Varoszoba.hu » almodozoo

Most megint rossz… Talán ez egy állapot?

almodozoo — Sat, 11 Mar 2017 17:11:06 +0000

Két történetet is írtam már, és igazából megint úgy érzem, hogy írnom kell… Már úgy érzem, hogy őrült vagyok. Ugye meséltem egy történetben, hogy pánikfélelemmel, depresszióval, halálfélelemmel, és a magánnyal küzdöttem. Tudom, hogy mi volt a kiváltó ok… Lassacskán, elfogadtam, hogy ennek így kell lennie…

Már négy éve küzdök a szerelem ellen, amit érzek… vajon ez még szerelem?

Vagy már csak az érzés hiányzik…?

2016-ban másik barátnője lett, és lelkileg mindenféle bajom lett…

Őrült volnék? Már én magam sem tudom.

Keresem a helyem, szeretnék boldog lenni… Próbáltam másokkal, mégis őt keresem bennük… Elég csak eszembe juttatni, és bőgök, mint egy kis gyerek…

Leszek én még olyan boldog mint vele?

Vagy már soha?

Annyira szeretném őt megnevettetni… Vagy csak hallani… Tudni róla… De már nem lehet, ő már mással van…

Hogyan léphetnék tovább? Szeretnék!!! Próbáltam…

Mással. Másokkal…

Emberek, aki ezt olvassa, és velem együtt vívódik: Ha hazudik neked, vagy csak egyszer megcsal, de utána két évig küzd, hogy visszakapjon, mondj neki igent! Ne legyél hülye mint én! A büszkeségem miatt sírok át minden éjszakát!

Ha szereted, mondj igent, mert elfogod veszíteni!!!

Én most már nem tudom hogyan tovább… :/

Ha csak arra gondolok, hogy hazakísértél, lemaradva a pizzádról a haverokkal, ha csak arra gondolok, hányszor próbáltad újra kezdeni velem, ha csak arra

gondolok, hogy a fellegekben jártam veled, ha csak arra gondolok, hogy kerested a helyed, ha csak arra gondolok… Ha csak rád gondolok, kilátástalannak

látom a helyzetem…

Az emléked darabokra szed, s most mindent megadnék, hogy én nevettesselek meg…

De a neve ott virít a neved mellett, nekem meg amik ott maradtak azok az üzenetek…

Az érzelem összes skáláját megismertetted velem… S most mindenhol kereslek, de te nem vagy már sehol…

Kereslek egy szóban, egy hangban, egy dalban, az ölelésben… Egy forró csókban, egy érintésben, egy mosolyban, egy nevetésben.

De eltűntél… Nem vagy már sehol…

Mindezt már másnak adod…

Halálfélelem

almodozoo — Tue, 07 Feb 2017 17:40:38 +0000

Amikor kérte a haverom, hogy írjam le neki mit érzek, leírtam neki, s közben féltem a saját írásomtól. Féltem, hogy meg fogok őrülni, hogy menthetetlen vagyok, hogy mindenkit elfogok veszíteni vagy így, vagy úgy. Aztán a vége fele mikor mondta, hogy írjam ki magamból, már ettől a szótól is képes voltam bepánikolni, és nem ment… Egyszerűen nem tudtam neki tovább írni, és mindig amikor ezt mondta, akkor megszakítottam vele a beszélgetést, és azt mondtam neki, hogy akkor én most elmegyek aludni… Már oda jutottunk, hogy most olyan szinten eltávolodtunk, hogy nem tudom, képesek leszünk-e visszaállítani a kapcsolatunkat. De az is lehet, hogy már soha nem lesz olyan… Neki fájt, hogy mindig leráztam, én pedig nem tudtam kiírni tovább már magamból azokat a szörnyű gondolatokat… Elegem lett, hogy csak írtam, hogy nincs itt, hogy megölelhessem, hogy nincs már senki akire számíthatok, csak a családom. De ők teljesen mások, ők nem barátok…

Depresszió?…MAGÁNY…

almodozoo — Tue, 07 Feb 2017 17:16:09 +0000

2016-ban elkezdődtek a szív ritmuszavar tünetei, csak akkor még nem tudtam.

21 éves, vak lány vagyok. Ha ide tévedtek, az én egyik történetemet fogjátok olvasni, amit megköszönök:) Szívritmuszavar Annyit észleltem belőle, hogy pánikolok, attól félek, hogy meghalok, hogy a családom meghal… Gyűlöltem az éjszakákat, mindig sírtam, és csak akkor tudtam megnyugodni, mikor a szüleimet megöleltem. Gyűlöltem a csöndet, és most is így vagyok. Mindig rossz gondolataim vannak, félek az idő múlásától, a családom elvesztésétől. Mára már az ilyen rohamaimat tudom kezelni, de még mindig félek, hogy elvesztem a kontrolt… A dokim elküldött egy pszichiáterhez, aki közölte, hogy ez tök normális, a magány teszi velem, meg a szív ritmuszavar… Mindig amikor kihagy egy dobbanást a szívem, vagy lassabban dobog a megszokottnál, attól félek, hogy akkor most itt a vég… Azt mondta, hogy nem tudja miért küldött oda egy doki, egy pszichológusra mindenképp szükségem van… Tudja, hogy korlátolt keretek között tudok mozogni, de, hogy ismerkedjek, próbáljak meg kapcsolatokat kialakítani… Sajnálja, hogy vak vagyok, de próbáljam meg elfogadni, beszéljem ki magamból… Mindent vagy írjam ki magamból amit csak lehet… Rátaláltam erre az oldalra, ez az első bejegyzésem… Hát, kíváncsi vagyok… … Öngyilkosság, kétszer fordult már meg a fejemben, egyszer már majdnem sikerült is… Nem mindig vagyok rossz kedvű, általában vidám vagyok… de ha mélyen elgondolkodom a betegségeimen, a vakságomon, akkor vége… nagyon nagy gyűlölet van bennem ezáltal…