A család tud a betegségemről, de próbálom előttük nem mutatni, ha rosszul vagyok, mert terhelem vele őket és már elegük van belőle, tudom. Amúgy sem foglalkoznak velem, ha szarul vagyok, nem igazán érdeklem őket. A barátok csak az anorexiáról tudtak, a bulímiát nem mertem bevallani nekik, annyira szégyellem. Nagyon nehéz így küzdeni, úgy érzem, nagyon magányos vagyok és nem találom a kiutat. Ráadásul érzelmileg nagyon is labilis lettem, sokszor semmiségek miatt is teljesen idegbeteg vagyok. Egyszer úgy érzem, minden jobb lesz majd és megoldom, máskor meg teljes depresszió, világvége hangulat, önutálat, nagy mélypont. Úgy érzem, megőrülök és belefulladok ebbe. Nagyon félek, hogy tönkreteszem magam. Tudom, hogy segítséget kell kérnem, de képtelen vagyok felhívni az orvosomat azok után, hogy hogy otthagytam. Nagyon szégyellem magam előtte, ráadásul lenne értelme? Hiszen egyszer már kudarcot vallottam, nem sikerült. Mindig csak menekülök és nem nézek szembe semmivel, a problémával, önmagammal. Mi lesz így? Van még remény? Lehet mit tenni?