Sok történetet elolvastam….és ha őszinte szeretnék lenni, márpedig az vagyok, örülnöm kellene az életemnek….és mégsem megy ez nekem! Mindig más akartam lenni, más bőrében….aztán, ugye  ahogy telnek a hetek, hónapok ,tudatosítanom kellett, hogy márpedig én, csak én lehetek. Nekem kell saját magammal együtt élnem, és ha minőségi életet szeretnék élni ezzel a valakivel, akkor hamargyorsan célszerű összebarátkoznom vele…idestova 26 éve nem sikerül kibékülnöm, ráadásul olyan ügyesen csináltam, hogy majdnem 1 évtizede középsúlyos depressziót diagnosztizáltak. De nem is ezért írok, tulajdonképpen nem is tudom mit várok, feladtam már, hogy ne arról szóljon minden egyes napom, marcangolom magam belülről, szart sem érek, még a saját szememben sem, értelme nincs az egész létemnek, mióta kibújtam…annyira akartam megváltozni, próbáltam elfogadni magam, és a pozitív tulajdonságaimat előtérbe helyezni az utálkozás helyett, de mindennap szembesülök vele, hogy mit akarok én itt? Mi a baj velem?