Történetem így szól:

14 éves koromban 8. osztályban  elkezdtem zülleni, olyan szinten h minden hétvégén mentünk valamerre az osztálytársaimmal akkor még én voltam a társaság középpontja, imádtam az ember arcára mosolyt csalni, szerettem élni szerettem társaságba járni.  Igaz, már akkor is éreztem h nem ok valami velem, tudtam h más vagyok mint a többi, de tudat alatt úgy éreztem, h ez miatt sok bántalmat fogok kapni, sokszor azon agyaltam, mások mit gondolnak majd rólam, próbáltam elrejteni máságomat, és sokszor ezen stresszeltem h nehogy lebukjak rájöjjenek ismerőseim, mi a szitu, így is elég  levágós volt, h csak lány barátaim voltak… az ivászat züllés egész 8. osztályomat végig kísérte, beleérteve a nyarat is, rengeteget züllöttünk:(  Elkezdődött, a szakközépiskola, fizetős iskola hol az érettségi volt a fő célom, ott is megtaláltam a legelzülöttebb társaságot, csak ott nem pia volt hanem fű, elkezdtem elég keményen ráállni nap mint nap szívtunk,  megint jön a tudat alatti depreszió, én így hívom mert akármennyire is legbelül szomorú voltam nem mutattam, de szerintem osztálytársaim végig látták h boldogtalan vagyok csak én nem tudtam magamnak beismerni, boldogtalanságomat  az őszintetlenségem   okozta, mert nem tudtam önmagamat adni:)

Joint mégjobban rátette, mert egyre jobban tudatom alá vitt, egyre jobban beleépítettem a fejembe h, nem vagyok önmagam….. unalmas vagyok és céltalan, nagyon nehezen elment a négy év, meglett az érettségim,  volt egy barátom akinél majdnem egy évig éltem, nagyon szerettem,  felnéztem rá, sokat segített, mellette önmagamat adhattam, viszont jött a tragédia elvesztettem azt az embert akire felnéztem, jött a mély depresszió, a reménytelenség a céltalanság, barátok hanyagolása….Szüleimhez vissza költöztem, édesanyámat, édesapámat szeretem tisztelem becsülöm, de néhol anyukámat okolom h ilyen vagyok, egy elkényeztetett gyerek voltam, midnen megadott, sokat dolgozot, mindent adott csak tanácsot és  odafigyelést nem, hétköznapi dolgokról a mai napig nem beszélünk az érzéseimről nem kérdez rossz nagyon rossz (anyukám nagyon egy negatív ember, mindenben a rosszat látja, nincsenek barátai, mindig morog . Csak a munkahelyéről tud beszélni ritka az h nevet… a későbbiekben még visszatérek rá:) imádom tisztelem becsülöm, de ezt érzem ezt látom:S Barátom elvesztése után anyukámhoz nem mehettem mert ő nem tudta h egy fiúnál éltem, tanácsára nem számíthattam:( unokatestvérem pátyolgatot, aki ebben az időszakban angyon fontos szerepet játszott…

Teltek a napok hetek hónapok egyre mélyebbre zuhantam, mikor kaptam egy állásajánlatott egyik haveromtól, mondta h majd ez kizökkent, lefoglal a munka, örültem mert tényleg már csak ezt a kiutat láttam, h kimozdulok a szobámból:) október volt elkezdtem dolgozni egy 3000 fős cégnél,  első napom volt emlékszem megláttam a tömeget rosszul lettem, úgy éreztem h mindenki engem néz és senkisem tart normálisnak, beraktak dolgozni remegett a kezem, gondolataim nagyon máshol jártak, végig az járt a fejemben h jó ez nekem, kőkemény 3 napig bírtam a munkát… leszámoltam, mert úgy éreztem ha ide kell járnom becsavarodok. Hazamentem kezdődött minden előről.. eltelt egy hónap, és ismét munkában álltam egy kisebb cégnél ahol úgy ahogy elvoltam, kezdtem ráállni a munkára gondolataimat elterelni, nagyon nehéz volt, de ment….első évben már annyira sikerült elengednem magamat, h nővéremékkel elmentem nyaralni, szóval kezdtem újból a régi lenni, a VICCES fiú, ez ment is két évig…alkohol nélkül:)

22 évet betöltöttem 2010 decemberig, haverom kint él már 3 éve hollandiában, mindig hívott de valahogy úgy éreztem h én nem tudnék még kint helyt állni így vártam válság van, nem is akartam annyira kockáztatni, így kitaláltam h meglátogatom decemberben, felmérem a telepet és ha úgy van vissza megyek, elmentem:) nagyon rendes volt kaja pia, minden volt, sok barátjának bemutatott, kezdődött a züllés már az első nap minden volt hisz Hollandiában voltam gondoltam bajom nem lesz belőle:) hmm igen, a baj megtörtént, besokkoltam ismét tudat  alá kerültem ismételten…most végig az járt a fejemben h neki minden tök klaffol tök boldog mindene megvan saját maga építette fel, rendesen lesokkoltam, nekem meg csak az járt a fejemben h hülye vagyok semmihez nem értek, nem éreztem semmi érzelmet a külvilágra, ismerőseimre barátaimra, mindenre csak volt a válaszom h -jaja- aham- tök jó… összevisszaság lett a tudatomban, összevissza beszéltem egyszer azt mondtam tök kint maradnék utána h tök re nem bínrék itt helyt állni tudatom annyira elterelte dolgokróól a figyelememet h már megjegyezni se voltam képes amiket  a kedves barátom mesélt, naponta ittunk szívtunk, buliztunk ez ment 6 napig mikor észrevettem h már haver is tök furán néz rám, magam alatt voltam úgy képzeljetek el h ott vagy egyik barátodnál gondolataid máshol járnak nem tudsz semmi témához kapcsolódni mert az jár a fejedben h te hülye vagy te semmihez sem értesz, te béna vagy… és feszt ez kattog csak az agyadban meg a kérdések h én miért nem tartok itt…

Alig vártam h hazajöhessek és ujra otthon legyek arra számítottam h az itthoni környezet majd visszarángat a régi énemhez, hát nem jött össze, még mindig tart csak egyre durvább, munkahelyemen is észrevették h nem stimmel valami, nem beszéltem csak bólogattam nem mertem megszólalni féltem h hülyeséget mondok kinevetnek, megbántanak kellemetlen szituba hoznak…. annyit vettem észre januártól h már kiakarnak rúgni, munkámat se tudom úgy teljesíteni mint régen, gondolataim rabjávál váltam, úgy érzem h bekattantam nincs semmi témám a világgal, vannak napok mikor megjön a kedvem elkezdem építgetni h visszamegyek, de utána belefáradopk, éjjel élek nappal alszom, anyukámmal sem beszélek csak hallgatom a  morgását…. bátyámékhoz sem járok le, nincs jó kedvem már nem tom mikor nevettem egy igazán jót, már annak is örülni tudnék ha sírhatnék de még azt sem tudok,  ha társaságba megyek annyira izgulok h remeg a kezem, kollégák zakkantnak néznek, nem ismernek rám…. olyan vagyok mint egy agyhallott, semmi érzés nincs bennem, mintha kihalt volna belőlem, nem tom mi az h boldogság, csak a nagy üreség, csend, haverom hazajött Hollandoktól családhoz nem soká megy vissza, ő is hanyagol, lejön de nem sokáig marad, mert csak ülök és hallgatom a  boldog kis életét….

Munkahelyemre undorral járok, be nem merrek leszámolni, mert nem tudnám h mihez  kezdjek ezen stresszel mihez kezdenék ha munkát kellene váltanom pedig muszáj lesz, mivel már ott tényleg mindenki egy érzelmetlen tuskónak néz akinek nincs nyelve :S akinek nincs véleménye érzései… elég durva…. és még nincs vége.. szerintem ennyi mára elég…. ha valaki tudna segíteni nagyon örülnék, neki akár egy lelkitárs akivel megtudom ezek a dolgokat beszélni…. ezek a dolgoakt még senkinek sem mondtam el mert nem mertem!!! biztos, h bezáratna egy zárt osztályra:S  REméelm valaki akad aki tanácsot vagy egy kis segítséget tud nyújtani! Előre is köszönöm! egy 22 éves srác