A történetem két évvel ezelőtt kezdődik. 16 évesen hirtelen megváltoztam, egyre furcsább dolgok történtek körülöttem, vagy inkább bennem. Zárkózott és csendes lettem. A legtöbb embertől azóta is jókora távolságot tartok, ha épp nem függök tőlük megalázóan. Emlékszem, egyre többször kaptam dührohamot gyakorlatilag ok nélkül. Majd elmúlt ez a furcsa szorongás, de később újra előjött. Azóta kész hullámvasút vagyok: egyszer depressziós, aztán élénk és feltűnően vidám, előfordul, hogy magamban nevetek, máskor teljesen normálisnak érzem magam. Az első évben még csak havonta-kéthavonta “kattantam be”, mára napi 3 hangulatváltozás is előfordul. Már előre érzem magamon, hogy meg fog történni. Undorodom az emberektől, utálok mindenkit, főképp magamat. Közönyös vagyok, nem érzek semmit, végtelenül unalmas az egész világ. Aztán rám tör a szorongás és a kisebbrendűség-érzet. Egy senki vagyok, és nem is érdemlem meg, hogy bárki is szóbaálljon velem. Ez az állapot néhány óra után dührohammal és/vagy sírógörccsel szokott végződni. Sírás után pár perccel már én vagyok a világ legboldogabb embere.

Az egészben az a legszörnyűbb, hogy titkolnom kell. Egyszerűen nem merem elmondani senkinek. Orvoshoz sem merek elmenni. Nem bízom senkiben. Rettegek, hogy kinevetnek, vagy azt hiszik, hogy csak kitalálom az egészet. Egy időben én is azt hittem a normális periódusaimban, hogy csak beképzelem, de mára beláttam, hogy nyilvánvalóan segítségre van szükségem.

Kb. másfél évig nem is igazán tudtam, hogy beteg vagyok-e. Lakik valami/valaki a fejemben, aki kínoz. Éreztem, hogy közelebb jutnék a problémáim megoldásához, ha legalább néven tudnám nevezni, mi ez. Hogy legalább tudjam, hogy ez egy létező dolog, nem egyedi eset, hogy más is szenved ettől, nem csak hipochonder vagyok. Aztán egyszer véletlen hallottam egy kiselőadást a borderline betegségről. Ledöbbentem, mikor sorra ismertem fel magamon a tüneteket. Talán végre tudom, mi bajom van.

Nem tudom, mihez kezdjek, sokszor úgy érzem, utálnak és épp csak megtűrnek. Különösen igaz ez édesanyámra, akivel csak veszekedni tudunk. Utálok otthon lenni, utálom magamat, többször elterveztem már, hogyan leszek öngyilkos.

Kérlek, mondjátok meg, hogyan törjem át a falakat a fejemben, hogy segítséget tudjak kérni!!