Miért vagyok felesleges?

gusztustalan senki — Sat, 24 Nov 2018 19:51:39 +0000

Sziasztok! Mielőtt leírom ide, amit szeretnék, meg szeretnék kérni mindenkit arra, hogy ne rúgjon belém még egyet, anélkül is elég rosszul vagyok. Ezt a történetet nem hirtelen felindulásból írom, régóta szenvedek már. Most jutottam el arra a szintre, hogy már nem bírom tovább. Szégyenlek beszélni a hondjaimról, nehezen fejezem ki magamat szavakban és elég antiszociális jellem vagyok. Kérdezhetitek, hogy miért nem a barátaimmal beszélem meg a gondjaimat, ahelyett, hogy egy ilyen idétlen fórumon önteném ki a lelkemet. Igen, kérdezhetitek, a válasz pedig nagyon egyszerű…nincsenek barátaim, pontosabban szólva vannak, viszont nem érzem úgy, hogy kíváncsiak a gondjaimra, valamint senkit sem akarok az életemmel traktálni, nélkülem is van elég problémája mindenkinek. Úgy érzem, nincs senki, aki igazán szeretne. Már jó ideje érzem úgy, hogy felesleges és undorító vagyok, hogy nincs kihez kötődnöm és hozzám sem kötődik senki. Persze, van családom, vannak szüleim és van néhány barátom is, viszont ez nekem nem jelent semmit. Nem merek senkivel komolyabban elbeszélgetni, nem nyílok meg senkinek teljesen, ezzel pedig elveszítek mindenki magam körül. Az utolsó lökést ahhoz, hogy ide jöjjek, a mai nap adta meg, amikoris összevesztem a legjobb barátommal. Kijelentette, hogy nem érzi úgy, hogy jól meglennénk és hogy haragszik, amiért nem tudok vele nyíltan beszélgetni. Röpke 14 év barátság hullott ma darabjaira és bár legszívesebben elmentem volna inni egy jó erős rövidet, mégsem tettem meg. Ezután eszembe jutott, hogy a nem messze dolgozó testvéremhez kéne mennem, aki valószínüleg meghallgatott volna, ám nem volt hozzá pofám. Undorom magamtól, a kinézetemtől, a belsőmtől. Az a pár barátom, aki van, lelki szemetesládának használ, ami persze jó esik, hiszen megbíznak bennem és elmondják, hogy mi aggasztja őket, de én mégsem mondok nekik semmit. Nem tudom, miért vagyok ilyen, fogalmam sincs. Az pedig, hogy három napja volt a 17. szülinapom, ami fel sem tűnt senkinek, csak rátett mégegy lapáttal az egészre. Ma ünnepeltük volna meg, de senki sem jött el rá, kivéve a legjobb barátom, akitől megkaptam, hogy már nem jön ki velem jól és ő is haza ment…és én is. Egész úton haza felé sírtam és otthon azonnal a szobámba mentem tovább sírni. Kitöltöttem egy depresszióról szóló tesztet, ami csak megerősített abban, amit már eddig is tudtam…egy depressziós nyomorék vagyok, aki ráadásul epilepsziás is. Félek, rettegek, hogy egy nap megölöm magamat és még jobban félek attól, senkinek sem hiányoznék. Minden nap azt a kérdést teszem fel magamnak, hogy miért vagyok ennyire undorító…de nem jövök rá. Egyszerűen ilyennek születtem? Vagy csak az évek alatt váltam ilyenné? Nem tudom. Pozitív megerősítésre lenne szükségem, de ezt nem kapom meg. Biztosan itt sem fogom, de muszáj volt mindezt kiírnom magamból. Ne haragudjatok meg ezért, sajnálom, ha bárkit is feltartottam ezzel, bár idáig úgysem fog senki eljutni. Valószínűleg már félúton, vagy még hamarabb megunjátok ennek a szennynek az olvasását, viszont, ha mégis itt tartasz, kérlek ne haragudj, amiért az idődet húztam. Sajnálom, hogy létezem…

Varoszoba.hu » gusztustalan senki

Miért vagyok felesleges?