Az én történetem még valamikor a ’90-es években kezdődött. Hogy pontosan mikor, azt nem tudom. Az első emlékem, amelyre nagyon élesem emlékszem, hatodik osztályos koromba nyúlik vissza. Ekkor olyan izületi fájdalmaim lettek, hogy a felnőttek igazából talán el sem hitték.

Aztán eltelt néhány év, és épp csak elmúltam 17, amikor egy vérvétel alkalmával diszkréten emelkedett májfunkciós értékeket mutatott a laborleletem (40-50 közötti GOT, GPT). Tovább is küldtek a belgyógyászatra, ahol újabb laborokat kértek. Aztán volt nagy kikérdezés, az anyukámat is el kellett volna vinnem magammal, de mivel ő akkor már nem élt, így csak apukámmal tudtam menni, ő pedig gyakorlatilag semmit sem tudott mondani arról, hogy milyen betegségeim voltak kisgyerekként, voltam-e bármikor is kórházban, kaptam-e vérkészítményt gyerekkoromban. A vizsgálat és kikérdezés végén annyit mondtak, hogy majd csak akkor kell bármit is kezdeni a problémámmal, ha a májfunkciós értékeim 150 fölé emelkednek. Aztán megkaptam az ambuláns lapot, amelyen az anamnézisen kívül ez állt: HCV pos. érdemi aktivitás nélkül. Nem mondták ki, hogy ez mit jelent.

Eltelt még vagy 10 év, amikor a második gyermekemmel való várandósság alatt az emelkedett májfunkciós értékek miatt ismét belgyógyászati vizsgálatot kértek. Ekkor olyan 70-80 közötti volt a GOT és a GPT értékem. Akkor fogtam a ’90-es évekből származó leleteimet, és azokkal, valamint a legfrissebb laboreredményekkel elmentem a gasztroenterológiára. Ott ránéztek a papírokra, és egyből tudták, mi a helyzet. Csináltattak PCR vizsgálatot, és az bizonyította is, hogy valóban hepatitis C fertőzésem van. Ez eléggé sokkoló volt.

Ekkor már létezett az interferonos kezelés, de a terhesség miatt még jó ideig nem kaphattam. Csak a szoptatás befejezése után tudtam elkezdeni. A kisebbik gyermek még nem volt 1 éves, amikor végül megkaptam az engedélyt, és belevágtam az interferon-ribavirin kombóba. Brutális volt. 20 kg-ot fogytam, hullott a hajam, állandóan hulla fáradt voltam, a kezem, sarkam folyamatosan szét volt repedve, depresszió, miegymás. A vérképem nem festett valami szépen, leesett a trombocita számom, neutropéniás lettem, ezért az injekció- és a gyógyszeradagot csökkenteni kellett, az orvosom azon egyensúlyozott, hogy nehogy abba kelljen hagyni a kezelést. Viszont a vírusszámom szépen csökkent, az előírt feltételeket teljesítettem, így végig tudtuk csinálni a 48 hetes kezelést. A végére összeszedtem egy tüdőgyulladást is, de legalább vírusmentes voltam, gyönyörű, határértéken belüli májfunkcióval… egészen a 12 hetes kontrollig. Mert ott kiderült, hogy mégsem volt sikeres a kezelés, a kis lakótársak megbújtak a nyirokrendszerben, és amint megszűnt a támadás, visszaköltöztek a vérembe. Nem voltam boldog a hír hallatán.

Hamarosan ismét megkaptam az engedélyt, és újult erővel és elszántsággal vágtam neki az újabb interferon-ribavirin kúrának. Ez még jobban odavágott. A korábbi mellékhatások kiegészültek a lázzal. Péntekenként szúrtam magam, és következő szerdáig minden nap lázas voltam. Ismét szétesett a vérképem, és egyensúlyozni kellett, hogy ne kelljen leállítani a kezelést. Végül sikerült végigcsinálni, de ez nem 48, hanem 72 hetes kezelés lett. Ismét csodás májfunkció, vírusmentes labor. És ismét csak 12 hétig tartott a csoda.

A két kezelés összesen 2,5 év volt, mindez két kisgyerekkel, és a második kezelés már munka mellett.

Annak ellenére, hogy végül nem lett tartós az eredmény, úgy hiszem, megérte végigcsinálni a két kezelést, mert a májam szépen regenerálódott. Azóta persze ismét lényegesen rosszabb a helyzet, most már jócskán 100 fölötti májfunkciós értékekkel és F3/S2 fibroscan eredménnyel.

És most felcsillant az új remény: megkaptam az engedélyt az Exviera-Viekirax kombóra, amelyet hamarosan elkezdek. Nagyon bizakodó vagyok, mert sok jót olvastam erről a terápiáról, és nagyon bízom én is a teljes gyógyulásban. Beszámolok majd, hogy vannak-e mellékhatások, és hogy nálam is hatásos lesz-e ez a kezelés.

Köszönöm az eddigi beszámolókat, sok hasznos információt sikerült begyűjtenem.

Szép hétvégét!

Berenice