19 éves fiú vagyok és amit tudni kell rólam,hogy félénk,visszahúzódó és sajnos gátlásos is vagyok. Egyszerűen nem tudok feloldódni a lányok közelében. Valamilyen oknál fogva félek tőlük és bevallom őszintén a 19 évem alatt kb. kétszer beszélgettem velük. Amikor néha rá nézek egy lányra akkor csak tovább tudatosul bennem az,hogy nekem sohasem lesz senkim sem mert kinek is kellene egy magamfajta szerencsétlen. Másfelől pedig egyáltalán nem hiányzik a szex és az sem,hogy ismerkedjek mert tudom azt,hogy senkit sem érdeklek és senkinél sincsen esélyem. Engem a lányok levegőnek néznek. Nem tudom elhinni azt,hogy én valaha is szimpatikus legyek valakinek hiszen bennem semmit sem lehetne szeretni,nem vagyok érdekes és hozzám nem lehet vonzódni. Ha lenne is valakim kevésnek érezném magamat mellette mert sokkal jobbat,helyesebbek,okosabbat érdemelne nálam és nem tudnám elhinni,hogy mit is látott meg bennem. Meg sem próbálok ismerkedni mert egyetlen egy lányt sem akarok kellemetlen helyzetbe hozni azzal,hogy egy magamfajta megpróbál vele ismerkedni mert mit is akarok én. A családja és a barátai előtt is szégyenkeznie kellene miattam,hogy velem szóba állt és jobb híján lenne velem.

Az egyik dolog az az, hogy egyáltalán nincsen önbizalmam. Amikor meglátok egy olyan lányt aki szimpatikus nekem és talán én is neki mindig úgy állok hozzá az egészhez, hogy hosszasan elgondolkodom és azt beszélem be magamnak, hogy mit is akarok én tőle, kevés lennék én hozzá és inkább meg sem próbálok vele ismerkedni. A másik dolog pedig az az, hogy a lányokkal való ismerkedésben nagyon tapasztalatlan vagyok mert bevallom őszintén még soha sem beszélgettem lányokkal, interneten de még személyesen sem mert egyszerűen megy. Olyankor mindig lefagyok és meg sem tudok szólalni és csak azon idegeskedem ,hogy mit is mondjak és olyankor persze egyetlen egy normális mondatot sem tudok mondani. Valamilyen oknál fogva már gyermekkorom óta félek a nőkkel való beszélgetéstől. Ha egy nővel beszélgetnem kell akkor inkább gyorsan befejezem a beszélgetést és elmenekülök. Amikor meglátok velem egykorú fiatalokat egy kicsit rosszul esik, hogy másoknak olyan könnyen megy az, hogy párt találjanak vagy egyszerűen csak beszélgessenek a lányokkal. Én pedig egy csődtömeg vagyok és meg sem tudok szólalni. Bevallom őszintén egy kicsit irigykedem is rájuk. Az önértékelésemmel is komoly problémáim vannak, nem vagyok saját magammal megelégedve és ez kihat a mindennapjaimra is. Amikor belenézek a tükörbe egyszerűen undorodom saját magamtól és mindig csak a hibáimat keresem magamban és a jó tulajdonságaimat viszont észre sem veszem. A tükörben mindig azt látom, hogy még a mai napig is el vagyok hízva. Egyáltalán nem tartom magamat jóképűek, sőt inkább ellenkezőleg annak ellenére, hogy már sokan mondták, hogy mennyire helyes fiú vagyok és, hogy ha egy kicsit több lenne a bátorságom nagyobb sikerem lenne a lányoknál de én ezt nem tudom elhinni. Mindig csak a hibáimat keresem magamban és ilyenkor még az életkedvem is elmegy. Amit még tudni kell rólam, hogy egyáltalán nem járok szórakozóhelyre, nem az én világom és a jövőben sem tervezem, hogy elmenjek. Már attól is rettegek ha emberek közelébe kell mennem. Egyszerűen nem bírom a tömeget. Amikor emberek között vagyok akkor nagyon feszült vagyok és nem tudok feloldódni és csak azon jár az eszem, hogy mikor leszek már otthon, hogy egyedül legyek a saját kis világomban. Az utóbbi időben egyre többször van hangulatingadozásom is. Az egyik percben még életvidám vagyok, életkedvem is van a másik percben pedig még élni sincsen kedvem és ilyenkor pánikszerű rohamaim is szoktak lenni és ilyenkor nagyon szokott fájni a szívem, szorít a mellkasom és nagyon nehezen napok levegőt de ilyenkor lepihenek és pár perc múlva elmúlik de akkor is nagyon aggaszt. Éjszakánként is alig alszom az utóbbi hetekben. Állandóan felkelek és utána nagyon nehezen tudok visszaaludni.

Sajnos nincsen önbizalmam és az önértékelésemmel is gondjaim vannak. Nem vagyok saját magammal kibékülve és valószínű,hogy ez is közrejátszik abban,hogy félek a nőktől amire egyáltalán nem vagyok büszke. Amit tudni kell rólam,hogy nagyon visszahúzódó és csendes fiú vagyok. Soha sem voltam a szavak embere.

Tegyük fel beszélgetnem kell egy lánnyal aki szimpatikus nekem de sajnos a nőktől való félelmem miatt nagyon hamar befejezem velük a beszélgetést és inkább elmenekülök amire egyáltalán nem vagyok büszke. Az a baj, hogy még a megszólítás sem megy mert nagyon ideges vagyok miatta és mindig attól félek,hogy elrontok valamit. Egyszerűen nem tudok a nőkkel az alap témákon kívül másról beszélgetni. Nem csak személyesen de még az interneten keresztül sem tudok velük miről beszélgetni. Nem tudom miért de gyermekkorom óta nagyon félek a nőktől és ösztönösen mindig is elkerültem őket. Az a bajom, hogy ha tetszik egy lány, akkor ha a közelében vagyok izgulok, és gyomoridegem van, aztán nem bírok kinyögni egy szót sem mert félek, hogy valami hülyeséget mondok és nevetségessé válok, vagy rosszat gondol rólam. Bevallom őszintén a 19 évem alatt kb. talán ha kétszer beszélgettem lányokkal, ők soha sem keresték a társaságomat és én sem az övékét. A beszélgetés nagyjából annyiból állt,hogy megkérdezték,hogy milyen óránk lesz és,hogy hol leszünk meg tegyük fel ha beteg voltam megkérdezték,hogy meggyógyultam-e, ennyi volt a beszélgetésem velük.

Ezek a gátlásaim miatt egyáltalán nem szoktam ismerkedni mert úgy állok hozzá,hogy nem is érdeklem meg mit is akarok én tőle és inkább meg sem próbálom az ismerkedést. Tisztában vagyok vele,hogy azzal veszítem a legtöbbet ha meg sem próbálom de úgy érzem ameddig ezeket a félelmeimet nem tudom legyőzni addig nincs is értelme ismerkednem.

Több éve küzdök ezekkel a problémákkal és sajnos ezekhez a problémáimhoz még a szociális fóbiám és a pánikrohamaim is társulnak. Valamilyen oknál fogva már gyerekkorom óta nagyon félek a nőktől és ennek köszönhetően elkerülöm őket, egyszerűen nem tudok velük miről beszélgetni. És nem csak beszélgetni nem merek velük de egyetlen egy lányhoz sem merek közeledni mert úgy állok hozzá,hogy nem is érdeklem őket meg mit is akarok én tőlük és inkább meg sem próbálom és elmenekülök előlük amire egyáltalán nem vagyok büszke. Az is közrejátszik abban,hogy nem tartom magamat helyes fiúnak annak ellenére sem,hogy már sokan megdicsértek de mára már eljutottam arra a szintre,hogy ezeket nem tudom és nem is akarom elhinni és elfogadni. Visszataszítónak tartom magamat akinek soha sem lesz egyetlen egy nő sem az életében. A nőkkel való beszélgetés egyáltalán nem megy mert a nőket valamilyen oknál fogva magam fölé helyezem és lealacsonyítom magamat velük szemben. Soha sem beszélgettem lányokkal és ennek köszönhetően nem is tudom,hogy egyáltalán miről is lehetne velük beszélgetni,mi is érdekli igazán a nőket. Ha beszélgetnem kell egy lánnyal akkor rögön görcsös leszek és csak azon idegeskedem,hogy mit is mondjak neki és ilyenkor természetesen meg sem tudok szólalni és szokásomhoz hívem inkább elmenekülök a beszélgetéstől amire nem vagyok büszke egyáltalán.

A mai napig sem tudom magamat elfogadni és szeretni olyannak amilyen vagyok. Sajnos van egy eléggé feltűnő testi hibám amin sajnos nem lehet változtatni ( orvosi hiba ). Egyszerűen nem tudom magamat elfogadni és szabály szerűen amikor belenézek a tükörbe undorodom saját magamtól. Tisztában vagyok vele,hogy ha nem tudom saját magamat elfogadni és szeretni akkor mástól sem várhatom el azt,hogy szeressen és elfogadjon olyannak amilyen vagyok. Mindig összemérem magamat másokkal és lealacsonyítom magamat velük szemben és ilyenkor elmegy mindentől a kedvem.

Nagyon sokszor még élni sincsen kedvem. Minden reggel úgy kelek fel,hogy mi értelme is van az életemnek és nagyon sokszor azt kívánom bárcsak valamilyen oknál fogva meghalnék. A családtagjaimnak persze hiányoznék de úgy gondolom ez az idő múlásával enyhülne. Nagyon sokszor van hangulatingadozásom is. És ilyenkor pánikszerű rohamaim is szoktak lenni ( nehezen kapok levegőt,fáj a szívem és a mellkasom és szédülni is szoktam ). Ilyenkor egy kicsit lepihenek és 10-20 perc múlva elmúlik de ezek a rohamok már nem most kezdődtek hanem már évekkel ezelőtt de ezidáig nem foglalkoztam vele. Minden nap gondterhelt vagyok és semmi sem tudja lekötni a figyelmemet és egész nap csak azon gondolkodom,hogy mi értelme is van az életemnek,mindegy lenne ha nem is élnék tovább. Már nagyon sokszor megfordult bennem az öngyilkosság gondolata is. Éjszakánként meg is álmodtam azt ahogyan végzek saját magammal. Az utóbbi hetekben éjszakánként alig szoktam aludni 4-5 óra hosszát,állandóan felkelek éjszakánként és nem tudok visszaaludni. Egyszerűen semmi sem érdekel elvesztettem minden iránt az érdeklődésemet. A tanulás sem érdekel pedig mindig ott van bennem,hogy tanulnom kell ha vinni akarom valamire az életben de hiába ülök le tanulni ha állandóan csak a problémáimon jár az eszem egész nap. Amit igazán szerettem az életemben az a súlyzós edzések voltak de mára már a sportban is elvesztettem az érdeklődésemet és már abba is hagytam több mint egy év intenzív sportolás után amit a mai napig is bánok de nincsen annyi akaraterőm,hogy újból elkezdjem.

Ezeket a problémáimat édesanyámmal több év halasztás után megosztottam de úgy érzem,hogy Ő sem tud nekem segíteni. Mindenáron meg szeretnék változni de sajnos egyedül nem fog menni.

Válaszaitokat előre is köszönöm szépen.

19 éves fiú vagyok és sajnos több problémával is küszködök már évek óta. Amit tudni kell rólam,hogy nagyon csendes és visszahúzódó vagyok, soha nem voltam a szavak embere. Mindig meghúzódtam a háttérben soha sem voltam a középpontban.

Több problémám is van és hiába próbálok rajta változtatni sajnos egyszerűen nem megy.

Az egyik dolog az az,hogy egyáltalán nincsen önbizalmam. Amikor meglátok egy olyan lányt aki szimpatikus nekem és talán én is neki ( bár ezt soha sem tudom eldönteni,hogy egyáltalán szimpatikus vagyok-e egy lánynak vagy sem ) mindig úgy állok hozzá az egészhez,hogy hosszasan elgondolkodom és azt beszélem be magamnak,hogy mit is akarok én tőle, kevés lennék én hozzá és inkább meg sem próbálom még akkor sem ha tegyük fel a barátnői mutogatnak nekem,hogy menjek már oda hozzá. Már több mint egy éve végzek súlyzós edzéseket de bennem mindig az a tudat van,hogy a nőknek csak azok a férfiak tetszenek akik ki vannak “gyúrva”, nem tudom,hogy miért képzelem ezt. A másik dolog pedig az,hogy egyáltalán nem tartom magamat helyes fiúnak,sőt kimondottan visszataszítónak tartom magamat még annak ellenére is,hogy már többen megdicsértek,hogy milyen helyes vagyok és,hogy milyen jól nézek ki de én ezt egyáltalán nem tudom elhinni és elfogadni.

Az önértékelésemmel is nagyon komoly problémák vannak. Lehet,hogy közrejátszik benne,hogy 14 éves koromig el voltam hízva és emiatt nagyon sokat bántottak és ezek a bántalmazások a mai napig bennem vannak és nem tudom elfelejteni őket. Amikor belenézek a tükörbe egyszerűen undorodom saját magamtól és mindig csak a hibáimat keresem magamban és a jó tulajdonságaimat viszont észre sem veszem. A tükörben mindig azt látom,hogy még a mai napig is el vagyok hízva.

A szociális fóbiámnak köszönhetően egyáltalán nem merek emberek közé menni. Amikor emberek között vagyok akkor nagyon feszült vagyok és nem tudok feloldódni és csak azon jár az eszem,hogy mikor leszek már otthon,hogy egyedül legyek a saját kis világomban. Ahhoz sincsen bátorságom,hogy egyáltalán elmenjek a boltba mert már azt is,hogy ki merjek lépni a házból nagyon sokat kell mondogatnom magamban,hogy “úgysem lesz semmi bajod,ne félj semmitől”. Amikor kilépek a házból rögtön összeszorul a mellkasom és nehezen kapok levegőt és mindig azt érzem,hogy valaki engem állandóan figyel.

Az utóbbi időben nagyon sokszor van hangulatingadozásom is. Az egyik percben még életvidám vagyok,életkedvem is van a másik percben pedig még élni sincsen kedvem és ilyenkor pánikszerű rohamaim is szoktak lenni és ilyenkor nagyon szokott fájni a szívem,szorít a mellkasom és nagyon nehezen napok levegőt de ilyenkor lepihenek és pár perc múlva elmúlik de akkor is nagyon aggaszt.

Az utóbbi időben éjszakánként alig szoktam aludni, egész nap fáradt vagyok, semmihez sincsen kedvem,állandóan gondterhelt vagyok és igazság szerint semmi sem tud érdekelni a sportoláson kívül mert amikor sportolok olyankor “kikapcsol” az agyam és semmi másra nem tudok gondolni csak az edzésre.

A segítségetek szeretném kérni mert nagyon tanácstalan vagyok mert hiába szeretnék egyszerűen saját magamtól nem tudok és nem is vagyok rá képes,hogy megváltozzak.

Válaszaitokat előre is nagyon szépen köszönöm. 19/F.

19 éves fiú vagyok és sajnos egyáltalán nincsen önbizalmam.Ha szimpatikus számomra egy lány akkor már az elején úgy állok hozzá, hogy mit is akarok én tőle kevés lennék én hozzá,sokkal jobbat érdemelne meg nálam és emiatt a hozzáállásom miatt inkább meg sem próbálok ismerkedni. Nem vagyok saját magammal kibékülve és ez szerintem látszódik is a kisugárzásomon. Ha a lányokkal kell beszélgetnem akkor állandóan ideges leszek és csak azon aggódom,hogy mit is mondjak neki egyszerűen nem tudok a lányokkal miről beszélgetni és inkább elkerülöm a velük való beszélgetést. Egyáltalán nem tartom magamat helyes fiúnak pedig már mondták sokan,hogy helyes vagyok és ha egy kicsit is nagyobb bátorságom lenne biztosan nagyobb sikerem lenne a lányoknál. Nem tudom,hogy miért de nagyon félek a nőktől már gyerekkorom óta.

Ami még problémát jelent,hogy egyáltalán nem értek a nőkhöz és soha sem tudom eldönteni azt, hogy egyáltalán érdeklem e vagy sem.

Válaszaitokat előre is köszönöm szépen. 19/F

Nagyon sokszor csak arra vágyom,hogy egyedül legyek és ilyenkor elzárkózom mindenki és minden elől még a saját családom elől is. Ilyenkor érzem magamat szabadnak és boldogsággal is tölt el,hogy egyedül legyek. Már nagyon sokan mondták nekem,hogy nagyon zárkózott típus vagyok és igazuk is van.

A zárkózottságom miatt nagyon sokszor előfordul, hogy még saját családtagjaimmal sem tudok miről beszélgetni, ott ülök a társaságukban csendesen és csak azon idegeskedem, hogy mit is kellene mondanom és ez nekem nagyon kellemetlen érés. Amikor egyedül vagyok akkor nagyon sokszor pánikrohamaim vannak és ilyenkor nagyon nehezen tudom a levegőt venni, sokszor fáj a szívem és a mellkasomban erős fájdalmat érzek de nem tudom, hogy mitől lehet.

Nagyon sokszor elgondolkodtam rajta, hogy én miért is élek semmi értelme sincsen az életemnek jobb lenne mindenkinek és főleg nekem ha nem is élnék. Egyáltalán nem járok szórakozni nem az én világom és bevallom őszintén nem is vágyom rá és az emberekkel való beszélgetéstől is ideges leszek.

Egyáltalán nincsen semmiben sem sikerélményem állandóan csak szomorú vagyok nagyon sokszor előfordul, hogy napokig nem szólok egy szót sem. Amiben örömömet lelem az a sportolás azon belül is a súlyzós edzések. Egy éve kitartóan edzek és nagyon megszerettem amikor edzek olyankor megszűnik minden problémám és csak az edzése összpontosítok.

Ami még nagyon nagy problémát jelent számomra, hogy egyáltalán nincsen önbizalmam és az önértékelésemmel is komoly problémáim vannak. Ismerkedni egyáltalán nem szoktam mert az elején már úgy állok az egészhez, hogy úgysem érdeklem meg mit is akarok én egy lánytól kevés lennék én hozzá és inkább meg sem próbálom. Az önértékelései problémáim miatt pedig egyáltalán nem szeretem saját magamat, sőt kimondottan undorodom saját magamtól. Fiatalabb koromban el voltam hízva és emiatt nagyon sokszor bántottak és ezek a dolgok a mai napig bennem vannak és a saját családomnak sem beszéltem róla mert úgy érzem nem értenének meg és nem tudnának nekem segíteni és inkább elhallgattam előlük. Azt is észrevettem, hogy az utóbbi időben nagyon sokszor van hangulatingadozásom is, az egyik percben még életvidám vagyok a másik percben pedig még élni sincsen kedvem.

Már attól is frusztrált leszek ha tegyük fel el kell mennem a boltba mert egyszerűen nem szeretek emberek között lenni, otthon a saját kis világomban egyedül szeretek lenni mindenkitől elzárkózva.

Nagyon szépen köszönöm annak, aki elolvasta. Megkérek mindenkit, hogy a bántó megjegyzéseket hanyagolja, nem arra van szükségem.

18/F