedtem még.

Nem tudom, de frankon úgy gondoltam minden rendben. Majd 20 évig fügtem minden féle kemikáliától,amitől csak lehetet. 2 éve tiszta vagyok. 25éves koromba diagnosztizálták nálam a bordenlinet, mint szövödményt(?). Rengeteg alkalomal  kerültem a ketyóba veszélyeztető állapotba. Rettenetes dolgokat hozott belőlem elő. Elborult minden -ki felé agresziót és egyben félelmet generáló valami. Suicid kisérletek, a halál ölelésének vágya. Begyógyszerezve örjöngve elájulni. Ezt az életet éltem.

Menekülési kényszer minden szituból "mindenhol szar, de most itt a legszarabb" Sikerült 2 éve a züllésel leállnom. Magam. Rehabon nem ment, mert negativ érzéseim voltak, minden helyzetben. A tiszta idöszakom milyen? Pocsék. Nem tudok szinte kimozdulni. Megvetés érzet, harag indulat, paranoid, félelmek, ellenem irányuló célzások érzete. Hiába tudom hogy nem valós, de átélni, érezni a realitását, rettenetes Nem akarok az általam generált valoság sikátoraiban reszketve "nem tudom mit csinálni". Volt munkám, pár napja nincs. Csak arra emlékezek mint 1 rémálomból érretem volna. Nincs emlékém. Emlék? Szerintem...  mindegy

Nem tudom hova fordulhatok, félek azt gondolják: ez megint szed valamit. Mikor az elöző életem éltem a függőség miat utáltam magam. Most jelenleg gyógyulni akarok, mert legjobban magamtól félek.

Szia!

Gondoltam, nem megyek el a cikked mellett. Jómagam is borderline vagyok, azzal a különbséggel, hogy engem úgyszólván le se tojtak, mi zajlik a kis lelkemben. Tehát veled gyerekkorodban nem tudtak mit kezdeni. De legalább észrevették. Van egy nagyon jó írás és film: Észvesztő, angolul Girl, interrupted. H még nem kláttad, nézd meg. Olvasd el Joachim Gneist szerető gyűlölségét. Persze nem kötelező. Csak bíztatni tudlak, hogy állj a sarkadra, és ne engedj a penge és egyebek csábításának.

Ez jellemző ránk, csak azért írtam. Ha valaki melletted van, bárki, gondolok itt a családod és a barátodra. Azt megkérdezhetem,hogy antipszichotikumot kapsz-e aborderline-odra? Az első pszicológusom mindig azzal jön, hogy a gógyszerek tettek skizofrénné, szerintem nem. Csak azért vagyok képes koherensen válaszolni, mert van bennem egy erős border-lány, az ilyen emberek általában jó írói készséggel "verettek" meg. A begyógyszerezés is egy út, csak el kell dönteni, mit akar az ember. A borderline-ok célképzete nagyon törékeny, tűnékeny, nekem nincs is, csak meghalni.

Az öngyilkossági ráta is jóval magasabb, mint máshol. Ha szereted a fiúdat, nem teszed ki a begyógyszerezés tortúrájának. Most már tényleg annyit tudok csak mondani, hogy talpra fel, fogd meg az ezüstös szálat, ami a jövőbe vezet. Egy szebb jövőbe, az lesz a helyes utad. Mellesleg szerencséd van azzal a másfél nappal, én már másfél hónapja rothadok a miskolci pszichiátrián. Minden jókat! Edraan

Sziasztok! Igyekszem rövid lenni, de nagyon érdekel a véleményetek: a párommal két éve élek együtt. Ő pánikbeteg. A kapcsolatunk 2. hónapjában már kiderült, amikor megtudtam, másnap az autópályán én magam is produkáltam a tüneteket, átéltem, mit érez, amikor rohama van. 10 éve él együtt a betegséggel. Gyógyszert szed, orvoshoz már nem jár, csak iratni. Komoly anyagi problémákkal küzd, van egy kisfia, akit nem tud elfogadni, a gyerek anyját gyűlöli, most kirúgták. Éjszakánként nem tud aludni, elaludni is csak tévé mellett, viszont egész nap alszik. Itthon az ágy 2,5 nm-re az élettere. Nincsenek céljai.

Engem imád. Lakást biztosítok neki, gondoskodom róla, és feltétlen szeretetet érzek iránta. Még akkor is, ha megcsal, ha éjszakánként eltekereg nélkülem, mert csak akkor érzi magát embernek, ha férfiként visszaigazolják. Velem semmit nem hajlandó csinálni, nem segít. Apró jeleket ad, hogy szeret, és hogy számít rám.

Mielőtt vele éltem, én nem ismertem ezt a betegséget, nem ismertem az álmatlanságot, nem ismertem a verejtékezést, a rosszullétet a metrón....egy fél éve azonban rajtam is kijöttek a rohamok. Elmentem orvoshoz, elmentem pszichológushoz, de ott is csak arra jutottunk, hogy a páromnak lenne ott a helye nála, nem nekem. Én csírájában elfojtottam a pánikbetegséget, és túl vagyok rajta.

Tegnap este szakítani akartam a párommal. Enyém a lakás, enyém az autója, én viselem a milliós tartozásait. Nem így akartuk, mindig beszéltünk róla, hogy nem vállalhatom magamra az összes sz*rát, mert azzal nem segítek, de nincs eszköze egyelőre kimászni a bajból. Én viszont erre rámegyek. Nekem ez sok. 10 évig éltem együtt a beteg nagymamámmal, és amikor tegnap reggel bementem hozzá a hálóba - aznap este külön aludtunk -, akkor a magatehetetlenségnek azokat a jeleit láttam, amit már nem tudok elviselni. Egy nagy, erős, csupaizom 30 éves fiatal férfi, mellette ételmaradékok, cigarettacsikk a padlón, kiömlött víz, összetörött pohár az ágy mellett, egy üvegbe pisilt, és a szag....

Ezt nem tudom tovább csinálni. Ha azzal nem motiválom semmire, hogy mellette vagyok, gondoltam majd azzal fogom, hogy elhagyom. Hátha ez lesz az a katarzis, ami ebből kimozdítja.

Amikor el akartam küldeni, mondta, hogy beteg. Hogy mindennek a pánikbetegség az oka. Hogy orvoshoz fordult, mert gyűlöli, hogy ilyen fiatalon magatehetetlen, hogy nem ura az erejének. Már vezetni sem mer, pedig az autó az élete. Az orvos csak több gyógyszert írt fel.

Most itt ülök, itt alszik mellettem, és nem tudom, mit csináljak. Már nem tudom, mivel teszek jót. Tudom, hogy nem az én harcom, de engem is kiszolgáltatottá tesz a betegsége, hiszen ha rohama van, én mindent dobok el, és rohanok, vagy hívom az orvost....hiszen nem segít semmit, csak kér és követel, érzelmileg zsarol úgy, hogy fel sem fogja, engem mennyire leterhel...hiszen nem tudok tőle aludni...hiszen megöli az életemet.

Mondjátok meg nekem, hogyan tudnék rajta segíteni? Mivel teszek jót? Nektek mik a tapasztalataitok? Bármire képes lennék! Érte! Értünk! Én 24 éves vagyok, és nincsenek önértékelési problémáim, nem élvezem, ha valaki beteg, és kiszolgáltatott az én szerelmemnek....orvost már kérdeztem, mit tehetnék érte, de azt mondta, csaljam meg és hagyjam el....milyen beteg ember mond ilyet fehér köpenyben?!

Most olvasgatok, kutakodom, és elviszem a páromat egy specialistához. Nem akarom cserben hagyni. Mit tanácsoltok?

Sziasztok. Melinda vagyok zalából. Én is BPPV-vel szenvedek már egy éve, sajnos.Tíz honapig voltam táppénzen. 36 éves vagyok, de ilyen betegséggel nem találkoztam még. Voltam kórházban, Zalában és Pesten is. Mindenhol csak infúziós kezelést kaptam, persze kaptam Nootropil 1200mg Betaserc 24mg napi 3szor. Talán annyit segített ez az egész, hogy a hányás megszűnt. Aztán elegem lett, kerestem egy specialistát Pesten Dr.Szirmai Ágnes Semelweis kórház. Megvizsgált, tornát javasolt és felirt egy Frontin nevű enyhe nyugtatót. Azóta sokkal jobban vagyok, már dolgozom is 3 hónapja. Igaz vannak jó napjaim is és rosszabbak is. De egy dolog van elöttem, hogy meg kell gyógyulni, mert teljes életet akarok élni. Felszolgáló vagyok, és nem könnyü ebben a szakmában dolgozni. Nem szabad feladni!!!!!! Kitartást kivánok minden sorstársamnak!

Üdv:Melinda

Sziasztok!

2009. nyarán derült ki, hogy 16-os HPV-m van (magas kockázatú típus). Mindig évente jártam rákszűrésre, akkor éppen nem is volt még esedékes, mert a tavasszal voltam, de kicsit furcsa, hüvelyszárazság féle érzésem volt, így kértem egy HPV tesztet. Az eredmény után nem estem kétségbe, mert úgy gondoltam, hogy az immunrendszerem erős, talán pár hónap alatt le fogom győzni. Hetente többször sportolok, egészszéges ételeket eszem, nagyon ritkán iszom alkoholt, és nem dohányzok. A stresszhelyzeteket is elég jól kezelem a humorérzékemnek köszönhetően, de azért a szorongásra hajlamos vagyok. Mégis azt gondoltam, hogy ez a kis buta vírus nekem nem árthat. A HPV leküzdése érdekében azért természetesen én is kaptam több hónapra Isoprinosine-t, és az oltást is beadattam, mert elképzelhető, hogy az is kiválthat kedvező immunválaszt. Ez persze nem volt olcsó, és az oltással kapcsolatos kutatások még eléggé gyerekcipőben járnak, így azért benne volt a levegőben, hogy kukába dobott pénz volt. Elkezdtem napi 1000 mg C vitamint is szedni, és még többet sportoltam, szaunáztam, rengeteg zöld teát ittam, tehát ahogy tudtam erősítettem az immunrendszeremet, és - feltételeztem, hogy - irtottam a vírusokat. A zöldségeket és a gyümölcsöket egyébként is szeretem, így velük is még szorosabbra fűztem a kapcsolatomat. Még soha nem éreztem magam ennyire fittnek! Lényegében el is felejtettem, hogy milyen időzített bomba ketyeg bennem. Rákszűrésre először 3 hónap múlva mentem, majd ismét három hónap múlva, aztán hat hónap múlva. Végig P2 volt a citológia eredménye. Teljesen biztos voltam benne, hogy elmúlt, hiszen eltelt egy év a HPV kimutatása óta. Az interneten olvastam, hogy kb. 12-24 hónap alatt a szervezet általában magától leküzdi a fertőzést.

Aztán most májusban volt esedékes az újabb 6 hónapos rákszűrés, és sajnos P3-as eredményt kaptam, enyhe fokú laphám elváltozással. Mondanom sem kell, hogy összeomlottam. Az orvosom bíztatott, hogy egy apró műtéttel véglegesen megszüntethető ez az állapot, így azonnal megműtöttek.  A műtét egyáltalán nem fájt, utána sem volt semmi bajom, biztos voltam benne, hogy ezzel vége, meggyógyultam. A szövettani erdemény szerint azonban carcinoma in situ elváltozásom volt! Ez az ún. 0. stádium. Akkor nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne tegyek valami visszafordíthatatlant..... Újabb műtét várt rám, a conisatio-t meg kellett ismételni, magasabb területen. Mivel rengeteg támogatást kaptam, és agykontrollal én is turbóztam magam, csak jó eredményt tudtam elképzelni. De sokszor sajnos nagyon el is voltam keseredve, rettegtem tőle, hogy ki kell venni a méhemet.

Sikerült meggyógyulnom!

Az új eredményem szerint ép szövetben sikerült az elváltozást eltávolítani, így nincs szükség több műtétre. 3 havonta kell rákszűrésre mennem, amit azért most is majd végig fogok majd rettegni. A bajban erőt adtak a barátaim, a családom, a remek orvosaim, a kiváló, szorgalmas nővérkék, a kollégáim, akik addig, amíg kórházban voltam és lábadoztam, dolgoztak helyettem, a sorstársaim a kórházban, és az internetes fórumokon író érintettek. Csak azt tudom mondani, hogy ne adjátok fel, akármennyire is nehéz! Ez egy gyógyítható betegség! Nagyon fontos, hogy a testetek bármilyen apró jelzésére figyeljetek, járjatok rákszűrésre, és a műtétet ne halogassátok! A conisatio-tól nem kell félni, egyáltalán nem fáj! Vigyázzatok magatokra! Mindenkinek gyógyulást kívánok!

Köszi, hogy elolvastátok!

40 éves vagyok nő, anya, feleség és lehet pánikbeteg!
Szűlés után 12 éve kezdödtek panaszaim, eleinte alvás zavarral, szorongással étvágytalansággal, fogyással. Késsöbb fokozodtak tüneteim állandosult fizikai fáradság, szorongás szapora pulzus... Gyógyszerek tömkellegjeit próbáltak ki rajtam hatástalanak bizonyult szinte mind. Jelenleg gyógyszer függőnek érzem magam, mert már nélküle képtelen vagyok aludni, utcára menni egyáltalán létezni .A Xanaxot pulzus csökkentőként használom pedig szerintem a magas pulzust lehetne mással is kezelni, ugyanakkor a vérnyomásom baromi alacsony!

Szerintem nem vagyok pánikbeteg, de ha egy orvos meghallja hogy milyen gyógyszert szedek rögtön pszichiáterhez küld máris itt az ördögikör. Nagyon szeretnék meggyógyulni, de jó lenne nem tüneteket kezelni, mert függővé válik az ember. Hol van oki therápia? Van kinek erről vélkeménye? Esetleg tanácsa? Az egészségért mindent megtennék a kislányomat szeretném felnevelni. (90/60-as vérnyomással,100 fölötti pulzussal) Xanax nélkül szerintetek van segítség?

Segítséget kérnék egy barátnőm számára. Lassan 5 éve kezelik reumás betegséggel 23 éves és nem igazán javulnak az eredményei. Kis babát szeretne, de az orvosa nem igazán biztatja mig nem javulnak az eredmények. A vérvétel szerint erős gyulladás van a szervezetében, de konkrétan nem lehet meg mondani, hogy hol. Még rögenre is elküldte, hogy a csontokat megnézze milyen állapotban vannak. Természetgyógyász vagy esetleg savas- lúgos kúrára gondoltunk. De nem vagyunk jártasak ebben mi lenne az igazi megoldás. Miskolc környéki természetgyógyász lenne a legkedvezőbb,de ha távolabbi sem gond, csak segítsen.

Mindenkinek előre is köszönjük!

Kedves Dzsen!

A kérdésed nem volt ostoba vagy bármi gügyeség, az lett volna a dolog kimenetele, ha nem teszed fel. Logikus, hogy megrágtad magadban. Nekem három orvos mondta,  tehát, ha sok az egyezés, vagy csak abban a pszichológusban bízol meg, az ítéletében, már elég. Én sem hittem el, amíg a könyv a kezembe nem került. A csoportokkal vigyázni kell, nem mindig hoznak eredményt. Egy borderline-t még ki is lehet kupálni, de a pszichózisra már csak a pirulák, injekció, végső esetben a diliház marad. Ha még nem foltoztad magad rongybabává, van esélyed kimászni.

Akkor engem is megítélhetsz, hétvégére engedtek csak ki a diliházból, rendszeres látomások és dühroham, ezért nem járok a foglalkoztatóba, de Te ennél okosabb vagy. Ha a csoport nem is segít, a pszichológusodban még bízhatsz.