Kivel mi van?

Mi a fene a különbség az akaratlan képzelgés és a saját gondolatok között?

Nekem épp nincsenek túl produktívnak mondható gondolataim, mármint ami a tanulmányaimat illeti. 2 épkézláb mondatot sem tudok összerakni, kerülöm a szituációkat, pár napja bemenni sem merek. Nem létező/ellenőrizhetetlen eseményekről tudnék beszélni vagy arról amit érzek. Utóbbiról inkább csak írni.

Fogalmam sincs semmiről, de sokat beszélgetek mindenféle emberekkel akiket kicsit is ismertem valaha, tök random, de vannak visszatérők. Ha épp ez történik, és mondjuk hallom megjönni a lakótársam, akkor úgy csinálok, mintha el lennék foglalva valamivel. Ezt már évek óta csinálom… eddig max annyi bajom volt vele, hogy néha olyasmit akartam elmesélni az embereknek, ami meg sem történt. Néha elmeséltem, és a sztori hevében rájöttem, hogy hazudok – de mégsem egészen hazugság ez, velem végül is megtörtént…

Nem beszélek velük hangosan, mert gyerekkoromban sem mertem egyedül beszélni a szombámban, mert féltem, hogy figyelnek. Szóval max motyogok, vagy néha felnevetek vagy ilyesmi, tátogok. Nem nagyon beszélek róla, mert még azt hiszik, hogy valami bajom van.

Jól érzem magam abban a világban, de ha bárkivel találkozom, csak kevés időre tudom elviselni. Vissza kell mennem az álmaimba. Ezt úgy 12 éves korom óta csinálom.

Amikor a “valóságban” beszélgetek valakivel, sokszor úgy viselkedek, mintha számomra fontos emberek figyelnének, és ahhoz igazítom a viselkedésem. De ezek az emberek változóak. Nem vezet sehova.

Holnap kérek időpontot egy pszichiátertől, akit a friss pszichológusom ajánlott… nem szeretem, hogy ilyen vagyok, de nem tudom, ez mennyire átlagos. Szerintem az. Persze az alvási,koncentrálási problémák is vannak, azok zavarnak, meg sokszor összemosódik amit látok, megijedek a szemem sarkából látott veszélyektől… de egy pszichiáter csak kiröhög majd és minden változatlan marad, ugye?

Végre felvettek 24 évesen egy szuper egyetemre, és én az első nap óta csak leépítem magam…

Mi a véleményetek a listázásról?

röviden rólam: Eddig 5 alkalommal voltam pszichológusnál (az elmúlt 5 hétben), különféle dolgok miatt ő tanácsolta, hogy keressek fel pszichiátert (is). 24 éves egyetemista és önellátó vagyok, szóval nagyon küzdök, de régóta és egyedül kezelhetetlen problémám van – ezért is szántam kezelésre magam, illetve egy tanárom tanácsára.

Lényeg: akinek hangulatingadozásai vannak, egyértelmű (vagy problémával aránytalan mértékű) kiváltó ok nélkül, hogyan tudja pontosan leírni, hogy mi a panasza, tünete?

A pszichológusnál nem mindig tudom (illetve rákészülök) teljes egészében átadni, hiszen évek óta tart, nehéz megmondani, mi az ok és mi az okozat, elég sokat agyalok önkénytelenül (nem csak ezen) és folyton összezavarodok, határozottan érzek ellentétes dolgokat.

Hogy könnyítsek magamon, elkezdtem tőszavas emlékeztető listát írni. Tehát amikor furcsa epizódom van, akkor annyi éberséget gyűjtök, hogy leírjam, épp mi zaklat. Három átlagos nap alatt kb 40-ig jutottam, de még nem teljes, és nem mindig érzem a listán szereplő dolgokat valósnak. Egy napon belül is változik, ezeket is próbálom jegyezni. Persze teljesen nem lehet, mert közben meg kell próbálnom létezni az egyetemi csporton belül – vagy legalább próbálni kevésbé furcsának látszani, nem átadni magam a saját nyomoromnak, ha lehet. Nyilván nem mindig lehet.

A lista oka az is, hogy nem találom a személyiségem, vagyis most azt sem tudom, hogy valaha volt-e. Korábban volt képem magamról, vagy hogy milyen szeretnék lenni idővel.. de már évek óta nem létezem – ez persze így nem igaz, de talán ez a legtömörebb leírása.

Szóval mi a véleményetek a listáról? Hasonló tapasztalata valakinek? Mármint, hogy “elfelejti” magát akár naponta többször?

Számomra max pár hete lett ez egyértelműl, mások már sokszor célozgattak rá, de nem foglalkoztam vele. És hát a baráti kapcsolataimat nem tudom megtartani, párkapcsolatot pedig nem akarok, mert egészségtelen velem lenni – ez már régen feltűnt.

Nálam az egyetlen, ami közös volt mindig, az az, hogy nem lehetek munkanélküli, mert akkor haza kellene költöznöm, amit nem akarok. Illetve most az, hogy szeretnék abban a szakmában értékes lenni, amiben most kezdtem tanulni. Ezen kívül minden változik, pedig se nem csinálok sok tevékenységet egyszerre, sem keveset… azt hiszem.

Hogy milyen betegségem/rendellenességem van, azt nem tudom, és egyenlőre a felcímkézés sem biztos, hogy jó valamire.

A múlt: kis településen nőttem fel, az apám alkoholista volt, erőszakos, kiabált, időnként verte az anyámat, de kb mire kamasz lettem leszokott az alkoholról. Ettől függetlenül évekig nem kezdtem beszélgetni vele, ő sem velem, és azt hiszem még mindig nem dolgoztam fel a történteket. Belémivódott, hogy a világ ilyen, esetleg egy-egy napra jobb . Persze azóta sem alszom el könnyen éjjelente, a legújabb rekordom az éjfél, ezzel szinte elégedett vagyok, bár sosem kipihent. Pár naponta “sztrájkolok” és csak tizensok óra alvás után vagyok hajlandó felkelni, hiába kellene dolgozni vagy egyetemre mennem. Óvodás koromtól kb 20 évig elég gyakran elájultam, voltam vele többször kivizsgáláson, nem találtak semmi különöset, talán némi hajlamot epilepsziára.

A fő probléma, amiért valaminek változnia kell, az az, hogy ahova járok egyetemre, itt nem tehetem meg, hogy gyakran hiányzok vagy akár hetente egyszer, mert elég speciális hely, örülhetek, hogy valahogy felvettek idén, szóval nem kockáztathatom. Itt nincs olyasmi, hogy halasztok, vagy más rendben járok be, meghát nagy hangsúly lenne a csapatmunkán, elég kis létszámú csoport vagyunk. A másik dolog az, hogy a csoporttársaimmal nem nagyon találom a hangot, ők felhőtlen életű nemdolgozó egyetemisták, tök jó nekik… én picivel idősebb vagyok mint ők, meghát a problémáimból adódóan nem annyira felhőtlen… Nem tudom, mit tegyek, sok ez nekem, egyedül lakom (mármint családtól távol, 6 éve) nonstop a tanulmányaimmal kellene foglalkoznom, de közben úgy érzem, a személyiségem már vagy eltűnt, vagy sosem volt. Nincsenek tulajdonságaim, csak ami ezzel az árnyléttel jár. Én is sokat figyelem az embereket, kivülállónak érzem magam, érzem, hogy valami más és ők is érzik, de azt sem tudom, mit akarok ezzel kezdeni, csak azt érzem, hogy ez így nem jó. Szeretnék aktív lenni, nem is tehetném meg, hogy ne folytassam a teendőimet, hiszen önellátó vagyok. Viszont az az evickélés, amit művelek, az nem élet… ahelyett, hogy feladatokra koncentrálhatnék, folyton az életem megoldásán jár az eszem, úgy érzem, először magamat kell megoldanom. Igazából muszáj is, mert nem látok tisztán, nem látok tovább magamon, de közben nem is szeretem és nem is tudom mi az a magam.

Nem vagyok benne biztos, hogy én értem amit írtam. Nem is elég kifejező… de röviden nem elég, hosszabban meg nem szeretném untatni a sorstársakat…