Varoszoba.hu » Bazso Bianka

Pánikrohamok tömkelege 2

Bazso Bianka — Sat, 30 Jan 2021 17:00:18 +0000

Mikor egész nap csak a negatívra tudok gondolni. Minden nap hányingerem van. Random sírások kapnak el. Nem tudom azt csinálni amit szeretnék. Nem tudok elmenni csak úgy egy barátnőmhöz, hogy ott aludjak. Alig tudok aludni. Félek a sötétben. Ha csak arra gondolok, hogy eljön az este és sötét van bepánikolok. Ha el kell utazni valahova…

Az utóbbi pár hónapban még durvább lett ez az egész pánikrohamom. Nem tudok erős lenni. Nem tudok túl lenni csak úgy ezen egy magam. Annyi mindent szeretnék csinálni de nem tudok. Nem vagyok jól hozzájuk.

Nem rég már a tömegbe is elkezdtem durván pánikolni. Eddig se szerettem a tömeget de mostanában nem tudok egy nagyobb boltba se bemenni. Bezártság érzetem van. Plusz most a maszk miatt még jobban melegem van meg nem kapok levegőt. Ember undorom van.

Nem tudok pozitív lenni. Nem tudok erős lenni. A környezetemben meg nem sok ember érti meg a helyzetem. Ez nem lesz jobb csak úgy ha nem gondolok rá. Hogy ne gondoljak rá? 5 éve szenvedek tőle.

Haragszom magamra, hogy ilyen gyenge vagyok és egy olyan dologtól félek ami igazából alap dolog. És más ember meg sokkal nagyobb betegséggel küzd én meg itt siránkozok mint valami 5 éves. Mikor már legszivesebben arra gondolok, hogy ha nem lesz jobb valamit csinálok magammal. Már bármire képes lennék csak múljon el. Eddig nem akartam gyógyszert szedni de most arra az elhatározásra jutottam, hogy megint keresni fogok egy pszichologust vagy pszichiátert és ha felír valami antidepresszánst akkor szedni fogom. Mindig is gyógyszer ellenes voltam de már az őrület határán vagyok és mindenre képes vagyok csak legyen jobb.

Plusz magas prolaktin szinttel küzdök amit a dokik vettek észre miután kijött a hányingerem. Nem tudom ez mit befolyásol de én nem érzem a hatását, hogy magas lenne.

Ha esetleg akárkinek lenne valami ötlete vagy praktikája amivel jobban lehetnék azt szívesen fogadom!

Plusz ha valaki hasonlóba szenved/szenvedett szívesen meghallgatom az ő történetét is.

Pánikrohamok tömkelege

Bazso Bianka — Sat, 30 Jan 2021 16:45:30 +0000

Nem is tudom hol kezdjem…. Annyi ideje tart és annyi minden történt velem, hogy reggelig tudnék mesélni.

5 éve kezdődött az egész. 16 voltam és nyáron suli kezdés előtt megjött a menzeszem és másfél hónapig nem múlt el. Elmentünk nőgyógyászhoz és ő minden vizsgálat nélkül (mivel szűz voltam még) felírt egy fogamzásgátlót. Elkezdtem szedni és kb másfél hónappal később nagyon elkezdtem rosszul lenni tőle. Állandóan hányingerem volt de nem hágytam. Egyre erősebb lett a hányinger. Falat tudtam volna kaparni tőle. El kellett mennünk a sürgősségire cerukál injekcióért, hogy jobban legyek. Utána abbahagytam a fogamzásgátló szedését mert gyanakodtunk, hogy az miatt lehetek rosszul. De a hányingerem nem múlt el. Minden nap nagyon erős hányingerem volt utána is. Alig ettem, nem tudtam koncentrálni semmire se. Visszamentünk a nőgyógyászhoz, hogy mondjon valamit és kb lehurrogott, hogy mi a fontosabb nekem egy kis rosszullét vagy az hogy a menzeszem beálljon. Ott hagytuk inkább. Nyáron elmentünk kivizsgálásra pécsre az endokrinológiára. Mindent megnéztek, de nem találtak semmit se. Tudtam, hogy nem testi bajom van hanem lelki és bemesélem magamnak az egészet.

Mikor kezdődtek a rosszullétek lett egy párkapcsolatom és abban a hitben voltam, hogy az egy jó kapcsolat volt. De tévedtem. Nagyon sokat idegeskedtem miatta ami szintén nem volt jó. Mikor vége lett a kapcsolatomnak vele még szarabbul lettem mert azt gondoltam nem ért meg senki se rajta kívül mert ő végigkísérte az egész betegségemet és ő ismer a legjobban. De tévedtem. Megismertem egy másik személyt aki teljesen más mint a volt barátom. Lassan 3 éve vagyunk együtt és teljesen más mint előtte. Nem idegeskedek ebben a kapcsolatban. De valamiért mégis bennem van ez a rosszullét és voltak olyan időszakok amikor jól voltam aztán jött egy nagyobb pánikrohamom ami abban nyilvánul meg, hogy remegek, reszketek, zsibbadnak az ujjaim, nagyon hányingerem van. Semmi nem tud ilyenkor megnyugtatni. Ilyenkor mikor nagyon rossz a helyzet anyukám bead egy cerukál injekciót meg egy fél frontint beveszek és elalszok és utána valamivel jobb lesz. Kell pár nap aztán utána már nagyjából jól vagyok. Aztán eltelik pár hét és megint jön egy roham. Valamikor le tudom magamat nyugtatni de valamikor meg nagyon durva.És az a baj, hogy maga a hányástól félek és az miatt pánikolok. Depis is vagyok és állandóan csak a negatívra tudok gondolni. Egész nap csak a rosszullétre.

Pánikbetegségem története

Bazso Bianka — Wed, 10 Apr 2019 22:42:15 +0000

Bianka vagyok és már 4-5 éve pánikbeteg vagyok. Rendszeresen vagyok rosszul és jönnek rám rohamok. Valamikor kevésbé kap el de van amikor nagyon és majd meg őrülök. Minden akkor kezdődött mikor 15 éves voltam vagyis 2015 nyarán kezdődött. A menzeszemmel mindig is voltak problémák de abban az évben nyáron valami megváltozott. Amióta megjött először a menzeszem azóta ingadozott és volt, hogy kimaradt 1-2 hónapot aztán utána jött meg. Meg volt olyan amikor megjött és kb 10 napig tartott. Meg annyira sok volt kiskoromba, hogy amikor megjött minden este kb 2-3szor kellett elmennem wc-re annyira sok volt. És 2015 nyarán elkezdett görcsölni a hasam mikor megjött. Mind addig nem volt ilyen, hogy fájt volna a hasam. De akkor megtörtént. És augusztus végén még suli kezdés előtt megjött a menzeszem, de más volt mint eddig mert alig volt. Elkezdődött a suli és ugyan úgy nem múlt el. Október végén mentem el orvoshoz vele. Akkor volt meg másfél hónapig és nem múlt el. Elmentem életemben először nőgyógyászhoz. Csinált egy ultrahangot és a hasára csapott és felírt nekem egy fogamzásgátlót, hogy majd az beállítja a menzeszem. Én meg hát nem értek ezekhez és hallgattam rá. Elmondta hogy kell szedni meg mikor és én elkezdtem. Nem is volt semmi baj. De mikor december eleje volt éreztem, hogy valami nem stimmel velem. A suliban napok óta hányingerem volt. De valahogy meg tudtam küzdeni vele. Aztán egyszer otthon is nagyon elkapott. Lefeküdtem aludni és jobban lettem. Mikor felkeltem lementem a konyhába és ettem egy almát. Sose voltam még rosszul tőle. Imádom az almát. De akkor nagyon hányingerem lett tőle. Nem hánytam meg semmi nem volt csak majd meg őrültem annyira hányingerem volt és nem múlt el. Nem tudtuk mi van. Pontosan nem emlékszem mikor mentünk el először a kórházba injekcióért, hogy elmúljon a hányingerem. Bementünk és kaptam a fenekembe egy injekciót ami elmulasztotta a hányingeremet. Emlékszem ez este volt és akkor tudtam este aludni de attól rettegtem mikor múlik el a hatása és mikor jön elő megint. Másnap megint rosszul voltam. Anyukám váltott ki ilyen injekciót és amikor nagyon rosszul voltam beadta mivel ápolónőként dolgozik. Aztán mindig jobban lettem. Elkezdtünk agyalni, hogy mitől lehet és arra jutottunk, hogy lehet a fogamzásgátló és abbahagytam a szedését de addigra már annyira a fejembe ivódott ez az egész hányinger, hogy az nem múlt el. Azzal teltek a napjaim, hogy minden nap egész nap rosszul vagyok. Este nem tudtam aludni mert mindig este jöttek rám jobban a rohamok és mindig benne volt az agyamba, hogy most biztos rosszul leszek és végül be is vállt. Nagyon szenvedtem. Visszamentünk a nőgyógyászhoz, hogy meg mondjuk neki mi is van és, hogy adjon másik gyógyszert vagy mondjon valamit. Annyi volt a válasza mindezekre, hogy szerinte az fontosabb, hogy beálljon a menzeszem mint, hogy legyen egy kis hányingerem. Nem fogta fel, hogy szabályosan tönkre vágta az életemet mert enni nem tudtam, aludni nem tudtam, az iskolában csak szenvedtem. Nem bírtam végigülni egy órát. Nem érdekelte. Felírt nagy nehezen egy másikat és megkérdezte, hogy szűz vagyok-e még mert ha nem akkor megvizsgál. Mondtam neki, hogy az vagyok. Elkezdi, hogy akkor szerezzek valahonnan egy pasit és akkor máris nem leszek az és meg tud vizsgálni. Anyával ott szakadt el a cérna. Azóta be nem tettük oda a lábunkat. A gyógyszert amit felírt ki se váltottuk. Elmentünk a gyerekosztályra a kórházba hátha ott mondanak majd valamit, de nem sok sikerrel jártunk. Azt mondták ha továbbra is fenn áll ez a probléma akkor vegyük fel a kapcsolatot a pécsi endokrinológiai osztállyal és akkor be kell feküdnöm pár napra kivizsgálásra. Úgy gondoltuk odáig nem fogunk el jutni azért és nem lesz erre szükség. De sajna nem múlt el ez az állapot és anya inkább beszélt velük és kért egy időpontot. Addigra már egy év telt el. 2016 augusztusában feküdtem be 3 napra. Mindent megvizsgáltak rajtam. Állandóan vért vettek meg megnézték a pisimet meg voltam ultrahangon is és semmit se találtak. Pár héttel később mikor eljöttem onnan hívtak minket, hogy egy labor értékem miatt megint be kéne feküdnöm mert nem tudják hogy most az hiba vagy tényleg annyi. És megint be kellett feküdnöm. Rühelltem az egészet. Addigra már olyan szinten voltam, hogy gyakorlatilag csak otthon tudtam valamit is aludni idegen helyen meg semmit és rám jött csak a rosszullét meg a félelem, hogy nehogy rosszul legyek mert egyedül vagyok és nem tud segíteni senki. Szenvedés volt. Végül kiderült, hogy tévedés volt az egész. Miután másodjára is kiengedtek rendszeresen kellett mennem laborra meg különböző vizsgálatokra. Megnézték a hormon szintemet. Voltam MR-en. Látták, hogy a prolaktin szintem kicsit magas mint az átlagé. De nem olyan vészes, hogy gyógyszer kelljen rá. Aztán 18 lettem és nem mehettem oda többé mert nem voltam kiskorú. Mielőtt 18 voltam elmentem egy gyerek pszichiáterhez is mert tudtam, hogy ez nekem nem testi hanem lelki eredetű és hátha tud segíteni. Sajna anyukám nem úgy állt hozzá a dolgokhoz mint kellett volna és ezért nem volt értelme elmenni hozzá. Szerinte nincs lelki bajom és felesleges oda járnom. Aztán az sem hozott eredményt. Teltek csak a hónapok én meg egyre jobban szenvedtem és nem tudtuk mit csináljunk. Szorongtam állandóan. Még mielőtt elkezdődött volna a rosszullétem megismerkedtem az akkori barátommal 2015 szeptemberébe és október óta együtt voltunk. Mikor elkezdődött ez az egész ott volt velem végig és segített. Depressziós lettem és nagyon elhagytam magam lelkileg. Anyukám nem értett meg és csak a barátomra tudtam számítani. Mindig ő nyugtatott meg ha rám jött a roham. Nagyon sokat foglalkozott velem. És nagyon sokat bántottam ez miatt mert teljesen szét mentek az idegeim az állandóan rosszullét miatt. Annyira idegesített az egész. A régi életemet akartam vissza mikor nem voltam rosszul és boldog voltam. De az az énem soha nem jött vissza. Csak a szenvedést láttam magam előtt és nem találtam a kiutat. A batátom mondta a pszichológust. Ő is elöntött pozitív dolgokkal és ösztönzött, hogy jobb lesz minden és elmúlik. Nagyon hálás voltam neki, hogy ennyit foglalkozik velem annak ellenére, hogy én mennyit bántottam mikor ideges voltam. Nagyon kötődtem hozzá. De sajnos semmi gyógymód nem használt hiába voltunk orvosoknál. Végül elmentünk magánrendelésre egy nógyógyászhoz. Azóta is hozzá járok és imádom. Annyira normális orvos és mindenbe segít amit nem tudok. Felirattam vele később egy másik fogamzásgátlót, hogy beálljon a menzeszem mert a másiktól rosszul voltam és most megnézte a hormon szintemet és aszerint írt fel egyet nekem. És nem voltam tőle rosszul. De sajnos nézett még egy labort közbe és abba kellett hagynom a szedését mert ami alapból magas volt prolaktinom az a gyógyszer miatt annyira felugrott, hogy az átlagnál kb a háromszorosa lett és az nem normális és mondta, hogy nem szedhetek semmi féle fogamzásgátlót mert az felviszi a hormonomat és káros lehet nekem hosszú távon. Felírt egy gyógyszert ami leviszi a hormon szintemet és azóta is azt szedem. Csak nem rég kezdtem el szedni és majd vissza kell mennem ellenőrzésre, hogy használ-e. De amióta szedem beállt a menzeszem. Minden hónapban meg jön. De sajnos a barátom 2 év után elhagyott és az megint olyan lelki sérülést okozott nekem amit nem tudtam feldolgozni. Soha nem szerettem még senkit se annyira mint őt és az, hogy elvesztettem a világ összeomlását jelentette számomra. Szünetet tartott úgymond és kiélte magát miközbe tudta, hogy engem magamra hagy és, hogy mennyire szenvedek. Akkoriban már 2 éve tartott ez az egész és minden gondolatom az volt, hogy egy semmitérő vagyok és nem akartam élni már. Azt hittem sose múlik el a szenvedésem. De sose voltam annyira őrült, hogy bántsam magam. Csak az elmémbe voltak ezek. Teltek a hónapok és olyan dolgokat tettem amiket fel sem fogtam akkor. A volt barátom mikor nem talált magának senkit vissza akart jönni hozzám én meg közbe összejöttem mással aki sokkal jobban megbecsült mint ő. És a két srác között ingáztam hónapokig. Nem tudtam mit akarok. Végül ott hagytam az exemet és most a másik barátommak vagyok akivel összejöttem mikor szünetet tartott vagy mit. Boldog vagyok vele. Eljegyzett és szeretem. Néha még eszembe jut az exem de tudom, hogy nincs semmi értelme mert sose becsült meg. De a tudat, hogy elvesztettem egy olyan személyt aki ismert és ismeri a betegségem és ott volt velem kezdetektől fogva az a tudat fáj, hogy nincs többé. De ő már a múlté. Nem tudom mi lesz 10 év múlva vagy akár 1 év múlva is. Azt meg tanultam, hogy az élet rohadt kiszámíthatatlan és oda szúr azol a legjobban fáj. És ha nem vagy elég erős akkor szenvedsz. A fejembe tudom azt, hogy erősnek kell lennem és akkor minden lehetséges de a gyakorlatba ez nem megy mindig sajnos. Függök az emberektől. Függök a környezetemtől. Nem tudom már meg tenni azt, hogy elmegyek egy barátnőmhöz csak úgy beszélni vagy akármi és ott alszok mert attól rettegek, hogy rosszul leazek és nem tudok mit csinálni mert ő nem ismeri ezt és nem merek kimozdulni se. Ha meg véletlen mégis akkor semmit se alszok. Vagy ha a barátommal megyünk aludni valami ismerőshöz akkor egy fokkal nyugodtabb vagyok de azért bennem van a félelem.

Nekem az a pontos bajom, hogy kijött ez a hányinger és nem múlik el. Mikor nagyon rám jön akkor csak le kell nyugodnom és jobban leszek. Valamikor ez könnyen megy de van amikor nem. És ha valaki közel kerül hozzám és tudom hogy segít mikor kell akkor nagyon el kezdek ragaszkodni és nem tudok meg lenni nélküle. Kb fél éve lakunk együtt a barátommal és egy éjszakát sem töltöttünk el egymás nélkül. Nem tudok egyedül lenni. Mikor nincs itthon és egyedül vagyok vagy itthon vannak anyámék akkor is rám jön a hányinger, hogy nincs itt. Persze nem mindig. Kibírom míg hazaér de nem tudom azt megcsinálni, hogy napokig ne lássam vagy ilyesmi. És ez is zavar, hogy ha netalántán valami okból szét megyünk én abba szintén belerokkanok. És zavar. Esténként nem sokat alszok. És az is nagyba rátesz. De mindig este jön rám és akkor nem tudok. 4-5 éve tart ez az egész és el vagyok keseredve, hogy nem vagyok jobban. Hányni nem hánytam egyszer sem. Csak az elmémbe van benne ez az egész félés amit valami kiváltott de nem tudom mi. A gyógyszer váltotta ki de hiába hagytam abba nem múlt el. És félek, hogy ezzel mindenkit ellökök magam mellől egy idő után. Hisz ki akarna együtt lenni egy beteg emberrel. Nagy vonalakba ennyi amit tudni kell rólam és a betegségemről szerintem. Örülnék ha bárki is tudna segíteni rajtam akármilyen tanáccsal vagy valamivel is.

A kapcsolatot akármikor fe lehet velem venni. Az e-mail címem bazso.bianka25@gmail.com minden segítségnek örülök! Köszönöm, hogy leírhattam!