Sosem lesz vége…

borderbori — Tue, 05 Apr 2011 15:26:00 +0000

31 éves “nőként” csak 3 négylábúm miatt vagyok életben. Borderline vagyok, az is maradok. Pedig egy nagyon jó, korrekt terapeutához járok 9. éve, és ebben a pillanatban a kis szőrösök mellett egyetlen ember tart életben, akit még csak nem is láttam soha… Ha fáj a fejed, be tudsz venni egy algoflex fortét, s abbamarad. De ha a lelked fáj, arra nincs gyógyír, csak talán a szerelem, de épp ma szembesültem azzal pl. a terápián, de nem csak ott, nem csak ma, hanem mindig és minden kapcsolatomban, hogy engem nem lehet elviselni, és hiába értem az okokat, hiába volt a múlt szörnyű, teljesen mindegy, mert az agyammal átlátok mindent, a lelkem meg csak akkor nem fáj, ha valaki, akit szeretek folyamatosan ölel. Azt érzem ebben a pillanatban, hogy van bennem egy lelki daganat, ami elviselhetetlenül fáj (tudom, hogy undorító az önsajnáltatás, akkor is ezt érzem), és amíg valaki ki nem vágja, nem bírok tovább élni. Fáj minden, mindent bántásként érzek, a Doktornőm is bántott ma (nyilván nem akart, nem ez a célja, nem is bántás volt, de nekem fájt, pedig csak nagyon kedvesen szembesített), októberben elveszítettem valakit csakis magam miatt, és azóta minden egyes nap meg kell küzdenem az öngyilkossági gondolatokkal, de még ahhoz is gyáva vagyok. És attól is félek, hogy semmi sem érne vele véget… Odaát is folytatódna. Szerintem, ha borderline vagy, annak sosem lesz vége. Max. itt a Földön, ahogy Monroe és József Attila is befejezték… “József Attila: Nagyon fáj” !!!!!!

Varoszoba.hu » borderbori

Sosem lesz vége…