<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?>
<rss version="2.0"
	xmlns:content="http://purl.org/rss/1.0/modules/content/"
	xmlns:wfw="http://wellformedweb.org/CommentAPI/"
	xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/"
	xmlns:atom="http://www.w3.org/2005/Atom"
	xmlns:sy="http://purl.org/rss/1.0/modules/syndication/"
	xmlns:slash="http://purl.org/rss/1.0/modules/slash/"
	>

<channel>
	<title>Varoszoba.hu &#187; erovi</title>
	<atom:link href="http://www.varoszoba.hu/author/erovi/feed/" rel="self" type="application/rss+xml" />
	<link>http://www.varoszoba.hu</link>
	<description>... egy újabb WordPress honlap...</description>
	<lastBuildDate>Sun, 05 Oct 2025 01:28:19 +0000</lastBuildDate>
	<language>hu-HU</language>
		<sy:updatePeriod>hourly</sy:updatePeriod>
		<sy:updateFrequency>1</sy:updateFrequency>
	<generator>http://wordpress.org/?v=3.9.1</generator>
	<item>
		<title>Mit tehetnék?</title>
		<link>http://www.varoszoba.hu/2011/12/27/mit_tehetnek-2/</link>
		<comments>http://www.varoszoba.hu/2011/12/27/mit_tehetnek-2/#comments</comments>
		<pubDate>Tue, 27 Dec 2011 15:49:06 +0000</pubDate>
		<dc:creator><![CDATA[erovi]]></dc:creator>
				<category><![CDATA[Depresszió]]></category>

		<guid isPermaLink="false">http://www.varoszoba.hu/2011/12/27/mit_tehetnek-2/</guid>
		<description><![CDATA[Korábban már jártam itt, de jelentéktelennek találtam a történetemet, így kitöröltem. Azonban most újra rámtört a vágy, hogy leírom, hátha valaki elolvassa. 17 éves vagyok. Körülbelül 5 éve kezdődött el bennem az a korszak mikor egész nap a szobámban ültem és csak gondolkodtam, vagy az olvasás nyújtotta mesevilágokba fojtottam az érzéseim. A szüleim azt mondták [&#8230;]]]></description>
				<content:encoded><![CDATA[<p>Korábban már jártam itt, de jelentéktelennek találtam a történetemet, így kitöröltem. Azonban most újra rámtört a vágy, hogy leírom, hátha valaki elolvassa. 17 éves vagyok. Körülbelül 5 éve kezdődött el bennem az a korszak mikor egész nap a szobámban ültem és csak gondolkodtam, vagy az olvasás nyújtotta mesevilágokba fojtottam az érzéseim. A szüleim azt mondták hogy csak a pubertás ezért rámhagyták a dolgot, nem törődtek vele. 3 éve a nagyszüleimnél a kezembe akadt egy törött üvegcserép, először azzal próbálkoztam, majd később borotvapengével. Több öngyilkossági kísérlet van a hátam mögött, melyekre nem vagyok büszke de nem bántam meg őket. A legtöbbször érvágásba menekültem, de ezt a szokásomat a múlt évben édesanyám észrevette és az elbeszélgetés helyett felpofozott s ezzel egy lavinát indítva elkezdett romlani a kapcsolatunk. Ugyan ebben az évben a szüleim viszonya is megváltozott apám egyre távolságtartóbb lett, mígnem idén ősszel elváltak. Anyám azóta a gondterheltségét az én szidalmazásommal vagy hibáztatásommal vezeti le. Gyakran 15-16 órát kell aludnom hogy ne érezzem fáradtnak magam, de a szervezetem már nem viseli túl jól. Júniusban 56 kiló voltam most épphogy elérem az 50et. Nincs étvágyam, ha éhesnek érzem magam, két falat után elkap a rosszullét és nem tudok többet enni. A barátom nagyon aggódik értem, mert hiába tesz boldoggá a szeretetével az üresség bennem nem múlik el. Sokszor csak ülök és elmerülök a gondolataimban, egyre gyakoribb hogy nem emlékszem a körülöttem zajló eseményekre annyira máshol járok. Az utóbbi időben egyfajta távolságtartás is kialakult bennem amit gyakran a barátom is megszenved. Ellököm magamtól az embereket akaratom ellenére. Ha társoságba kell járnom szorongás lesz úrrá rajtam. A metrón úgyérzem minden szem rám szegeződik és engem gúnyol. Olyan emberektől tartok akikek már régóta ismerek. A másik véglet mikor mindössze 1-2 órát alszom és kipihentnek érzem magam, de estére megfájdul a fejem, szúr a szívem. Nem tudom mihez kezdhetnék. Szülői támogatást nem remélhetek, orvoshoz félek elmenni.</p>
]]></content:encoded>
			<wfw:commentRss>http://www.varoszoba.hu/2011/12/27/mit_tehetnek-2/feed/</wfw:commentRss>
		<slash:comments>7</slash:comments>
		</item>
	</channel>
</rss>
