Ez a nagy mértékü szorongás nagyon rossz sokszor van síró görcsöm amiatt, mert nem tudom úgy élni az életem mint a kortársaim. Elveszettnek érzem magam ebben a nagy világban. Nincsen semmi megoldás, magamra maradtam. Már reményt vesztve csaknem a drogokhoz nyultam, de inkább nem teszem az nem oldana meg semmitsem. Valaki segítsen rajtam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A tüneteim: - mikor mások előtt kell ennem, innom a konyhában sütnöm, föznöm vagy csak valamitvalaki más elött kell megcsinálnom, tennem, akkor eluralkodik rajtam a szorongás.A mozgásom rendezetlen lessz,rám jön az ájulás majdnem elájulok. Nagyon feszült leszek és attól tartok a leginkább, hogy amikor a feszültség miatt elkezdek majd remegni más mit fog rólam gondolni. Biztos be égek elötte, ki nevet, gyengének tart,le néz vagy megsajnál, vagy szánalombol nem akarja a tudatomra jutattni hogylátta hogy remeg a fejem. Ez nagyon kellemetlen. Sokszor a fejemhez kell, hogynyúljak figyelem elterelés képp, hogy meggátoljam ezt a remegést.

Ez csak akkor jön elő nálam ha valaki a közelemben van, de akkor olyannyira, hogy nem tudok mit csinálni, leblokolok néha még bekancsít a szemem ez hihetetlenülrossz. Mikor egyedül vagyok sokkal kellemesebb olyankor, mert nem vagyok feszült.Az alkohol is enyhíti a szorongásom, de nem akarok itallal élni annyi eszem szerencsére van.

Ahol elő jönnek a rohamaim:Régebben olyan könnyü volt mennem valahová, élveztem az életet tiszta über koser volt minden. Nem lettem feszült csak nagyon stresszes helyzetekben. Ma már mindeznek teljesen a fordítottja történik velem..

Bolt, étterem, kocsma, disco, állomás, parkok. Ha valakihez el kell mennem.Szinte már akkor is kapok egy előre levetített képet, hogy mi lessz ha kimegyek az utcára. Tele vagyok negatív gondolatokal. A remegésem miatt leginkább, mert ha valaki ezt látja akkor kinevet meg szerencsétlennek tart egy félős embernek.

De hogy is lehetne ez másképp ha a fejremegésem miatt és az miatt mert a testem nagyon szar ki nevetnek és kellemetlen megjegyzéseket tesznek mások. Így hiába is próbálkoznék azzal hogy pozitívan áljak mindenhez, hogy eltudjak viselni valamit így nem megy. Már nagyon sokszor rá kerestem az ilyen problémákra és arra jutottam véglegesen, hogy nekem generalizált szociálisfóbiám van. Szerintem a legszarabb dolog ami emberrel megtörténhet.

Tudom ha valakinek ezt elmondanám az azonnal oylan válasszal jönne,hogy á te bolond vagy ezt csak beképzeled magadnak ne is foglalkozz vele.Na igen jó is lenne nem foglalkozni, de a legjobb az lenne ha velem nemfoglalkoznának ha láthatatlan lennék akkor volna csak könnyü nem foglalkozni ezzel.Más aki nem tapasztalta még ezt a szarságot az úgyis csak könnyen veszi ezt ha elmondom neki. A szüleimnek még soha nem mondtam el, egyszer méga kezdeteknél mondtam anyámnak hogy én valószinü hogy pánikbeteg vagyokvagy valami nincs rendeben.. pff hát hogy beképzelem meg ne foglalkozzak veleközbe leste az atv-t oszt ennyi volt a reagálása.

Aki nem foglalkozott vele az anya volt, meg fater de neki nem mondtam ezt el soha.

Mi vezettek idáig?A gyermek korom nagyon nyugis volt. Sokszor voltam egy magamban. Ha anya kivitt az udvarra játszani én ott maradtam és elvoltam magamban. Jó gyerek voltam egy kicsit hiztis. Még mamám mondta hogyha a karjaiba vett, nagyon nyugodt lettem megse mukkantam csak ott voltam és kész, s amikor ezeket mondják néha anyira jól esik nekik ezeket visszahalgatni csak nekem nem. Mert egy 2-6 éves gyereknek nem egy helyben kellene órákat lennie, hanem ha normális a gyerek akkor izeg mozog rosszalkodik éli az életét.. Én nem ilyen voltam. Aztán volt mikor úgy 8-9 éve lehettem, együtt kellet laknunk mamámékkal 10en voltunk össze zsúfolódva egy kicsi paraszt házba.

Retenetesen rossz volt amikor, enni kellett akkor nem szerettem asztalnál enni, mert mindig oda ültek és nem volt jobb dolguk mint engem bámulni folyamatosan istenem de rossz volt ááááááááááááááááááá. De hiába nem tudtam ellenkezni, anya mindig a számba tömte a kaját, fater meg párszor rám ordított vagy rám szólt hogy egyek. Szóval muszály volt mindig enni. Aztán már szerintem olyan dolgokat amiket asztalnál kellett elfogyasztani nem is kértem meg nem szerettem azokat az ételeket. Valószínü, hogy innen van az, most felnőtt koromban nekem, hogy egyszerűen képtelen vagyok asztalnál “mások” elött enni, inni, vagy csak ott lenni. Szüleimmel soha nem beszéltünk meg egy lelki dolgot sem. Ha megtalálta a táskámban a szerelmes leveleimet amiket egy lánynak irtam még én éreztem magamat rosszul.

Mert ő anyira béna hogy nem tudta hogy kezelje ezt a szitut. Biztos ő neki se tanitották meg azt hogy ezeket a dolgokat hogy kell megbeszélni. Szánalmas, s így nevelt fel engem. Hát 20 évesen nemcsoda hogy itt tartok..pf. Ha mondtam hogy van barátnőm akkor csak lestek apával, nem szóltak semmit se. Meg amikor egyzser kellet nekem pénz hogy át tudjak menni a csajomhoz akit azelőtt egy hete szedtem fel akkor anyám azt mondta, hogy nem csak azért mondom hogy van barátnöm mert pénzt akarok ki kunyerálni. Itt is csak én éreztem magamat rosszul. Nagyon gáz nevelést kaptam e téren ez tuti. Ezért nincs ma már önbizalmam kialakitani egy komoylabb párkapcsolatot, mert anyuci szarul nevelt. Én meg hogyan neveljem meg magamááá. Apám az nem nagyon foglakozott velem amikor meg egyszer szülinapomon elakart vinni sok édességet venni nekem és nem mentem el vele inkább a haverommal voltam 9 éves lehettem.

És még csodálkozott de nem tudom min. Mert ha máshogy neveltek volna akkor szerintem nem lennék ekkora lúzer. A 12 éves öcsémet is hasonloképpen nevelik csak neki minden megvan engedve mert egy nyalis kis …. Majd rájön egyszer édesanyám, hogy vajon miért lett két ennyire szerencsétlen gyereke akkor szerintem ráfog jönni hogy tényleg ő szúrta el és igy a gyereknek csak nehezebb lesz. A kamasz korom nagyon rossz volt. Néha balhéztam, egyéb csinytevések meg iylenek, csajozás disco, pia. Ekkor még úgy elvoltam. Nem is volt rossz, szinte nem volt dolgom semmire.

Ilyenkorra már a szüleimmel szinte nem is volt kapcsolatunk, mint szülö gyermek kapcs. iylen már nem is volt benne. Elmentünk egymás mellett nem tudtak kezdeményezni semmilyen beszélgetést semmit se. Csak zagyvaság zagyvaság hátán anyagi gondok pénz pénz pénz. Volt egy álmom,de az iskola miatt, mert nem voltam jó tanulo ezért azt dobhattam a kukába. Muszály volt elvégeznem egy olyan iskolát ahol kereskedelmi eladókat képeztek ki, ami pont nem akartam soha lenni, de bele törödni sem tudtam soha, hogy na akkor most én ez leszek eladó. Aztán meglett a szakmám aminek a tanfolyam árát a nagybátyámék álták 75 ezer forintot. Amúgy szinte mindig töllük fügött a megélhetésünk. Nagyon sokszor anyám tőlük kért segítséget. Miután ott volt hogy na akkor már lehetséges az hogy munkába áljak mert van szakmám.

Nehezebbre kezdett fordulni az életem. 18 éves lettem, pont ekkor kaptam el elég késön a bárányhimlőt, azt hittem meghalok. Aztán egyzser nagyon meghúztam a derekam, alig bírtam mozogni miatta, mi után ezek a dolgok elmúltak jött egy új a fogfájás. Jólvan kihúzták, de a fogorvos a foggammal együtt kiszakított egy darabcsontot az álkapcsomból. Na ekkora végem lett, mintha minden közbe jönne mintha egymás után történne velem minden rossz. Úgy kb 1-1,5 hónapnyi szenvedés után már nem történt velem semmi baj. De lelkileg nagyon megviselt, ézertem engem ez a sok fájdalom, fogfájás, a derekam nagyon fájt egy hétig a bárányhimő szétlettem kínozva.

Mehettem volna dolgozni, mehettem volna nézegetni hogy melyik boltba lehetne mennem hogy hol van felvétel,de mindig azt mondogattam áá majd késöbb még rá érek egy kicsit 2009 szeptemberben fatertfelvették egy munkahejre egy szalagmunkára engem is hivott h na akkor mennyek mert megpobálhatnám.Éazt mondtam hogy nem megyek majd ha te egy hónapot már ott melozol majd akkor én is megyekadig nem.Nagyot lestek ám nem erre számítottak h nemet mondok meg nem vágok bele azonnal,de mit vártam ha ilyenre neveltek basszák meg..Egy hónap mulva 2009 szeptember 1 és beáltam énis dolgozni a boltba nem mertek menni melozni mert alig értettem hozzá amugyis épen hogy 2 re végeztemel azt a tetvet.Úgy gondoltam hogy a szalag munka az könyneb és megprobáltam,neki vágtam.Első nap oylan zavartságot éreztem magamon amiet még sohase éreztem itt valami nem lesz jo..Aztán keméyn 2 hónap melo után felmondtam mert nem bírtam idegekkel.EZ BENNE IS VAN AMÁSFÉL ÉVES TÖRTÉNETBE OTT MÁR MEG IRTAM HOGY MIÉRT IS MONDTAM FEL.Kikészültem sokat veszekedtek a fönökök meg iylenek.áá.Innestöl változtam meg nagyoncsendes gyerek lettem kezdtem félni az emberektöl a rokonaimtol hogy vajon mit gondolnak ezek utánmajd rollam hogy csak 2 honapt birtam dolgozni,bassza meg.Ezeke a geci elvárásokrohadjanak meg akik kikatálták ezt a fajta életet.Inestöl kezdve éreztem h le lettem nézvenagyon.Így magamba fordultam aztán egyre jobban terebéjesedett a problémám 2010 ben nagyonsokszor gondoltam az öngyilkosságra mert már nem tudtam elviselni ezt az életet.Változtatni nemtudtam rajta a szorongás felemésztett.És mái napig emészt nagyon félek attol hogy egyszer eljön az apont amikor szembe kell nézzek minden gondommal és akkor teljesen végem lessz.A szüleim lenéznek mert nem dolgozok egy félős szerencsétlennek tartanak és egy kissé utálnak sajnos e miatt.És ez a legszörnyübbhogy ők is.Pedig ha átélnék ezt a nem betegek akkor jobban megértenének de nem kívánom senkinekcsak az oylanoknak akik lenézik és kihasználják az iylen mentálisan beteg embereket.Nekikrosszab napokat kívánok mint amieneket én kapok..

Ki tudja pontosan miért van ez nekem ..Lehet rossz nevelést kaptam legyen az nagyon enyhe vagy nagyon szigorúa nevelés a jó szülö szerintem az aki megtalálja az aranyközép utat.de kevés az iylen ember.és az enyémeknem ilyenek sajnos..Lehet attol van mert sokan bántottak már és én hagytam mert édes anyám arra tanitotthogy ne figyeljek oda meg a verekedés nem old meg semmit pedig pont azzal tudsz kimászi jól a balhébolha már neked mentek.Lehet nagyon sok szar problémátol ami közre játszot az edigi életemben.

NEM TUDOM…

.

én egy 20 éves fiatal ember vagyok akinek nagyon erősen jelen van

valamilyen mentális betegség(zavar) nekem 2009 októberében jelent meg de akkor még

nem tudtam hogy mi is lehet ez.egyszer egy napon a munkahejemen ment a megszokott

robotolás tv előlapokat szereltem össze és egyszer csak észre vettem magamon hogy

elkezd mozogni a fülem csak úgy magátol.ez még nem is zavart volna annyira semiben,

de észre vettem hogy aki ezt látja hogy mozog a fülem hogy magátol elkezd rángatózni

az ezt jo humornak vette nem probáltam rá figyelni de amikor már megbizonyosodtam

afelöl hogy rajtam röhögnek ez miatt az már nagyon kelemetlen volt számomra.az nap

azt a műszakot alig bírtam ki.mikor haza mentem nem volt semilyen problémám de

kezdtem észre venni hogy valamiért kissé zavart vagyok.ekkoriban 18 éves voltam.

a munka hejemen egyre kibirhatatlanok lettek a mindennapok.még októberben

felmondtam mert már nem bírtam tovább.stop.és hogy miért?ahogy korábban említettem

a jobb fülem elkezdtett mozogni vagy rángatózni magátol csak ugy ami nagyon kellemetlen

föleg akkor amikor mások ezt látták és kinevettek ez miatt a teljesítő képességem

kezdett romlani és sajnos nagyon gyorsan.már olyannyira le romlott hogy nem

tudtam mások elött normálisan végezni a munkámat.és még volt egy olyan szituáció

mikor egy 10 perces szünetben be mentem az ebédlőbe megéheztem.mikor

az üdítős üveget a számhoz emelten egy jobbra melettem ülő ember rám nézett

és nekem a nyakam elkezdett remegni igy vele együtt a fejem is ami miatt

hatalmas szégyen érzet lett rajtam urrá nem tudtam akkor inni se de aztán

már nem is probáltam inni (mások elött nem)az evéssel is ezek a gondok jelentkeztek

csak kicsit később.mi után ott hagytam a munka hejem egy este az egyik

haverom édes anyja megkínált egy kuglóffal és adott egy pohár tejet is mellé.

mikor megláttam hogy önti nekem azt a pohár tejet hirtelen elkezdtem szorongani

hirtelen a semmiből vagy a tudat alattimból elő jött valami ami miatt nagyon feszült

lettem.mikor a kuglófot a számhoz hejeztem a nyakam elkezdett remegni igy vele

együtt a fejem is.arra gondoltam hogy a haverom látta e hogy remegek vagy az

édesanyja látta e hogy remeg a fejem.a pohár tejjel inkább nem is probálkoztam.

egyszer a számhoz emeltem de inkább le tettem vissza az asztalra hogy ne jöljön

elő a remegésem.sokáig titkoltam mindenki elött hogy van valami ami nagyon bánt.

mivel nem volt munkahejem el kelett menni a munkaügyiközpontba hogy

megigényeljem a szociális segélyt.igaz nem vagyok rá büszke de nem is jó kedvemből

lettem ingyen élő hanem valami rá kényszerített err engem.mikor megérkeztem

a munkaügyiközpont épületéhez láttam hogy nagyon sokan vannak már

a kijárattol kb 8 méteres sor ált én be áltam a sorba de amikor rám nézett valaki

és én rá néztem elkezdtem remegni de csak a nyakam és vele együtt a fejem is

ott azonnal beégtem ugy éreztem hogy innen menekülnöm kell de nem tudom miért?

szerencsére ott volt akkor velem édesanyám és ő elintézte nekem a papírokat.

mert én elmentem onnan és csak járkáltam a városban közben arra gondolva

hogy mi ez? miért történik ez velem?nem tudtam mit kezdeni akkor a szituval.

sokáig rágtam magamat ami akkor ott történt velem és soha nem fogom el

felejteni soha…és csak ezek után kezdődtek a bajok csak ezek után

jött űek a mégjobban kibírhatatlan napok.összefoglalva (én megszüntem létezni)

nem szivesen mentem sehová mert attol tartottam ha elmegyek egy barátomhoz

vagy bárhová menyek is elő fog jönni rajtam ujra a fejremegésem és ezt nem akartam.

2010 január eleje.a haverom be akart mutatni a barátnőjének és mondta

hogy menjek el hozzá ekkor mert be mutatná őt nekem én mondtam hogy

hogyne mégszép (de bárcsak ne mentem volna akkor el a haverhoz) mert

miután be mutatkoztunk egymásnak be mentünk a dohányzóba és rá

gyujtottunk.nekem nem volt tüzem de amikor a haverom adta a tüzet

nekem elkezdett remegni a fejem már megint a haverom csaja kiröhögött

és a haverom is persze biztos nagyon vicces látványt nyujthattam nekik

de aki nem tapasztalta még hogy mi ez az addig ugyis csak kiröhögni tudja

a mentális zavarral küszködő embert.és akkor szivtam a cigim de ki voltam

kapcsolva mert be égtem de nem kicsit.szolt hozzám a haver hogy mivan?

de én azt mondtam hogy semmi csak nem érzem magam jol.na inestöl

megváltozott az életem már minden percben ez járt a fejemben hogy én

remegek mások elött füleg a fejem de már kezdtem észre venni hogy a

kezem is remeg néha de csak ritkán.mikor megtörtént ez a cigis történet

az nap nem is tudtam aludni anyira bántott ez engem.másnap eljött

hozzám a haverom és én már nem bírtam tovább elmondtam neki hogy

nekem van egy problámám ami nagyon kelemetlen nekem ő meghalgatott

azt mondta menyek el hozzá és megbeszéljük ott.én mentem.a dohányzóban

kezdtünk el beszéálni a problémámrol ott volt az édes anyja is aki

megkérdezte hogy mi az a probléma.én ilyenkorra már nagyon rosszul voltam

elkezdtem szédülni az mondtam hogy fuu én elájulok de lehet hogy ez csak

a cigitöl volt mert közbe cigiztünk.miután elmondtam nekik hogy nekem mi is

a bajom mintha megértették volna.a haverom azt mondta hogy neki is ez van

lehet de neki enyhébb lehetett az enyém nagyon rossz “állapot”

az édes anyja mondta nekem hogy emlékszik ő is hogy volt neki is ilyen fajta

problémája és azt mondta nekem hogy ne foglalkozzak vele.de ezzel nem

lehetett nem foglalkozni már akkor is elő jöött a fejremegésem mikor csak

othon ültem a számitógép elött.2010 márciusában mikor 19 lettem kezdtem

elveszíteni a barátaimat mivel hogy nem jártam sehova se csak angyon ritkán

nem akartam senkivel se elmenni sehová mert féltem hogy rámjön a remegés.

így el tudtam viselni de ígyis nagynehezen.de sajnos kezdtem magamba fordulni.

nem szivesen mentem emberek közé már a saját szüleim társaságában is

nagyon feszült lettem 2010 nyarára már nem tudtam a saját szüleim elöttse

étkezni sőt még innise.kezdtem érezni hogy ez igy nem megoldás de

akkor mi lehet az?kezdtem érezni hogy valamit tennem kéne már mert

ez igy nem mehet tovább elegem van.kezdtem érezni hogy mert nem

dolgoztam és nbem tudtam segíteni a saját szüleimen ezért meghidegült

a kapcsolat köuztünk és én nekem az önbecsülésem teljesen megszünt

egy 10 es skálán mérve az önbecsülésem -20..( padlón vagyok)

2010 augusztus édes anyám elintézett nekem egy munka hejet a tutom

nélkül aminek nem örültem mert ilyen állapotba nem birtam volna ezt tudtam.

de édes anyám nem mert neki szégyeltem elmondani mái napig nem tud

a problémámrol.na hát be hívtak a munka hejre hogy megírjam a tesztet

be kellett vennem egy nyugtatót mert az nélkül nem tudtam volna elmenni

aztán mikor már a tesztet írtam nagyon feszült lettem furán vettem

a levegőt és fogtam a fejem hogy ne remegjen alig birtam ki azt a 30 percet

a tesztem sikerült de utána jött egy orvosi vizsgálat nagyon ideges lettem

vajon elkezdek e remegni mikor az orvos rám néz vagy csak ha megszolit majd

amitől féltem be igazolódott mert elkezdtem remegni az orvosi rendelőben

sajnos akkor is ki nevettek amiből kurvára elegem lett de sikerült a vizsgálat

így felvettek az új munkahejre.ez is egy szalagmunka volt ami a modern

rabszolgaságnak lett kitalálva.ezen a muinkahejen egyetlen egy napot birtam mi

ne keljen sorolnom hogy miért.már kezdtem azt hinni hogy itt a vége nem bírom

tovább feladom ki nyírom magam mert én ezt (nem tudom elviseléni) nagyon rosz.

volt amikor egy eldugott hejen sirtam magamban mert minden elveszni látszott.

ez után még probálkoztam egy ujabb munkahejeműn de annak se lett jó vége.

hatalmas nagy akarat erővel 1 hónapig bírtam utána feladtam de azt is ugy

hogy padlóra kerültem 2010 augusztus 31-én történt ez hajnalban 2 óra után

ezt sohase felejtem el.kelni kelett volna fent voltam de nem akartam be menni

a munka hejemre édes apám is oda járt dolgozni ő bejött a szobámba hogy

kelj fel fiam indulni kell de én akkor már nem szoltam semitse megnémultam

csak a könnyem csorgott de nagyon hogy miért? nem tudom feladtam akkor

édes apám mondta hogy ne csináld már ezt velünk most ne tolj ki velünk

onnastol kezdve kemény depresszóba estem.aznap már reggel másként

nem az az ember voltam aki addig nem szoltam egséznapo csak feküdtem

ugy éreztem vége az életemnek mert nem tudok megfelelni az elvárásoknak

nem tudok szegényemberhez méltóan teljesíteni egyszerüen nem megy

és hogy mi miatt? talán depresszió talán szociális fóbia talán pánikbetegség

talán agorafóbia vagy talán minden így egyben kínoz hogy ne tudja élni.

mikor édes apám haza jött a munkhejérűl mondta anyának hogy ezt igy

nem lehet ez nem iskola ahonnak logni lehet hanem egy munakhej

én ezt és amiket még mondott halottam olyant mondott még hogy nem

merek mások elött enni.már kezdte sejteni mi lehet a bajom de soha

nem fogja megérteni a szüleimmel mai napig nem beszéltem erröl

hogy miért változtam meg enyire miért vagyok iylen amilyen lettem.

2010 szilveszterét is egy unoka testvéremmel töltöttem ami unalmas volt

de probáltam élvezni hogy van valaki akivel még tudom magamat jól érezni

de hozzá teszem az uncsim is e fajta problémával közd neki is

a remegés ami a testi tünet csak neki durvább meg gyogyszerezve éli

a napjait.2011.idén már egy kicsivel jobb mivel hogy tudom hogy mik

a türő képeségeim és hogy alig van kitartásom.van egy baráti társaság

amivel néha néha szoktam találkozgatni és jol érzem magam igy hogy

csak anygon ritkán jön elő afeszültség rajtam de enni mai napig nem tudok

csak úgy valaki elött a 12 éves öcsém elött tudok enni az uncsim elött

tudok enni néha még mséok elött is de csak ha valami ropogtatni valót eszek

vagy ha be vagyok rugva vagy ha egy kicist sötét van nem tudom miért

lehet hogy mert nem látnak olyan nagyon és ezért tudok el lazulni emberek között.

az ivással anyiból javult a hejzetem hogy édesanyámék elött már már megkockáztatom

hogy iszok.az evést édesanyám elött meg probálom és nem megyen rosszul

ami a fülemet illeti azóta nem mozog magátol ez már elmult le is kopogom.

de viszont az arosz hogy van egy ér a fülem környékén és az néha erősen

pattog majd az egész jobb oldalsó arcom elkezd zsibadni vagy érzéken lessz

ami megmagyarázhatatlan már szinte hogy mi ez az új dolog ami

elő jött nálam remélem elmulik egyszer ez is és nem fog hejette új jelentkezni.

az önbizalmamat kell még erősítenem mert az egy nulla nem

merek be menni egy boltba a házunk elött van is egy bolt csak 10 méterre

de nem tudok be menni oda nem megyen még nem vagyok rá kész.

2011 február 22 hajnali 1.29 perc

így nagyából ennyi ami velem történt tisztelet ha elolvastad

köszönöm NAGY LÁSZLÓ

ha szeretnél velem beszélgetni mert neked is van iyles fajta probléád nagyon

szivesen itt az e-mail címem msn en sokszor fent vagyok

djnl@windowslive.com

utó irat:::

a fejremegésem mai napig nem mult el

néha gondolok arra hogy könnyebb lenne ha nem élnék

nincsenek céljaim az életemben kilátástalan minden

én úgy érzem hogy ezeket a fajta mentális állapotokat vagy betegségeket

egy betegnek csakis kizárólag a saját akarat ereje tudja legyözni

csak saját magadon tudsz segíteni más csak elindíthat azon az úton

aminek ha a végére érsz már ugy fogsz vissza térni rajta mintha ujjá születtél volna

a legkiválóbb gyógyszer saját magad vagy (az akarat erőd)