Lehet hogy nem vagyunk mi annyira betegek

Desdi — Sun, 27 Nov 2011 13:11:47 +0000

Sziasztok most elolvastam mindet.Arra gondoltam mostanában h nem lehet h ez a betegség nem is betegség?Vagyis biztosan hallottatok az indigó vagy kristály gyerekekről .Azért egy kis ízelítőt adnék abból nehogy azt higgyjétek h alaptalanul beszélek.19 évig éltem úgymond a sötétségben.Anyukám állandóan a változó hangulatainak tett ki mind a négyünket.Egyszer nagyon kedves volt aztán mint egy szörnyeteg megváltozott .Lelki terrorban tartott minket pedig tanár volt és értelmiségi ember .Én rettegtem tőle de komolyan , mindíg az ő hangulataihoz kellett alkalmazkodnom 19 éven keresztül . Állandóan magában beszélt a konyhában még ma is hallom amikor átmegyek hozzá.Aztán 19 éves koromban amikor meg akart pofozni újra (h bizonyítsa ő az erősebb elkaptam a kezét és visszaadtam neki a pofont )Ekkor nagyon megijedtem mert ekkor mertem kiállni magamért előszőr .Ha kisgyerekkorunkban a tesóimmal kimondtunk valami olyat ami anyunak nem tettszett rögtön kaptunk egy pofont vagy hatalmas félelemkeltő ordítást kaptunk.És amikor jöttem haza az iskolából mindíg figyeltem h anyu otthon van e mert amikor otthon volt mindíg előkellett vennem a szorongás ézésemet .Úgymond szerintem ki nyitottam a harmadik szememet h érezzem amit ő érez h mindíg tudjam mikor kell félni tőle és mikor tiszta a levegő.Most sírok .íiszonyat.Volt olyan amikor rugdosott a földön és közben azt kianbálta:Alázkodj meg előttem.Iszonyat volt.Emlékszem nem is éreztem a fizikai fájdalmat mert annyira nagy lelki fájdalom volt.Mi mondtuk h menjen el pszichológushoz amkor mertük de ő azt mondta neki nincs semmi baja.Mind a 3 férjét tönkre tettte. Utálom.gyűlölöm.Tényleg.De komolyan.Az egyik részem szereti a másik utálja őt…És Apuval is így vagyok.Ő is beteg szerintem. De komolyan.Nagyon utálom és a két tesóm még mindíg anyámmal élnek és féltem őket nagyon.6 évig jártam pszichológushoz.Szedtem homeopátiás szereket majd gyógyszereket is.Nagyon sokat szendvettem önmagamtól.Amikor 19 éves voltam akkor jött egy ember aki észrevette h valami nem stimmel .Egyszer sírok aztán hirtelen nevetek.Ez nem épp normális.De ez kellett akkor épp a túlélésemhez.Szerintem kifejlesztettem magamban egy olyan túlérzékenységet h a pszichémet beállítsam arra h anyunak most jó aztán hirtelen anyunak nem jó.Ezt ösztönösen fejlesztettem ki magamban úgy 8 9 éves koromban.Szóval időugrás:Amikor 19 vesen eljöttem ott tartottunk h egy barátomhoz költöztem és akkor fél évig ott laktam vele.Együtt szendvettünk komolyan.Imádom őt a mai napig ő volt a megmentőm.aztán onnan elkerültem és albérletbe mentem.Ezt apu fizette mert nem tudtam elmenni dolgozni.Féltem az emberektől pedig nem is tőlük féltem igazán hanem a kiprojektált(kivetített)anyámtól az emberekre.Aztán megint apámhoz kerültem vele is nagyon nehéz de már nem vagyok hajlandó az ő érzelmi rezgésaire odafigyelni nem akarom magam már tönkre tenni jobban.Aztán egy fiúval költöztem össze.Az sem volt jó pedig ő nagyon megértő volt de komolyan.Egyszer sírtam ott is aztán nevettem.Ne nézzetek hülyének de úgy érzem anyám lelke van bennem.Bocs most biztos azt gondoljátok meghibbantam .Csak azért szeretném belevonni ebbe az egészbe az ezotériát mert elvégeztem a mantra szabadegyetemet és ott is már többen mondták h extraszensz vagyok.És szerintem ti is azok vagytok mind.Egy kicsit érzékenyebbek az evilági vagy a túlvilági dolgokra.Plussz gyerekkorotokban ezt a képességet a szüleitek nem ismerték fel vagy nem törődtek vele.Az ilyen embereknek mint mi érzelmi biztonság kell nagy fokú érzelmi biztonság,mert csodálatos képességekkel rendelkezünk csak ezt gyerekkorunkban nem értékelték és állandóan csak belénk rúgtak.és ebből már kialakulhatott igen egy szindróma és ennek a világi megnevezése:Borderline.Ez a pszichiáterek által elfogadott megnevezése ennek a betegségnek.Vagy inkább állapotnak.Ami például az ezoterikusok szerint csAk túlérzékenység az egész világra.Gondoljatok bele h mennyi embernek tudnánk segíteni ha ezt az állapotot nem a pszichiátriai megnevezés áldozataként élnénk meg hanem akként h csodálatos képességeknek vagyunk a birtokában amelyek nem evilágiak.Persze a szocializálódást meg kell tanulnunk ez nem vitás .Valamennyire meg kell tanulnunk alkalmazkodni .Sokmindent belekavartam most ebbe az egészbe bocsánatot kérek, és azért is bocsánatot kérek mert nem a pszichiátereket akarom ezzel most lenézni meg elitélni egy az h nincs hozzá jogom, a kettő az hogy azért a gyógyszerek segítenek tényleg bevallom és is most is járok pszichiáterhez és segít nekem a gyógyszerekkel és szedem is őket.Csak azt a lehetőséget próbálom felvetni h lehet h nem az egész szindróma betegség (van benne az is)van olyan része amelyik képesség.Húha most sokat írtam.Bocsaánat ha valakit megsértettem va gy megbántottam nem akartam.Szeretlek titeket sziasztok kitartás.

Varoszoba.hu » Desdi

Lehet hogy nem vagyunk mi annyira betegek