Én 30 éves gyakorló édesapa és férj vagyok. Nem tudom, hogy helyesen cselekszem-e de nem én vagyok az aki segítségre szorul. A feleségem mindig is izgulós volt, az új helyzeteket nehezen dolgozta fel, csak a jelenlétemben tudott mindig teljesen feloldódni. Ez picit érdekes volt számomra de ami legutóbb megesett velünk az elgondolkoztatott. Történt a minap, hogy a kisfiúnk hirtelen belázasodott. A feleségem felhívott a munkahelyemen teljesen magából kikelve, hogy azonnal rohanjak haza mert baj van….( munkaköröm olyan hogy a távozás lehetősége teljesen kizárt ! ) bepánikolt teljesen leblokkolt. A nagyszülők segítségével oldódott meg a helyzet. Azonnal keresni kezdtem az okát, hogy mi válthatta ki és mire vezethető vissza. Keresésem során találtam ide, és őszinte megdöbbenéssel olvastam a történeteket, a tüneti jellemzőket, az eseteket. Megrendítő volt sok esetben az azonosság. És elgondolkodtam… hogy nem vettem észre korábban…talán rossz férj vagyok? Talán nem cselekszem rosszat azzal, hogy az Önök segítségével felvegyük a harcot. Nem szóltam neki arról hogy a pánikbetegség tüneteit produkálja. Meglátásom szerint ha szembesülne vele akkor a maradék önbecsülése is a porba hullana. Az itt elhangzó tanácsokkal , ötletekkel, eljárásokkal magam szeretném át segíteni ezen az egészen. Szeretném, hogy teljes életet éljen, és hogy megerősödjön, és hogy ne függjön minden percben tőlem mert…. ha bármi történne velem…

Előre is köszönöm.

Apóca