Varoszoba.hu » gyomorfekely2

Fejemet az ágynak vetem

gyomorfekely2 — Wed, 01 Oct 2014 12:34:59 +0000

Hát üdv itt mindenkinek a miskolci akuton, kedvenc helyem, amikor bevisznek. Kis érvágással. Mindig is úgy voltam vele, ha terrorba akarnak tartani, légy te a vadabb, ezt a módot alkalmaztam. Hogy úgy mondjam, te harapd ki a szemét az üregéből elsőnek. Végtére is majdnem normális volnék, sakk mégsem. Miután céloztam rá, mit művelnék vele, bárkivel, aki macerál, kimentem a cigizőbe, negyed órán belül visszaértem, a többiek csak annyifélét mondtak, elhordta Tündike ribike a szennyest. Hehe.

Jogok, állam, álmom a pszichiátriai eutanázia

gyomorfekely2 — Sun, 12 Jan 2014 18:48:43 +0000

Sokan vagyunk, akik nem bírjuk az életnek nevezettet, persze, azt mondják, semmiség a pszichés defektus, vegye be a Frontint, az antipszichót, vonuljon békésen a sarokba, mert nem öli parazita, nem rákos, hát akkor mire a dráma. Ám ott a halálozási ráta skizofrénia, borderline, depressziónál – azt se tudni még, uni- vagy bipoláris-e, most fejlődik és tesz tönkre egyre. Nálam itt a skizofrénia, a legdurvább; minden tünetét ismerem, nem egyszer átéltem, noha a szellemeim jók hozzám, csak a parancsok agresszívek és ott az álmatlanság gyógyszer nélkül. Csakhogy a bogyók ölik az agyat, a testet, nem segítenek, se az antipszichó, se a nyugtató, se az antidepresszáns és a többi, amit szedni szokik, vagyis kellene. Egyre reménytelenebb, a levelek a doktoromnak egyre fenyegetőbbek magamra nézve, ami még életben tart, az a tudat, hogy apám felel értem gyámoltért, semmi jogom; ha balesetnek álcázom, ott a kérdés, miért nem volt apám mellettem, én otthon, amit nem nevezek már annak, megint be akart zárni a házba nem egész két hete. Az öngyilkosság lehetetlenség, vagyis jogtalan, mert apámat börtönbe küldik, ha belehalok, bár ha egyszer meghalok önkezűleg, nem fog számítani semmi, apám se, nagyanyám sem, aki átsírja a napokat, ha újra kórházba kerülök szuicid intenciókért, mert megtudná, anyám… nem tudom, nem tekintem annak, nem sorolom sehova, a szüleim már meg se lepődnek. Ha újabb eszelős őrültséget teszek, az orvosom fenyeget, hogy lead, ha akár csak egy vágást is meglát rajtam. A fiúm bosszúhadjáratot indít minden szerv ellen, amihez közöm van – nyugdíjizé, gyámügy, volt doktorom, aki a néhai anyakép volt, de eldobott, féltékeny rá… nem maradt semmi, nincs életkedv, célok, jövőkép, napról napra egyre romlik minden, senki nem érti vagy nem akarja, én nem választottam élni. A doktoromnál kellett volna jelentkeznem kofferrel, mindennel, de hát minden hónapban ezt mondja, csak most hangsúlyozta, holnap, ami két napja volt. Kapott helyette egy levelet, személyesen nem tudtam átadni, vizitelt az osztályon, az egyik főorvos egy ideje, abban leírtam szuicid szándékaimat, kárt teszek magamban. Mi borderline-ok bántjuk magunkat kívülről, mert belül fáj, azt kompenzálandó a károkozás. Már a régi elfoglaltságok sem hatnak meg, nem tud érdekelni az irkálás, a kapcsolatok, egészség. A legközelebbi rosszullétkor az ökleimet verem majd a csempébe, mint nem oly rég a kórházba, mert nem volt penge. Ma már alig kapni, a fiúm elteszi a késeket, mert kiismert már, ő is fenyeget, elhagy, ha újra kórházba kerülök, falcolok, begyógyszerezek. Ő nem éli meg ezeket. Nekem nincs libidóm évek óta, nincsenek álmok, csak alvásba ájulások, éjjeli sikoltozások a pavorban, ha éjjel négy előtt kacsázok ki a vécére, a fiúmnak kell támogatnia, mert rendre elájulok, olyan erős az antipszichó, néha nem vagyok jelen, éjjel kiülök az ágy szélére és várom a lányt, aki elkísér a vécére, sokára rájövök, nincs is hús-vér lánybarátom. Barátok sincsenek, csak a doktorom, akinél szelektálni kell a mondanivalót, mert nem érti vagy túlsúlyba kerül a személyeskedés, bár ettől most nem tartok, mert a gondolatok kizárólag depresszívek, most inkább arra kell vigyázni, nehogy megint bezárjon pár hónapra az akutra, a könnyített részre újabban már ki sem engednek, mióta megkaptam a közveszélyes titulust. Innen nézve az élet tényleg kéjutás. Éljen a pszichiátria és a sok roncs ember az életben.

Erős altató kellene

gyomorfekely2 — Thu, 26 Dec 2013 10:20:10 +0000

Az ilyenféle olajos, kócoljuk össze a haját, és meggyógyul, varázsütésre, nem jött be. Tudtam, csak a fiúkám akarta. ma Ysila nélkül akartam aludni, ment öt percig, minden régen, csak minden másnap aludni, de erős leszek. Mondta egy gyógyszerészethez értő ápolófiú, hogy – mit is mondott? -, hogy keingési elégtelenséggel zár, azt nem várom ki. Masszív deviáns alkatnak gondolnak itt a pisológián. Pisiátrián. Az igazságügyis banya aszongya, akkor én nem vagyok normális. Picsoda, dick. Nem tud valaki erős altatót? Teára gondolázom. Életből már gyerekként megbuktam. Ma már számíthatok szellemekre, ez, kérem, képesség. Bár nincs benne mit irigyelni. Rém izgalmas úgy élni, hogy még arról is van papetta, mely szerint közveszélyes vagyok, tán már elévült. Kezd keveredni a vlóság az állammal, fantáziával, ha ehunyom a szemem, anyáméknál találom magam, meg a két jó arc iker öcsi. A családba tán én magam hoztam a pszichés vonulatot. A betegségeim közül minimum kettő öröklődik.

Valamiért nem látok fényt, semmi alagútfény. Hogy találjak haza? Azt se tudom már, mit nevezzek otthonnak, megölnek méreggel,, figyelek kamerákkal, GPS-szel anyám. Sokat maradok magam az albérletben, mint most. Gondoltam átmetszem az ereket, de nem kapni szinte sehol pengét. Hagyjuk már ezt az életnek nevezettet! Csak audni kéne; már egy puha párnás koporsóban. Bár én hamvasztást kérnék. Szórják egy pöcegödörbe. Odavaló vagyok, a bukott iskolás, a csóri bukott emberfoszlány. Sose lesz családom, ahhoz erő kell, állhatatosság… ha lenne egy kisfiam, Edvárdnak hívnák, egy ujjal nem bántanám, nem úgy, ahogy anyámék. Engem. Persze letagadták, a bátyám vagy egy-két éve ott rettegett a kocsmában, hogy lecsukják, amiért 13 éves korában molesztált, én öt voltam. Ő is, az ősök is vertek, amíg erejükből tellett.

Áldott békés abúzusmenetes karácsonyt mindenkinek!

katatónia vagy stupor, ki ismeri?

gyomorfekely2 — Sat, 30 Nov 2013 19:10:27 +0000

Ma valami furcsa dolog történt; feküdtem az ágyban merev magzatpózban, hallucináltam, mivel 48 órája antipszichotikum-tiszta vagyok. Semmi Ypsila. A szemeim nehezek lettek, alig bírtam kinyítni, továbbra is hallottam dolgokat, erősen ziháltam, hyperventilláció. Ráláttam az ajtóra, résnyire. Akkor tűnt fel, hogy nem mozog a testem, háromszor próbáltam ledobni magam az ágyról, kétszer volt sikertelen, a testem ugyanott maradt. Harmadszorra a hideg padlón tértem magamhoz, sírva. Ez nem pavor volt. Azt meg tudom különböztetni. Talán nem megy majd gyógyszer nélkül. Tud valaki valami okosat mondani, azontúl, hogy szedjem a bogyót? Kis kemikáliák, szőrösödés meg keringési elégtelenség, de attól még irigylésre méltó a betegségem, ahogy valaki korábban írta.

Ha volna valaki effélével, elmondaná, annak örülnék. Mert nem tudom, mi történt. e.

kegyes halált a miféléinknek

gyomorfekely2 — Sun, 17 Nov 2013 09:27:17 +0000

Ha az embert megtámadja egy csomó nyavajatörés, ott a rizikó, hogy kivégzi magát. Találkoztam a pszichón a bácsikámmal; Géza bá felgyújtotta a családi otthont, a kórházba’ találkoztunk, alig ism fel egym. Az ősemberek nem beszélnek róla. A travesztiket megsegg-íti az állam, nekünk ott az álom. Hogyan, mikor exitálni. Mert ha tele a zacsi, a tökély embernek és némbernek. Vammit úgyis tesz, micsoda disznóság a nyílt színen való leöngyilok, akasztás, villamos elé feküdni, rohanni. Berettával, pengével, elgázosítani – oldják meg! Méregszurival, kis eutanázia. Az első éberálomnál majd’ elbőgtem magam, rohadt ijesztő volt, fiúkám a homlokom fogta, meghallotta, h kértem a segítségét. Odabenn. Nem bírom már sokáig. A gyógyszer meg amúgyis öl. Szánalams kis életem merő roncs. Talán a következő élet jobb lesz minőségében. Fiatal halál szép halál.

várok… várok

gyomorfekely2 — Fri, 15 Nov 2013 20:02:39 +0000

Amikor nem belül alvadok az ágyban, hajnalra menetrendszerint felébredek, ki kő menni egy röttyenetre. Kiülök az ágy végébe, várok, várom őt, nem ismerem a lányt, tele a hólyagom, várok, türelmetlen vagyok, megszalajt megenn. Úgy veszem. Nem jön, nem szidom, türelmetlen várom, már negyedóája, nem jelentkezik a lány, aki elkísér a klotyóra, klotyókat a lotyóknak. Ő nem r….coid. Negyedóra és tisztul a fejem, akkor jövök tudatába, nincs semmilyen lány, aki kísér. Sokat álmodtam magam a csészére, szemtelen némberek nyújottak segédkezet a vécépapetta ürügyén, bámultak, az ajtó tátongó hiánya, a kis zug meg én ásítoztunk. Ha elmekk a rötyire, meg kell csipkedni magam, ébren vakk-e.

Alvászavarom van úgy kétéves korom óta

gyomorfekely2 — Fri, 15 Nov 2013 18:38:19 +0000

Nem tudom, mennyire ismerik itt a népek a pavor nocturnust, kicsi kölyökkorban gyakori, a felnőtteknél ritka, már akinél megmarad, a legtöbb sarlatán még csak nem is hallott róla, olyan ritka. Nálam maradt, jó móka. Az ember sikoltozik, dobálja magát, hogy felébredjen, azt pontosan nem tudja megmondani, mitől ijedt meg, nagyjából tudom. Legutóbb vagy egy tucat éberrémálmom volt egy éjszaka alatt, akkor írtam a patkányos sztorit. Antipszichotikummal lenyomható, ami nem vigasztal, le akartam tenni az Ypsilát, ha nem veszem be, esélyes a sikoltozás, ha nem jön hang, marad a hörgés. Az ember azt látja, amit az agya ébren felfogott elalvás előtt, a delta fázisban műkszik. Nem sokkal elalvás után, egyetemen egy tanárom is megélte gyakorta, említette a váltott légzéstechnikát. Nálam nem jött be. Egyetemista koromban felkeltem az ágyból, csikorgattam a körmöm a falba, sikoltoztam, vertem a fejem bele, az kihozott. A testem alattam volt. Csak ködképek a homály távlatán, amik vannak. Pszichológussal állítólag megoldható – bár a pszichomókusok semmire nem jók, kitörölhetik a kis diplomájukkal. Fölös szófacsarás, amit zsonglőrködnek verbálmód a szerencsétlen felé. A szorongás az alapja a pavornak, mondják.

A pavor karban jár az alvajárással, nálam is. Az alvatevékenykedők több, mint fele valami erőszakos állatságot képes, csinál. Majdnem kinyírtam álmomban egy szobatársat a kórházban, visszaküldtek a zártra, megemelték a gyógyszeradagot, bárcsak megdöglött volna.

Ott van még az álmatlanság, egész éjszaka egy szemhunyásnyi sem, pocsék dolog. Ha nem akarok kinyíni valakit, sikoltozni, fetrengeni, ki kell ütni, mint a gumikalapács.

skizó skizóval él és vidám, olykor nem

gyomorfekely2 — Thu, 31 Oct 2013 07:05:45 +0000

Több beszűkült p.cs állítja, -totta, hogy a skizó ember élhetetlen; meglátásom szerint sokkal izgalmasabb, ha mindkét fél az. Bár fiúkám csak havonta lát egy kezet, két havonta hall vammit, gyógyszart nem szed. Én, ha nem szedem a bogyókat, megvadulok, derékba töröm ketté a laptopot, kiviharzom valami metélőszerszámmal, és felvágom a karom, hogy csorbuljon bele az üvegcserép. A szellemek jó arcok, csak ne bámuljanak a szemembe.

Én meg a fiúkám – hát mert még szűz, amit örömmel veszek – kevés baráttal opeálunk. Nekem már lánybarát sincs, tuskókkal meg nem állok le. Egymás mellett fekszünk, semmi molesztera, csak úgy ölelgetjük egymást, sokat beszélgetünk miniszivar mellett, előtt és után. Mindkettőnknek van értékrendje, csak Jomboreboi nem nyit annyira, motyog. Ami idegel, hogy belenyúl a személyes cuccaimban, féltékenység, az pont van benne. Nem veszekszünk, csak verekszünk. Pontosabban lefog, én ütöm a fejét, meg ne sántuljon. Ha depórohamom van, kihoz belőle, nem kell hívnia mentőt. A nyugiinjekció talonban marad. Az érdeklődésünk is fedi jórészt a másikét. A egyetlen baj, hogy nem tudunk illeszkedni a társadalomnak nevezett sz@kupacba. Már egy bankkártyát se tudok használni, elvette a gyámügy. Mondtam neki, ő is megbukna, vagyis ne egrecírozzon azzal, hogy elhajt, ha bukok, maradok gyámság alatt. Jombore meg beemózik néhanap, én azt viselem, ő meg a dühkitöréseket, miegyebek. Lehet így élni, nehezen, de lehet, itt akár mondhatnám az anyagiakat, a hűtő is üres, az agyam is kong, ha magam alatt… Jombore rá a bizonyíték, hogy van jövője kicsiny, szépen melengetett kapcsolatunknak. Ő nincs annyira benne.

Patkány van az ágy alatt

gyomorfekely2 — Wed, 30 Oct 2013 21:31:35 +0000

Szed itt valaki Ypsilát? Van valakinek pavor nocturnusa?

Áldásos téteménye a bogyónak, hogy az ember, mikor ki készül dőlni, arra sem emlékszik, hogy került ágyba. Másnap filozofálok a dolgon, de semmi emlék, egy kis álomszerű izé vagy bármi, ami az ellen szól, fejbevertek egy kalapáccsal. A skizofrén, bár a tuskók is tudják, nem bír betegségtudattal, jobbára. Képességként fogom fel. Legutóbb szenteste meglátogatott a nagyanyám meg az ikrek a zárton. Előtte kaptam a készletemből egy szemet – max. dózisút -, beszélgetés közben lemerevedtem, mint valami kataton, aki a létezésről sem tud. Ágyba tettek, a kaját, amit hoztak, magáévá tette – rohadjon ki az összes nyomelem a szevezetéből – egy kisebbségi. Kb. a hetedik antipszichónál tartok, ami hizlal, lecseréltetem, 44 kiló fölé véletlen se menjek. Önképtorzulás. Aztán ha kijön az ember a delíriumból, azt se tudja, ahogy mondani szokik, milyen rendezvényen van. Hiába az A-típusos vagy mi gyógyszar, szuri, mert nem bízik az orvosom bennem, talán azért döfködnek havonta. Abbahagyom a gyógyszerezést, ha szerencsém van, hamar alszom, bár a kis sikolyok, hörgés, mert már megint beszippantott, a pavor, ha elég bátor vagyok, nem lóg a kezem az ágy széle meg a könyvespolc között, akkor mindkét kezemet húzza valami lefelé, én meg riasztom a fiúkámat, ébresszen fel… Nyugodt alvás, álmok, színesek, bogyók mellett nincsenek. Egyetem elsőben, ha nem volt sikoly, baromi tartalmas álmaim voltak, mindig leírtam, arra fel tartottam az éjjeli szekrényként funkcionáló könyvhalom legtetején a naplót, kislámpát és tollat. Nőkkel álmodtam, ha már a valóságban egyik nemhez sem húz a nem létező inger; a nők szeszélyesek, szigorúbban bírálnak, jóféle kiszerelésre apellálnak. Egy valamirevaló nőnek selyemből kreatúráztatott az ajka. Két lány csaja voltam elsőben, dominanciát gyakoroltak fölöttem, tudom. A boldog békeidők, kevesebb zavar, ép karok, semmi varrat, hozzávetőleg 55 kg, nőforma megjelenés; a mellekre céloztam. Hát olyan már nem lesz; akkor meg minek élni? Bigyó-bogyók. Ha nem látják a karom, magam lennék, könnyen találnék kapcsolatot. Nőfélét. Ne érjünk egymáshoz, while havin’ sexual intercourse. Mintha csak azt mondanám, rejszoljunk. Maradok celebatier.

Valaki belesúghatná a jobb fölembe, a bal olykor dugul, mivégre is vagyunk. Egyetemen ez volt kis képzeletszülte vágtázó lovam. Mára már töri nemes-nemtelen tomporomat. Amen

Egyetértésben kevés emberrel

gyomorfekely2 — Mon, 28 Oct 2013 18:25:52 +0000

Ha létezik kitaposott ösvény a borderline nyomvonalán, akkor az út visszafelé is halad, a tyúk meg a tojás, akkor is a tyúk. Egyes borderek anyákat vadásznak le, hogy egyetlen kitüntetett személyt az egekig magasztaljanak, egy pillanattal később a sárba tapossanak. Itt hantoltatott az eb el. Akkor taposok valaki arcába, amikor a jó istennek épp penitenciaszünete van a retyón, Mórickát olvas. Sok-sok bordi lányka – a fiúknál lövegem nincs – hiányolja anyukát. Én nem azt a niemandot, a biológiait. Az idea anyukát, kortól függetlenül. Persze ne egy öreglány, legyen okoska meg szemnek tetsző jelenség. Ahogy az én tündibündi ex-doktorom, Dr. László Mónika; ha valaki ismeri, szólhatna. Ám ha elrabolnám, állítólag a sitten végezném. Olykor az is megfordult, diznómód fajzanék vele. És lövésem nincs a perifériájáról, amikor az ember les, de nem lát. Nálam az anya ötévesen leszerepelt. Naná, hogy tagadnak. Gyerekkorban elsivárosodni, azt nevezem jó reproduktornak. Mert a bordi gyerek nem csak úgy lesz, ha már vehet cigit… és hopp, felszippantottak, a sz@rt. Mindenkinek trágya volt a kölökkora? Minden ilyen embike gyűjtödéből a felét bántották. A másik fele meg… a harag tudja, mi okból záposodott. Ennél a Dallasz is fordulatosabb.