Hogy miért írok? Az az öngyilkos jelölt vagyok, aki az utolsó pillanatig próbál kapaszkodni valamibe, mert szeret élni, de úgy érzi, mégsem neki való ez az egész. Elvesztettem azt a keveset is amit a harminc valahány évem alatt elértem. Ezek föleg benső dolgok, értékek. A mostani kapcsolatomban is hibát hibára halmoztam, pedig ott volt előttem a lehetőség egy új életre. MIndent elcseszek, és úgy érzem, most elég volt. Kaptam az élettől pár nap haladékot, amit talán túlélek, de minden el van tervezve.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, talán ezért vagyok most itt. Segítséget nem kap az ember sehol. Besétáltam az ideggondozóba, elmondtam, hogy öngyilkosságra készülök, azt mondták kérjek időpontot…… Vicces… Mégsem röhögök rajta. A családgondozóban a pszichológus annyit mondott, tegyem meg… Biztosan sok Csernus könyvet olvas. (megjegyzem én is olvasom). Ennyit a magyar valóságról.

Hát röviden ennyi, nem tudom lesz e erőm megtenni, de nagyon el vagyok keseredve. Pedig szeretek élni. De a fájdalomból elegem van. Hiányziuk minden az életemből.