A barátommal az utóbbi időben nagyon megromlott a kapcsolatunk. 4 napos nyaralás utolsó napján bulizni mentünk. Én a fürdőszobában sminkeltem, az egyik haverja pedig mellettem állt és beszélgettünk. Elment a fürdőszoba előtt, és meglátta hogy bent beszélgetünk. Ekkor valami vélhetetlen féltékenység tört rá, később úton a buliba odamentem hozzá hogy megkérdezzem mibaja. A 12 fős társaság előtt ordított velem az utcán hogy ‘te büdös retkes k*rva, menjél f*szt szopni’ .. (gondolt ezzel a haverjára, amiért beszélgettem vele) Később a buliban elmentem wc-re, mikor végeztem nem volt kedvem visszamenni a tömegbe, ezért a wc előtt cigiztem. Nekemrontott hogy hol voltam mert hogy mindenhol engem keresett, és azt üvöltötte mindenki előtt, hogy egy ringyó vagyok és hogy elmentem b*szni.. mikor ott akartam hagyni utánam nyúlt és olyan erővel húzott vissza a trikómnál fogva, hogy azt szétszaggatta rajtam.. egyfolytában lökdösött – elég erősen -, majd mikor újra el akartam menni a hajamnál fogva rántott vissza aztán ugyanazzal a lendülettem előre is lökött.. Rendszeresen megaláz, és a földbe tipor, úgyérzem semmi önbecsülésem nincs, és senkinek érzem magam. Kezdek rájönni hogy a pánikrohamok többsége a neki megfelelni akarás miatt volt/van, mégha eddig nem is volt ennyire agresszív velem. Folyton ahoz tartottam magam (lassan 2 éve) hogy ‘csak nehogy valami olyat tegyek ami neki szúrhatja a szemét. Neki egy baráti ‘jó nyaralást’ sms is szúrja a szemét..

Nem ez volt az első alkalom hogy bántott, és hogy elhord mindennek, holott erre semmi oka.

Sokakban felmerül a kérdés hogy miért vagyok vele!? Magam sem tudom. Talán félek az egyedülléttől, sőt biztos. A megszokás.. Nameg szeretem is őt, kötődök is hozzá. De úgy érzem lassan betelik a pohár, és kezd elegem lenni.

Lehet hogy megpróbálhatnék beszélni vele, lehet hogy használna is, de az érzés megmaradna, mégpedig az hogy félek tőle. Minden értelemben félek tőle. Felemeli a kezét, én pedig már húzom is el magam. Félek attól is hogy mentálisan tönkretesz.

Szerintetek azonnal kikéne adnom az útját, vagy próbáljak beszélni vele, és adjak még egy esélyt a dolognak?

Kicsit boldogabb most a légkör, barátom úgy dönmtött hogy nem megy el, nem hagy itt. Itthon próbál munkát keresni, ha jobban leszek (vagy kitudok menni vele) akkor megy/megyünk.

Ma egész déletőtt pánikoltam. Márpedig munkahelyen ez nem előny.. Azthiszem leszarom anyám mit gondol. A gyógyszert kiváltom holnap és elkezdem szedni. Aug. 5-én megyek vissza kontrollra, aztán elkezdek járni pszihológushoz, aztán majdcsak lesz valami, de ha nem is.. legalább én megpróbáltam tenni valamit a javulás érdekében.

Viszont lenne egy kis probléma is. Mégpedig, fucsa dolgokat csinláok. Elfelejtem az utat amerre hazajöttem. Arra még emlékszem hogy elindultam innen, de hogy melyik útvonalon értem oda, arra nem. Vagy példáum, múltkor kiöblítettem az egyik fehér ingemet, aztán csörgött a telefonom. Mikor visszamentem a fürdőszobába hogy kiterítsem száradni sehol nem volt az ing. Azthittem valaki szórakozik velem, de egyedül voltam itthon. Az esetre 2 napra találta meg anyukám az inget, 3 törölközőbe becsavarva, a fürdőszoba beépített szekrényének alsó polcának leghátuljába bedugva. Tudom hogy csak én lehettem, de nem emlékszem.

Gyakran lelkiismeretfurdalásom van a barátom miatt. Annyira jó srác hogy azt érzem nem egy ilyen lelki rokkant jár neki mint én. Már egy ideje bánt a dolog, főleg hogy ennek néha ő is issza a levét (dühkitörések, féltékenység, hiszti- és bőgőrohamok). Eddig nem mondtam neki, de egyik reggel nagyon dühös volt rám amikor felkeltem. Nem értettem miért. Aztán elmondta hogy álmomban felkeltem, és a fejéhez vágtam hogy mekkora hülye hogy velem foglalkozik, és hogy hagyjon a picsába. Rémlett a dolog, hogy félálmomban megbántottam valamivel, de konkrétan nem emlékeztem. Nagyon rosszul esett neki, és bánom hogy ilyeneket mondtam, de nem voltam magamnál.

Mostanában reggel 2db 0,25-ös xanival indítok, így nincs pánikrohamom munka közben, de ahogy telik az idő, a műszakom vége felé elkezden azon pánikolni hogy ‘Jajj csak nehogy ne hasson addig míg haza nem érek’ úgyhogy azthiszem ez sem teljesen jó így.

A múlt heti mély magambafordulás és depresszióm óta sokkal jobb a helyzet, de nem rózsás.

Köszönöm, Sziasztok.

Elég ideges vagyok, így a hangnem is az lesz.

Múlt pénteken voltam pszihiáternél. A megállapított dagnózis: Kevert szorongásos és depressziós zavar, valamint Pánik zavar (szindróma) (epizódikus, rohamokban jelentkező)

Utóbbi lenne ‘köznyelven’ a pánikbetegség?

Felírtak valami antidepresszáns gyógyszert, a receptet oda is adtam anyukámnak hogy majd ha ráér váltsa ki (pedagógus, tehát nyáron nem dolgozik, mindennap ráér.)

A múlthéten mindennap volt pánikrohamom (volt hogy egy nap többször is), sőt, szombaton egésznap jelen volt a gyomorideg, a folyamatos sírógörcs, remegés. Vasárnap nem volt. Ezen a héten is eddig mindennap.

Mai nap folyamán megkérdeztem anyut hogy a gyógyszeremet kiváltotta-e már. (így szerdára már illő lett volna) Kérdezte hogy minek?  Mondtam hogy biztos nem véletlenül írta fel a gyógyszert, erre megkérdezte hogy mi lesz utána. Mondtam hogy pszihológushoz kell járnom augusztustól minden kedden.  Erre olyan szöveget nyomott le nekem, hogy  nem akartam, de nemis tudtam volna válaszolni, mert már éreztem is torkomban a gombócot.

Arra utalt, hogy tök hülyeség ez az egész, és hogy szerinte nincs is semmi bajom, csak fel akarom hívni magamra a figyelmet és hogy ez az egész rongyrázás, ahogyan az egykori öngyilkossági kisérletem is az volt.

Most mit kellett volna erre reagálnom!? Hogy akkor hagyja a francba az egészet? Miért van az hogy ennyire nem foglalkozik azzal hogy gond van!? Mert akárhogy is szeretném még magam is tagadni, gond van.

Ez kb. egy órája történt, azóta bőgök a szobámban, és most is érzem hogy bármikor rámtörhet.

Nem a gyógyszer érdekel, tudom hogy az csak tüneti kezelés, mentálisan nem segít. Csak nagyon rosszul esik amit mondott. Ezek után kire számítsak, és kinek mondjam el ? Ha a saját anyám nem érti meg?

Segítséget szeretnék kérni. Már egesz kicsi korom óta (12-13)  irtóztam a tömegtől, és a bezártságtól. Most 19 éves vagyok, és csak most kezdek rájönni arra h évek óta pánikbeteg lehetek (!?). Gyakran (heti 3-4 alkalommal) jönnek pánikszerű rohamok, kb. 1 órán keresztül tart, de van hogy egésznap azt érzem meg fogok halni. Gyakran gondolkodom el azon hogy őrült vagyok, vagy hogy meg fogok őrülni. Azon hogy halálos betegségem van. Egy fejfájásból is agydaganatra gondolok, és addig addig megy ez míg sírásban török ki ‘megfogok halni’ jeligével..  Amikor ez a pánikszerű érzés jön, hirtelen – egyik pillanatról a másikra – elkap valami furcsa érzés, félek, rettegek, azt érzem hogy mindjárt meghalok, el akarok futni, mindegy hogy hova csak elfuthassak messzire. gyomoridegem van, remegek(de nem szemmelláthatóan, csak mintha belülről érezném), nyomó érzés a mellkasomon(mintha valaki rámült volna) szédülök, izzadok, hallom ahogy ver a szivem, kiszárad a szám, gombóc van a torkomban. előfordulnak más-más tünetek is, de ezek mindig. és aza szörnyű érzés hogy nemtudom mikor jön újra, de tudom hogy hamarosan, és hogy nemtudok mit tenni azon kivül hogy várok míg elmúlik. az utóbbi időben (kb 5-6 hónapja) lettek ennyire gyakoriak a rohamok. agresszívebbé és ingerülté váltam, egy apró buta kérdésre is ugrok, és csúnyán válaszolok, mondták mások is hogy érezni rajtam hogy mennyire negatív vagyok. Ezek után egyértelmű, és talán felesleges is feltenni a kérdést, de azért bátorkodom: pánikbeteg vagyok? A leírtak alapján ti mennyire ítélitek súlyosnak az én helyzetemet? Előre is köszönöm a válaszokat!