Nem tudok aludni, sem enni sem másra gondolni csakis arra hogy míg én a poklok poklát élem át a szakításunk után és elviselem az itthoni katasztrófát ő jól érzi magát a barátaival és számba sem vesz. Eddigi életemben nem történt velem semmi más csak a rossz… Nincsenek barátaim, a szüleimre sosem számíthattam. Borzasztóan dühös vagyok. Mindenkire. Utálok mindenkit. Nem bírom el viselni az embereket magam körül. Nem bízok senkiben. Nem mondom el senkinek mennyire fáj. Úgysem értik… Szenvedés az egész életem. Elegem van belőle, hogy csak engem hibáztatnak mindenért, hogy senkinek sem vagyok jó semmire. Nem találom a helyem… Néha úgy érzem az agyam szétrobban. Csak sírok és sírok. Semmi sem segít…